Fogalmazhattam volna másképp is, de az európai, és a magyarországi bevándorlási statisztikákat nézve, ettől finomabbra nem csiszolhattam volna a címet. Mindenki látja, mi történt eddig, hogy mi fog ezután történni csak sejteni lehet, de jó nem, az biztos.

Horváth Csaba Facebook-os bejegyzése, ami teljesen betakarja az egész MSZP-s garnitúrát, a párt sorozatos politikai bukásával összhangban, újabb nyílt politikai harakirit követett el, mellyel még mélyebbre ásta az amúgy is fejnélküli pártot.
Eddig se remekelt a garnitúra, de amit mostanában kommunikálnak a bevándorlás kapcsán, az minden eddigi pancserségüket felülmúl.
Azt értem, hogy a választások előtti hurráoptimizmussal mérhetetlenül felülértékelt párt kártyavárként való összeomlása évtizedekre visszavetette a társaság iránti bizalmat, dehogy erre még rá tudnak tenni egy lapáttal, arra már nem gondoltam.

Horváth Csaba Facebook bejegyzéséből idézve rögtön világos lesz mindenki számára, miért is ez a cím került az írás élére.

„Az MSZP levasfüggönyözte a Fidesz-székházat. Magyarország Szent István óta arra törekszik, hogy a szabadság és a nyitottság határozza meg a világát, és ebben példát kell mutatnia más országoknak is. A bevándorlás egy álprobléma, amit a Fidesz kreált, az igazi gondot ugyanis a magyarok kivándorlása jelenti.”

Horváth Csabának álprobléma a bevándorlás.

Horváth Csaba ezek szerint hülyeségi továbbképzésen volt, mert igaz, egész Európa arról beszél, hogy a bevándorlók egyre súlyosabb problémát jelentenek az EU-nak és nekünk is, de ezt Horváth Csaba még most is álproblémának titulálja.  A magyarok szabad munkaerő vándorlása pedig ha jó, ha nem, EU-s jogszabályba nem ütközik. Arról nem is beszélek, hogy maga Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki pozíciójában, fenyegető szavakkal zavarta ki Magyarországról az embereket, melynek lelki hatását évekig nyögte, s nyögi még most is országunk. Semmivel se rosszabb ma, mint a gyurcsányi érában volt, sőt nagyságrendekkel jobb, de a hatás még mindig él. Röhej, de él.
Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy 2010 után Gyurcsány és Bajnai kormánypuccsok garmadát készítették elő, mellyel évekkel meghosszabbították a szerkezetátalakítás folyamatát, illetve ezzel tovább növelték, erősítették az „El lehet innen menni” Gyurcsány szlogent. 

De nézzük a mi Csabánk, pontosabban a fejnélküli MSZP Csabájának intenzív továbbképzésének eredményét:

„Azonban Magyarország nyugati határán is megjelenhet egy osztrák vasfüggöny es akár Nagy-Britannia is hazaküldhet többszázezer magyar állampolgárt.... ekkor veszne oda az elmúlt 25 év sok kivívott eredménye.”

Ennek alapján meg nyíltan beszélhetünk arról, hogy tényleg hülyeségi továbbképzésen volt a figura és tényleg igaz a cím. Horváth Csaba tényleg meghülyült. Sajnálom, mert egyik magyar állampolgárnak se kívánok ilyet, még úgymond az ellenségeimnek se, sőt neki se, de mindezek alapján nem gondolhat másra az ember csak erre.

Az EU-n belüli szabad munkaerő-vándorlást politikus létére, de tán a továbbképzésének hatására összekeverte az EU-n kívüli szakképzetlen bevándorlók áradatával. Ehhez szerintem a hülyeség mellett még pofa is kellett.

Az, hogy Horváth Csaba ilyen szerencsétlen helyzetbe került egy dolog, de az, hogy mellé állt az egész MSZP, az egyenlő a párt politikai harakirijével.

egymilliorajutomenedekkero_150618.jpg

 mfor.hu

Ha azt is figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Királyságban már 2014-ben is óriási gondot jelentett a tömeges migráció, akkor Horváth Csabának és tán az egész balliberális társaságnak hosszú lejáratú hülyeségi kötvénye van, mert ennyi idő sem volt elég számukra, hogy felfogják, mi is történik ma hazánkban.

Egyesek persze bőségesen bevásároltak a hülyeségi kötvényekből, ugyanis Horváth Csaba mellett Bősz Anett az ízig-vérig liberális párt (Fodor Gábor féle semmitmondó tömörülés) ügyvivője "gyűlölet országának" nevezi hazánkat!

A többszörösen bukott Bokros Lajos is előkerült villájából - melyet gondolom kerítés vesz körül - és böffentett egyet: 

moma.jpg

Facebook bejegyzésével Eörsi Mátyás is bekerült a meghülyültek gyülekezetébe. A megbolondultak társaságába, oda, ahol a többszörösen bukott politikusok, aranyeres erőlködéssel nyögnek bornírt dolgokat. Kidagadt erekkel próbálnak a politikai terepen levegőhöz jutni, de nem megy nekik. Sőt ahogy telnek-múlnak az évek, egyre minimálisabb esély lesz erre. Már csak azért is, mert ezek a figurák elégtek, mint egy csillagszóró. Vége. Lassan eljutnak a megérdemelt helyükre.

Előkerült a "szuper agy" Fodor Gábor is, aki annyira tud mindent, hogy szinte semmit se!
Íme:

"Miközben a kormány milliárdos gyűlöletkapmányt folytat a bevándorlókkal szemben, 2015 első negyedévében összesen HARMINC ember kapott Magyarországon menekült státuszt. Az Orbán-kormány szerint ez a HARMINC menekült veszélyezteti a magyar emberek biztonságát, munkahelyeit és megélhetését."

Hát igen! Ennyire hülyegyerek lett Fodor Gábor is. Annyira hülye, fel sem fogja, - pedig ezerrel ontja a külföldi sajtó -  hogy a bevándorlókat vissza fogják toloncolni abba az országba, ahol az EU határát átlépték.

Osztrák kijelentés:
"Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter és Wolfgang Taucher, az osztrák bevándorlási hivatal vezetője tegnap bejelentette, hogy a tárca felgyorsítja azon menekültek ügyének elbírálását, akik korábban egy másik európai uniós tagállamban már benyújtották menedékkérelmüket, s így a jelenlegi EU-szabályozás értelmében Ausztriában már nem jogosultak menedékjogot szerezni. Mikl-Leitner szerint a májusban regisztrált menedékkérők negyede már benyújtott kérelmet egy másik tagállamban, így oda akarják őket visszaküldeni."

Persze az RTL Klub Dariush példája (RTL híradó 2015. 06. 19.) csak erősíti a szabályt! Egy, kettő vagy több példa nem egyenlő ötvenezer illegális határátlépővel! Köszönjük RTL Klub, hogy a kivétellel erősítette a szabályt!

Mindezek mellett döbbenetes az is, hogy létezik egy nem is tudom milyen érzelmű társasági halmaz, melynek gondolatvilága, megegyezik a hülyeségi továbbképzésen átesett liberális politikusok gondolatvilágával.

Alulinformáltak tüntetése

Ez azért ijesztő!

Ossza meg a cikket, hogy minél többen lássák a valóságot!

A bejegyzés trackback címe:

https://sonyo.blog.hu/api/trackback/id/tr787555456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kop15 2015.06.18. 21:53:10

Ide figyelj!
Itt nemcsak az MSZP hülyült meg, hanem az egész liberális baloldal, szőröstül-bőröstül.
Ekkora barmokat ritkán lát a világ.

Andráska8 2015.06.18. 21:59:41

Horváth nem tartozik a kedvenceim közé, de innen csak menekülnek az emberek.
Szóval, ki a hülye?

kop15 2015.06.18. 22:09:54

@Andráska8:
Miért Te hol élsz?
Afrikában?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.19. 05:43:17

A ballib politzálás alappontja: mást mondani, mint Orbán.

Ha Orbán azt mondta volna, fogadjunk be mindenkit, most a ballibek arról óbégatnának, hogy Orbán ázsiai álllamot akar kiépíteni a sok ázsiai lakossal.

Jarnyn 2015.06.19. 18:07:40

ez a grafikon szép, színes. Bár az adatai erősen megkérdőjelezhetőek.

kop15 2015.06.19. 18:17:08

@Jarnyn:
Mi alapján kérdőjelezed meg?

vén betyár 2015.06.20. 03:29:02

@maxval bircaman szerkesztő:
Eddig még élt bennem a remény, hogy az elvakult indulatok helyett észérvekkel és tényekkel lehet érvelni, vitatkozni az ellenzékkel.Minden nappal, minden órával az ellenkezője bizonyosodik be.Gyűlöletkampánnyal vádolták a kormányt majd égető, fröcsögő gyűlölettel támadják minden megnyilatkozását, minden lépését.
Apróság, de ami végleg betette a kaput:
"DÖMDÖDÖM.Lázár Ervin meséje félelmetesen aktuális. Egy diktátor-hajlamú vezéregyéniség hogyan fest külső ellenséget, hogy a hatalmát igazolja..."
Valóban, gondolkozás nélkül állítják mindannak ellenkezőjét amit a kormány, megfejelve korábbi minősítéseikkel: fasiszta, náci, kommunista, diktátor, stb.
Valóban ki kellene egyszer próbálni, hogy Orbán nem azt mondja, amit valóban tervez, hanem az ellenkezőjét és amikor az ellenzék javasolja az ellenkezőjét, akkor megadja magát, szétteszi a kezét és megvalósítja.

vén betyár 2015.06.20. 03:48:47

Hitetlenkedve olvastam az ellenzék híreit, hogy a kormány gyűlöletkeltő óriásplakátokkal készül megfejelni a nemzeti konzultációt.
Egy hét múlva megjelentek a plakátok, igaz, hogy messze állnak a gyűlöletkeltéstől, azonban az ellenzékben sikerült olyan gyűlöletet kelteni, hogy azóta is forr, fröcsög.
Aztán híre kelt,hogy a kormány kerítést készül építeni.Nem akartam elhinni... és lőn.
Talán jobb lett volna minden előzetes konzultáció és plakátkampány helyett CSAK tenni mindazt ami a kormány kötelessége.Meggyőzni mindazokat, akik CSAK azért ellenzik, hogy bármi áron ártsanak, úgysem lehet.Egyetlen "hasznát" látom mindennek: kiugrasztotta az ellenzéki nyulat a bokorból.
Nincs olyan kormányzati lépés, hibás lépés vagy akár butaság, amit az ellenzék ne tudna százszorosan felülmúlni.

vén betyár 2015.06.20. 04:36:12

Egyetértek Bokros úrral, Magyarországnak valóban szüksége van bevándorlókra.Most már csak azokat a fránya bevándorlókat győzze meg, hogy maradjanak, akik mindenáron tovább akarnak menni.
Gyurcsány úrnak is igaza van, emberi kötelességünk befogadni őket.Hogyan, kérem szépen, amikor az éj leple alatt szöknek át a zöldhatáron és amikor a vonatról szedik le őket, akkor tüntetők követelik, hogy ne zaklassák, hanem engedjék őket szabadon.Nemigen akarnak maradni, mit lehet tenni Gyurcsány úr?Akaratuk ellenére összefogdosni őket, bezárni vhová, amig meg nem gondolják magukat vagy továbbengedni őket, úgyis visszakerülnek?Lehetne lakást is adni nekik, munkát azok helyett, akik elmentek /kivándoroltak?/ a gazdag Nyugatra, vagy más csábító lehetőségekkel maradásra bírni őket.Javaslat?
Az ember szégyenli, hogy magyar - olvasom máshol a tervezett kerítés okán.Valóban, minden áron maradásra kellene bírni őket, ha meg mégsem maradnak, építsen kerítést az, aki nem akarja befogadni őket.

vén betyár 2015.06.20. 06:19:21

A magam részéről nem igazán értek egyet a kerítés ötletével, nem örülök neki, ellenzem és nagyon halkan, de bízom benne, hogy nem lesz rá szükség.
Egy igazi szakértő véleménye: "Egy volt határőrségi vezető azt mondta: a kerítést nyilvánvalóan magyar területen fogják felállítani, aki kívülről belekapaszkodik, az már magyar területen áll. „Hacsak nem lesznek képesek és hajlandók a magyar hatóságok végignézni, hogy pár tucat menekült a kerítésbe kapaszkodva éhezik és szomjazik, esetleg sérülten vagy betegen agonizál, valamit tenniük kell majd” – mondta. „Milyen alapon utasítják majd el azoknak a menedékkérelmét, akik a kerítés egyik oldaláról, már magyar területen állva kérnek menekültstátuszt a másik oldalon járőrözőktől?” – tette hozzá."
Én meg azt teszem hozzá, hogy akkor már nem egyszerűbb / ez a lehetőség most is adott/ szépen odasétálni a határátkelőhöz?
Forrás:www.hir24.hu/belfold/2015/06/18/22-milliardbol-epulhet-a-kerites/

Erzsébet GYöre 2015.06.24. 04:09:41

Miért nem látják be hogy ilyen tömegű bevándorlóval nem bír el EURÓPA,hazánk meg pláne nem.Nem véletlen hogy az uniós országok között is vita van ez ügyben.Azt sem értem hogy miért toloncolják vissza az előző országba, ezek szerint a délebre fekvő országok gondja csak hogy jönnek? Mindenki hárít. Igazi felelős nincs aki kézbe venné a dolgokat. Amíg vitatkoznak, az emberek csak jönnek, jönnek.Meg kellene győződni mi a valódi oka, ott a helyszínen. Ja az mindig probléma volt ha terepre kell menni az íróasztal mellől.Igazi szép, nehéz feladat, összefogással sikerülhet. Talán még a bűnösöket is sikerülne elkapni akik Európa ellen dolgoznak.Juncker Úr a grimaszolás, pofozkodás, sértegetés helyett álljon neki dolgozni.Mi az ENSZ feladata ez ügyben??? Semmi?A magyar ellenzéknek nem kéne mindig ellent mondani. Azt üzenem nekik , amíg nem tanulják meg a magyar emberek érdekeit szolgálni, egyre ellenszenvesebbek lesznek.Józanul kell gondolkodni és bennünket, választókat szolgálni, nem látszat cselekvésekkel hívni fel magukra a figyelmet.
süti beállítások módosítása