"Bizonyítékunk van arra, hogy a Fidesz lop" mondja most az a Szelényi, aki vagyonbevallásában, pontosabban férjével együtt a vagyonbevallásuk szerint a jegybanki évek alatt semmivel sem bővül vagyonuk. A legutolsó vagyonbevallásuk se tartalmazza a meglehetősen nagy összegű juttatásokat.

Ugyanakkor összesen bruttó 324,2 millió forintot keresett hatéves pályafutása során Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Banki volt alelnöke, Szelényi Zsuzsa Együtt-alapító férje.

"Mindvégig csak a korosodó Citroent és az öreg Opel Astrát, továbbá a 180 négyzetméteres lakást és a vidéki présházat birtokolták, miközben néhány millió forintra rúgó megtakarításaik még csökkentek is."

Szelényi Zsuzsa vagyonbevallása utáni újabb húzásával ékes bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy nála valami nincs rendjén!

Szelényi a Questor-ügy szálainak kibogozásánál - mert ő így kvázi 324 millióval a háta mögött, ehhez képest majdnem "nullás" vagyonbevallással - a mindentudó matador csak tudja mi a dörgés, kijelenti, hogy a FIDESZ lop!

Szelényi szerintem beteg! Nem beszámítható! A politika betegje lett! Vagy a 324 milliójába betegedett bele.
Érdekes betegség ez!

Nem tudja, hogy van a családjának 324 milliója. Ez önmagában kórtünet! Nem képes normálisan kitölteni a vagyonbevallását, pedig egy politikusnak illene egy adatlapon lévő kérdésre érthetően, valós adatokkal válaszolni. Ő nem képes erre se! Ez is orvosért kiált!

Arra viszont képes, hogy beteges kijelentéseivel orbitális baromságokat kiabáljon az éterbe.

Sorra dőlnek be a pénzvilág kétes brókercégei, de bedőltek már takarékszövetkezetek is. A kormány a lehetőségéhez mérten megpróbál mindenkin segíteni.
Megregulázta a bankokat, térjenek észhez, mert ugye a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormány inkább segítette, mint fékezte volna mohóságukat.
Odacsapott az energiaszektor multicégeihez, ne harácsoljanak, ne szipolyozzák ki a magyart.
Törvényeket szigorítva és újakat hozva a továbbiakban megpróbálja megelőzni, de inkább rendet kíván tenni a "pénznek nincs szaga" jelszóval, mások kárán brutál gazdaggá nőtt, rajtunk élősködők között.
Kipaterolta, de leginkább kivágta az IMF rákos tumorát országunk monetáris testrészéből, azt, amit a liberális baloldal Gyurcsány-Bajnai érdekszövetsége hagyott elhatalmasodni.
A kormány, óriási energiákat felemésztve politikai csatákat vívott André Goodfriendekkel és hazai csatlósaival, akik Ukrajna szindrómát kívántak előidézni hazánkban. Harcoltak  az EU-ban, a magából kiforduló Daniel Cohn-Bendit borzalommal, a szálfatermetű, nemes tekintetű Guy Verhofstadt-tal, de említhetném Viviane Reding asszonyt is, akik így mindannyian, fikarcnyi tudás és Magyarország ismerete nélkül, ostobán ostorozták hazánkat.
Szelényi meg 320 millióval a háta mögött, amnéziás kórral kijelenti, hogy a FIDESZ lop!

Szelényi Zsuzsa a politika betegje lett! Tette orvosért kiált!

 

FRISSÍTÉS 2015.03.31.

A brókerek barátai azok, akik ma a parlamentben nemmel szavaztak a kormánypártok vagyonzárolási törvényjavaslatára.

A törvényjavaslatra nemmel szavazó 12 képviselőből négy LMP-s képviselő, Ikotity István, Sallai R. Benedek, Schiffer András és Szél Bernadett, valamint nyolc független, Gyurcsány Ferenc, Kész Zoltán, Kónya Péter, Szabó Szabolcs, Szabó Tímea, Szelényi Zsuzsanna, Vadai Ágnes és Varju László.

Íme, Szelényi Zsuzsa tette újra orvosért kiált!
Szelényi tényleg a politika betegje lett!
Kár, hogy ilyen és hozzá hasonló politikusok dolgoznak a Parlamentben!

Érdekes, hogy eddig senkit se, egyik baloldali politikust se zavart, hogy a bankok brutálisan lenyúlták ügyfeleiket! Miért nem foglalkoztak akkor a devizahitelesekkel?
Miért nem ordibáltak mondjuk 2008-ban, 2009-ben?
Tessék már megmondani?

Miért nem foglalkoztak akkor a brókercégekkel? Pedig akkor már vígan seftelgettek!
Miért nem üvöltözött akkor a kormányon lévő baloldal?

Mert el volt foglalva azzal, hogy mélyebb gyökereket eresszen hazánkban az IMF! Gyurcsány-Bajnai ezzel foglalkozott! Meg azzal, hogy minél több pénzt tömjön az energiamultik zsebébe! Gázáremelés, villanyáram emelés! Most meg ők és a csatlósaik hirdetik az "igazi" igét! Nevetséges!
Akkor hitelből "fejlődött" a gazdaság, most értékteremtő munkával! Óriási a különbség.

"Összesen bruttó 324,2 millió forintot keresett hatéves pályafutása során Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Banki volt alelnöke, Szelényi Zsuzsa Együtt-alapító férje – derítette ki a PestiSrácok.hu a jegybankhoz benyújtott közérdekű adatigénylés és az Országgyűlés archívuma segítségével. Karvalits a 2010-es kormányváltásig mesés bónuszokban részesült, ebben az időben havi bruttó jövedelme elérte a 6,4 millió forintot."

Egyébként fölöttébb meglepő, hogy a vagyonbevallásuk szerint a jegybanki évek alatt semmivel sem bővül vagyonuk. A legutolsó vagyonbevallásuk se tartalmazza a meglehetősen nagy összegű juttatásokat. 

"Mindvégig csak a korosodó Citroent és az öreg Opel Astrát, továbbá a 180 négyzetméteres lakást és a vidéki présházat birtokolták, miközben néhány millió forintra rúgó megtakarításaik még csökkentek is."

De akkor hol van?

a_par.png

Ön szerint korrekt, hogy ezek a tételek nem szerepelnek a vagyonbevallásukban?

Ön mikor keresett ennyi munkával ilyen summás összeget?
Egyáltalán fog?

SZAVAZZON!

Ha már szavazással véleményt nyilvánított, kérem ossza is meg a cikket.

Ha a hülyeség fájna, az LMP ordítana!

„A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint tudatlanságon és rosszhiszeműségen alapulnak, egyúttal a közvélemény megtévesztésére alkalmasak egyes ellenzéki politikusok kijelentései, amelyek a Buda-Cash Brókerház Zrt. és a DRB bankcsoport tevékenységére, a jegybanki kártalanításra, illetve a felügyeleti ellenőrzésekre vonatkoznak.”

„Az LMP szerint a Matolcsy György által vezetett MNB nem képes megfelelően kezelni a Buda-Cash botrányt, az ellenzéki párt ezért a jegybankelnök távozását, valamint szigorúbb felügyeleti szabályokat követelt hétfőn. Az LMP szerint az MNB-nek és a kormánynak kell kártalanítania az ügyfeleket a törvény szabta keretek között. Az MSZP hétfőn arra szólította fel a kormányt és a jegybankot, ne felelősöket keressenek maguk helyett, hanem kérjenek elnézést, és teljes mértékben kártalanítsák a Buda-Cash ügy minden érintettjét. Hozzátették, az elmúlt öt évben a felügyeletnek, illetve az MNB-nek lett volna lehetősége arra, hogy megakadályozza a Buda-Cash ügyet, ezért az eset miatt a jegybanké a felelősség.”

lmp.jpg

„A jegybank közölte: hamis az az állítás, amely szerint a DRB bankcsoporthoz köthető hitelintézetek az MNB tevékenységének időszakában kerültek volna a Buda-Cash Brókerház Zrt. tulajdonosi köréhez. A valóság ezzel szemben az, hogy a Buda-Cash Brókerházhoz köthető megbízott magánszemélyek a brókerház tulajdonosainak megbízásából 2008-2009-ben, alapvetően a Gyurcsány-kormány időszakában szereztek többségi befolyásoló tulajdonrészt – a részjegyekre vonatkozó tőkeemelésekkel, s ennek révén a régi tagok fokozatos kiszorításával – abban a 11 takarékszövetkezetben, melyekből később a DRB bankcsoport tagjai létrejöttek.”

„Az MNB által indított, s a Buda-Cash Brókerház Zrt.-nél és a DRB bankcsoportnál folyamatban lévő vizsgálatok eddigi adatai egyértelműen azt mutatják: a gyanú szerint jelentős mennyiségű ügyfélpénz eltüntetésével járó visszaélés-sorozat másfél évtizeddel azelőtt indult el, hogy jegybank 2013 októberében átvette volna a pénzügyi felügyeleti szerepkört.”

„A jegybank szerint tudatlanságon és rosszhiszeműségen alapul, ráadásul a jegybanktörvény ismeretének teljes hiányáról tanúskodik az az állítás, amely szerint az MNB-nek kellene valamiféle “állami” kárpótlást nyújtania a brókercég és a bankok károsultjainak.

http://pestisracok.hu/mnb-hamisak-az-ellenzeki-partok-allitasai/

Amilyen szemtelen és arrogáns viselkedést tanúsít ebben az ügyben az LMP, annyira elegáns módon reagált rá az MNB. 

Szavazzon!

süti beállítások módosítása