Ha bogarászunk a neten, érdekes gyöngyszemekre lelünk. Dan Gavrilescu szatmárnémeti labdarúgójának 2013 tavaszán jelent meg az a cseppet sem hízelgő kijelentése, amely szó szerint elgázosítaná a magyarokat. „Elgázosítanálak és lágerbe küldenélek mindannyiótokat! Nem volt elég nektek, hogy annyi évig igában hajtottatok minket?”; „Kár, hogy Vlad Tepes már nem él, mert így nincs, aki karóba húzzon benneteket”.

gavrilescu1.jpg

A helyi Olimpia FC labdarúgójának nem ez volt az első magyarellenes kirohanása, ugyanis egy évvel a mostani eset előtt az egyik magyar csapattársát is véresre verte.

Lassan azt lehet kijelenteni, hogy Románia a nemzeti nacionalizmus melegágya lett. Jó lenne, ha erre felfigyelnének az EU jogvédő szervezetei. A román politika pedig, olykor-olykor egy ejnye-bejnyével, vagy tudatos szembehunyással segíti is ezeket a nacionalista román erődemonstrációkat.

Jó példa erre a román-magyar VB selejtezőn történtek, ahol tízezrével nemzetgyalázóan szurkoltak a hazaiak, és nem utolsó sorban Basescu Magyarországot megregulázó kijelentése. De ide sorolhatjuk a román elnök minap tett nyilatkozatát is melyben egy megemlékezésen a magyar népirtásért felelős Avram Iancu éltette.

A román barátság téveszthetetlen jelei

Basescu újra sercintett egyet

Basescunál elgurult a Cavinton

süti beállítások módosítása