Lassan fény derül mindenre. Simon, aki eddig a százmilliók bűvkörében élt lazán és gondtalanul, most a letartóztatása utáni zárkamagány megoldotta a nyelvét.

Az MNO információi szerint, állítólag az MSZP volt elnökhelyettese Simon Gábor, a melléje rendelt zárkaügynöknek elmondta, hogy Mesterházy és Gyurcsány is tudott a százmilliókról.
Megvan a Simon-pénzek egyik forrása.
Vagyis Mesterházy szemtelen és pofátlan módon, tudatosan hazudott akkor, amikor Simon százmilliójának kapcsán  forrásfelhalmozásról beszélt!

Mesterházy nyilatkozata:

Az MNO oldalán kiderült, állítólag az MSZP egy Budapest XVIII. kerületi ingatlanseftből tudott százmilliókat leakasztani. A nyomozati iratokban, megállapodásokon, Mesterházy pártelnök aláírása is szerepel.

Az MSZP később erre reagálva, beperelte az említett újságot!
Érdekes, ezt a baloldali párt a Simon ügy kirobbanásakor, de Zuschlag János nyilatkozatait tekintve se tette meg? Miért? Ez a harc lesz a végső?

Gondolom Simon, Welsznél ezen pénzek tisztára mosását szerette volna megtenni.

Mint ismeretes, Welsz afrikai országok jövedelemigazolásaival is seftelt, mellyel fekete pénzek tisztára mosását lehetett elintézni!

vége.png.jpg

A teljes ügyet a Simon bukása az MSZP halála (frissítve) írásban lehet végigkísérni.
Ádáz harc lesz! (05.27.)

Vége van! 

 

Kapcsolódó írás: Simon bukása az MSZP halála (frissítve)

Ajánld az írást, szólj másoknak is, vagy tedd fel megosztással a Facebookodra. Ha nem, akkor kommentben írd meg véleményed!

A bejegyzés trackback címe:

https://sonyo.blog.hu/api/trackback/id/tr405890342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flynn Rider 2014.04.02. 14:16:04

Ez most tényleg érdekes, kíváncsi vagyok mi derül még ki a héten. Ha tényleg igazak az infók (ezt azért biztosra még nem venném!), akkor az tényleg KO.

kop15 2014.04.02. 17:05:39

Nemcsak érdekes, hanem végzetes!

Zoé Szűcs 2014.05.31. 17:42:36

Én az összes politikus vagyonát megvizsgálnám..kezdeném orbánnal és folyamatosan lefelé haladva mindegyiket..vissza rakatnám az ellopott összegeket az Államkasszába és már mindjárt talán a fele sem lenne az Államadósság..ennyire egyszerű... Szebb Jövőt :D

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2014.06.24. 14:31:57

Még nincs vége az ügynek.
süti beállítások módosítása