Nézzük kik és hogyan hozták össze a paksi bővítést még 2007 és 2009 között. Mert ugye ekkor kezdődött.
A baloldal politikai pereputtya azért támad a jobboldalra, mert akkor titokban és gyorsan összehozták az Országgyűlés jóváhagyását, de most nem ők kötik a bizniszt.
Pontosan fogalmazva nem jött össze a Gyurcsány seft, mint 2006-ban az EU-biztos Almuniával.
Ezért az őrjöngés!

A titkos paksi projekt 2007 tavaszától

„Fodor Gábor szerint, amikor ő népszavazásról beszélt, Gyurcsány már megdorgálta a kormányülésen, amiért nem várta meg, hogy a kormány egységes álláspontot alakítson ki.”

„Amikor Fodor a népszavazásról beszélt, akkor a Magyar Villamos Művek (MVM) csoport már - 2007. július 31-től - javában dolgozott a bővítést megalapozó tanulmányokon. Ez volt az úgynevezett Teller-projekt, amelynek során egy munkacsoport kezdte el a megvalósítás lehetőségeinek vizsgálatát, az előzetes környezeti értékelés elkészítését, a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok elhelyezésének vizsgálatát. A munkacsoport végül 2008 végére tette le az asztalra a három tanulmányt.” (origo)

Egyébként a titkos munka elkezdésének engedélyezését az állami vagyonért felelős pénzügyminiszter 2007 elején kezdeményezte, aki ekkor a szocialista Veres János volt.

Az akkori bársonyszékesek:
Gyurcsány Ferenc MSZP miniszterelnök
Mesterházy Attila az MSZP frakcióvezető helyettes majd a párt alelnöke
Veres János MSZP pénzügyminiszter
Fodor Gábor SZDSZ környezetvédelmi miniszter

Tehát Gyurcsány, Mesterházy, Fodor, Veres 2007-től a paksi bővítésről tárgyaltak titokban.

Gyurcsány két évig jegelte az ügyet, csak 2009 februárjában jelentette be a parlamentben szándékát:
"Szeretném tájékoztatni a parlamentet, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy arra kérje az Országgyűlést, hogy még az idei év első félévében hozzon döntést arról, hogy a Paksi Atomerőmű kapacitását egy átfogó fejlesztéssel megkétszerezzük"

(HírTv felvétele)

"A Gyurcsány-kormány félinformációkra alapozva állt elő a paksi bővítést kőbe véső javaslatával, a beruházást legjobban támogató képviselők pedig azért ködösítettek, nehogy összezavarják a többieket." (origo)

Az MSZP-SZDSZ kormány "...nem tartott népszavazást a bővítésről, többen vitatják, hogy minden részletre kiterjedő háttéranyagokkal segítették volna a döntés meghozatalát és elmaradt a lehető legnagyobb nyilvánosság bevonásával lefolytatott vita is."

Paks 2.jpg(origo)

"A Gyurcsány-kormány 2009. március 9-én nyújtotta be a parlamentnek a paksi bővítésről szóló határozati javaslatot, az Országgyűlés pedig 30-án megszavazta azt."(origo)

Most az Orbán-kormány vélhetően a 2009-ben megszavazott országgyűlési felhatalmazással tárgyalt.

süti beállítások módosítása