Tóbiás Józsefnek az MSZP elnök-frakcióvezetőjének több mint 5 év kellett ahhoz, hogy kinyilatkozza, miért váltották le a Gyurcsány-Bajnai kormányt!

 tobias-e1395831601147-1024x576.jpg

 

A kormánynak az a dolga, hogy a népet szolgálja, a népnek pedig az, hogy leváltsa a kormányt, ha nem így tesz – mondta Tóbiás József a Budai Várban, Táncsics Mihály egykori börtöne előtt. (2016. március 13.)

Tóbiás reakcióidejének hosszúsága Guinness-rekordot döntött!

Mesterházy lemondott.
Mindenről. Hirtelen.
Az MSZP-nek meg vége!

Egy ilyen mélyrepülés után a hirtelen összerántott hétvégi dzsemborinak annyi értelme van, mint halottnak csókot adni. Az igazi csatározások ugyanis a háttérben folynak. Nemcsak az MSZP háza táján, hanem úgy globalice a baloldalon.
Mesterházy nem bírta. Megfenyegették, nyomást gyakoroltak rá, vagy úgy gondolta, eleget tud ő is az ellenfeleiről és ez később  - a mostani megbuktatása után - akár ütőkártya is lehet a kezében? Nem tudni.

Eddig "hősiesen" védekezett, majd hirtelen megváltozott minden. Mesterházy egy csapásra megnyitotta maga alatt a talajt és eltűnt!

Vagy róla tudnak valamit és ezt úgy Gyurcsányos módon közölték vele? Ezért ez a nagy sietség?

A feltételezések tárháza kerülhet felszínre, amibe persze a bukás is beletartozik. Az a bukás, amiből jókora részt harapott ki magának Gyurcsány és Bajnai! Lényeges momentum ez, de sokan átlépnek rajta.

Mesterházy kierőltetett megbuktatása azonban előhozhat némi szennyest akár taktikai okokból is. Ha Gyurcsány képes volt többször utalni sötét ügyekre, csak azért, hogy az MSZP-t gyengítse, Mesterházy is előléphet ezzel a kártyával. Ha tökös legény, vagy ember a gáton, akkor az MSZP érdekét, valódi értékrendjét szem előtt tartva, minden eszközt bevet a dilettánsok, a radikális gyurcsányista liberális eszmék távoltartása érdekében. Ez akár nemzeti érdek is lehetne.

Ha nyuszi, akkor a megbuktatása után, még ki is „belezhetik”.

A következő hónapokban, könyörtelen játszma szemtanúi lehetünk.

2014.04.06. VÁLASZTÁS!
Meghatározza-e a választás kimenetelét a Simon ügy!
Az MSZP döbbenetesen korrupt holdudvarának bedőlése. Milyen hatással van az egyszerű állampolgárra az, hogy a Gyurcsány-Bajai-kormány többszörös rezsiemelése mellett nekik a mindent szabad, csak dőljön a pénz elv érvényesült?
Lassan 1 milliárdos bűntényről beszélünk, amire egyik MSZP-s se válaszol, sőt menekül a válaszadás elől! Mire fogja ez késztetni az embereket a szavazófülkékben? Arra, hogy az MSZP újra kerüljön ebbe a helyzetbe? Kétlem!
Mindenkinek el kell menni szavazni, hogy ez ne következzen be! Gyerünk SZAVAZNI!

2014.04.04.
Gyanús módon még az ügyvédjének se mond semmit Simon!
De ettől függetlenül a tény az, hogy lassan a 240 millióból, közel 1 milliárd lesz.
És mindez Simon Gábor az MSZP volt elnökhelyettes még MSZP-beli életéhez köthető, nem a sarki fűszereshez! Ezt azért érdemes rögzíteni.
De miért nem mond semmit? Általában minden gyanúsított, főleg ha előzetesben van, azért valamit elkotyog! Ő miért nem beszél? Egy árva mukkot se mond! 
A fogdatársa állítólag megtudott néhány dolgot és el is fecsegte. Na erre berágott az MSZP! Ez is érdekes!

Gondolom a választások után tarolás lesz, mert ezt a svindlit nem lehet szó nélkül hagyni. Arról nem is beszélve, hogy komoly nemzetbiztonsági kockázat is felmerült a különféle külföldi hamis útlevelek, jövedelemigazolások beszerzése, stb. kapcsán.
A baloldal bukása mellett ez lesz nekik a kegyelemdöfés?
Mit fognak akkor mondani a szavazóbázisuknak. Bocs, elkúrtuk, de nagyon!

Mi lesz a sorsa Gyurcsánynak? Megint elbujdokol 1-2 évre, majd kiássa magát a saját sírjából és újra butítani fogja a népet?

Mi lesz Bajnaiva? Elmegy a Bahamákra kipihenni magát, majd az újbóli választások előtt 2 évvel megjelenik, mint a megváltó?

Mesterházyról nem is beszélve. Ő az aki felvette a gyurcsányi stílust, mintha azzal bármit is el tudott volna érni. Miként fog a szavazói felé elszámolni ezzel a temérdek sületlenséggel?

Ja! Itt vannak az EU választások! Ez a szerencsétlen társaság miként fog erre a bukás után készülni.
Megsúgom. Szerintem óriási harc lesz az eső helyekért, a biztos befutói posztokért. Kit érdekel az előzetesen leegyeztetett lista. Pofátlanul elegáns módon újraírják! Ha nem, akkor annak az lesz az oka, hogy ez a pancser társaság végleg lelép, eltűnik a politika mocsarába.

Na majd meg látjuk!

2014.03.31.
Az MSZP elnökhelyettese kiterjedt bankszámlahálózattal rendelkezett külföldön.
Simon Gábornak, a grazi Bankhaus Krentschkernél, a salzburgi Bankhaus Spänglernél, és a zürichi UBS AG Banknál is volt bankszámlája.
Esetenként milliós (euróban) tranzakciókat is lebonyolított. A ki- és befizetések legnagyobb gyakorisággal 2008-2010-ben, a Gyurcsány által vezetett MSZP kormány idején történtek.
SONKA.jpg
Kedves baloldaliak! Ez már több a soknál! Ti elhiszitek, hogy erről az egész bűntörténetről, - mely az akkori MSZP berkein belüli elnökhelyettes nevéhez és tevékenységéhez köthető - a párton belül senki más ne tudott volna?

Mesterházy viszont a vasárnapi arrogáns kampánybeszéde mellett, továbbra is sunnyog az ügyben!

2014.03.28.
Gyurcsány, az őszödi beszédével zsarolta, tartotta sakkban politikai párttársait, hogy hatalmon maradhasson.
Állítólag hangfelvételek vannak arról, hogy Gyurcsány Ferenc direkt készítette el az őszödi beszéd hanganyagát, hogy ezzel hatalmon maradását biztosítsa be, jelentette ki Zuschlag János. A felvétel elkészítését tényleg Welsz Tamás, mint hangmérnök segítette! 
Welsz egyébként seftes útlevélbizniszekor alapos munkát végzett, ugyanis kuncsaftjai ujjlenyomatát is rögzítette.

Kiderült, hogy Simon Gábor, Welsztől szerzett útlevéllel a Magyar Nemzet februárban kirobbantott Simon ügy után nyitott és tett be a MagNet Bankba, durván 70 millió forintot.
Simon tehát a kirobbant ügye után tudatosan használta afrikai útlevelét.
Az is kérdés lehet, hogy mi késztette Simont arra, hogy a Welsztől kapott - szerzett, vett - útlevelet ebben a vészterhes időben - akkor, amikor tele voltak fényképeivel az újságok - erre a célra használja.
Kérdés az is, hogy Mesterházyval folytatott beszélgetés akkor miről folyt, esetleg miben egyeztek meg.

2014.03.26.
Egyre közelebb a budapesti terézvárosi panamához.
Fürst György, a VI. kerület volt szocialista alpolgármestere lehet a Simon-ügy másik gyanúsítottja.
Fürst neve a terézvárosi ingatlanpanamák kapcsán is előkerült. Verók István volt szocialista polgármestert és húsz társát, köztük Fürstöt és a teljes korábbi MSZP–SZDSZ-frakciót, illetve három volt jegyzőt hűtlen kezeléssel gyanúsítottak meg 2012 júniusában. A nyomozók gyanúja szerint áron alul, versenyeztetés és részben értékbecslés nélkül adtak el három Andrássy úti ingatlant, valamint több önkormányzati tulajdonú tetőtéri lakást. Az értékesítéssel több mint kétmilliárd forinttal károsíthatták meg a VI. kerületi önkormányzatot. Fürst és Verók neve Andrássy úti palotaeladással kapcsolatban is előkerült.
Korábban az Index és a Heti Válasz arról is írt, hogy a politikus George First Curtis néven egy hamis okmánnyal akart számlát nyitni abban a Magnet Bankban, ahol Simon Gábor is számlát nyitott. Nem ez lenne az első eset, hogy Fürst György afrikai okmányt használ. 2009-ben egy közép-afrikai köztársaságbeli diplomata-útlevéllel akart kibújni a terézvárosi ingatlanpanama-ügy alól, de nem kapott diplomáciai mentességet. (MNO)

Welsz mégis megmérgezte magát? De miért?
A Blikk szerint 
igazak azok az értesülések, amelyek szerint a múlt csütörtökön váratlanul elhunyt, a Simon-ügy kapcsán megismert Welsz Tamás halála előtt bevett valamit, és ezt a bulvárlap szerint az őt szállító rendőröknek is megmondta, miközben az M7-esen utaztak. A rendőrségnél sokan úgy tudják, hogy Welsz Tamás, a Simon-ügy múlt csütörtökön elhalálozott koronatanúja nem természetes halált halt – írta a Blikk. A lap szerint a 41 évesen elhunyt Welsz egészen pontosan azt mondta :”Uraim, bevettem valamit. Nem tudnak ellene semmit tenni” – ezek a mondatok nem Welsz érdi házában, hanem már az M7-esen hangzottak el, miközben a rendőrök a férfit Érdről Budapestre szállították, hogy valamifajta bizonyítékokat adjon át – írta a lap. (pestisracok)

Mesterházy továbbra is sunnyog!
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ténymegállapító vizsgálatot indít a Simon–Welsz-ügyben. Erről egyhangúlag döntött a testület kedden, miután Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnök elhagyta az üléstermet.
A vizsgálatot kezdeményező Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke elmondta: elkészített egy idézést, amiben április 3-án 10 órára Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét és Rubovszky Györgyöt (KDNP), a mentelmi bizottság elnökét hívják meg a bizottság elé. A meghívókat még kedden futárpostával juttatják el az érintetteknek.

Mesterházy Attila kedden egy nyíregyházi sajtótájékoztatón azt mondta, nem megy el az ülésre, mert törvénytelennek tartja a testület ténymegállapító vizsgálatra vonatkozó kezdeményezését – írja az MTI. 

2014.03.24.
Sötét bizniszek Welsznél!
A Népszabadság szerint Welsz és „ügynökei”, akik Welsz megbízásából értékesítettek bissau-guineai útleveleket, rendszámokat és forgalmi engedélyeket, afrikai országok jövedelemigazolásaival is sefteltek, amelyekkel azok tulajdonosai a magyar hatóságok előtt bizonyíthatták, hogy vagyonuk után Afrikában már befizették az adót. (mno)

Ha jól olvasom, akkor ez azt jelenti, hogy fekete, sikkasztott, lenyúlt pénzek tisztára mosását egy Welsz által biztosított afrikai jövedelemigazolással, azonnal legálissá lehetett tenni! 
Mit mondott Gyurcsány 2013 október környékén? "én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk".
Simon és az őt fedező MSZP, Mesterházyval együtt, egyre sötétebb ügybe keveredhetnek bele. Hallgatás beleegyezés! Ők meg egyre többet hallgatnak!

Welsz hirtelen halálának oka még ismeretlen.

2014.03.20.
Érthetetlen hirtelenséggel meghalt Welsz Tamás!
Welsz Tamásért egy rendőrautó ment az irodájához, ahonnan bilincsben szállították el, menet közben azonban rosszul lett. Az mno.hu információi szerint ezután egy egészségügyi intézménybe szállították, ahol már nem tudták megmenteni az életét. A Hír TV értesüléseit megerősítette Nagy Andrea főügyészségi szóvivő az MTI-nek: „A Simon Gábor ügyében ismertté vált W. Tamás elhalálozott. Halálának okát az arra hivatott hatóságok vizsgálják.” (MNO)
-----
Simon Gábort azután tartóztatták le, hogy a rendőrség házkutatást tartott Welsz Tamás lakásán. Welsz a Sólyom Airways vezetőjeként bukkant fel a hírekben, régóta Simon üzlettársa volt. Akkor kiderült, hogy Welszt az Interpol is körözi.
A rendőrségi rajtaütés során derült ki, hogy Simonnak saját széfje is volt Welsz házában. Innen került elő több, Simonra terhelő dokumentum is, például egy Gabriel D. névre kiállított, de Simon fényképeit és adatait tartalmazó bissau-guineai útlevél is. (444.hu)

Gyanús, nagyon gyanús a történet! De miért kellett egy embernek meghalnia ily hirtelenséggel? Miért halt meg pont a rendőrségi kihallgatás előtt?
Csak kérdezem? Valamit tudhatott?

2014.03.18.
"C" típusú átvilágítás
Kiderült, hogy a Gyurcsány és a Bajnai kormány "C" típusú nemzetbiztonsági átvilágításán se bukott ki Simon eltitkolt százmilliója. Simonnak akkor munkaügyi államtitkárként, kötelezően kellett átesnie a nemzetbiztonsági ellenőrzésen. 
Ez lenne a baloldal profizmusa? Hűha! Kezdek félni tőlük!

2014.03.12.
Letartóztatták Simon Gábort
A Pesti Központi Kerületi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte Simon Gábort. Mesterházy Attila egykori helyettesét az ügyészség adócsalással, magánokirat-hamisítással és felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is gyanúsítja.

Simon Gábor azt vallotta, hogy az ausztriai bankszámláján lévő 240 milliót vagyonkezelésre vette át!
Már bocsánat, de hülyének néz minket Simon?
Mi állhat a háttérben?

2014.03.10
Őrizetbe vették Simon Gábort. Magyarországon hamis útlevéllel nyitott bankszámlát.
Az új megalapozott gyanú lényege szerint Simon egy saját személyi adatait tartalmazó, hamis, egy dél-afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott.

Mesterházy falaz az ügyben (szövegértési gondjai is vannak)
Ma az Országgyűlés Mentelmi bizottsága, meg szerette volna hallgatni Mesterházy Attilát is, aki mindenféle ürüggyel kibújva, nem ment el. Helyette "durva hangú, kioktató" levelet küldött, melyben az MSZP elnöke közölte, hogy a Simon ügyben az ügyészség nyomoz, a bizottságnak nincs joga ehhez, az ügyről pedig nincs új információja, ezért nem vesz részt az ülésen.

Úgy látszik Mesterházy szövegértési problémával küzd, ugyanis a bizottság nem erről kérdezte volna, hanem arról, hogy mire alapozza azt az állítását, hogy Simon „forrásfelhalmozásból” gyűjtötte vagyonát.
Rubovszky György a bizottság elnöke, kijelentettel, "Mesterházy Attila vagy saját magának, vagy csak másoknak, de falaz az ügyben".
De falaznak a bizottság MSZP tagjai is, mert felveszik ugyan az ezért járó díjat, de meg nem jelenésükkel, bojkottálják a bizottság munkáját. 

Tényleg! Mesterházy is bukni fog? Vagy további "parasztokat" fognak beáldozni a baloldali sakktáblán?
Zuschlag riportjában keményen erre utal! 
Csak megjegyzem, Gyurcsány a háttérben dörzsöli a kezét!

2014.03.07.
A Simon ügy nem magánügy.
A Napi Gazdaság, Zuschlag Jánossal készített interjújában, a volt MSZP-s politikus egyértelműen jelezte, hogy a Simon ügy nem magánügy.  "Mert azt ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető. Egyedül elintézni effajta dolgokat, úgy, hogy nem is tud róla senki, az MSZP rendszerének a jellegzetességei miatt nem lehet."

2014.02.14.
Simon benyújtotta lemondását, de továbbra is bujkál, hallgat.
Az igazi haddelhadd ezután kezdődik. Simon benyújtotta lemondását. Az ügyészségi vizsgálat elkezdődött. Házkutatások és iratok lefoglalása elindult.
De Simon továbbra is hallgat, bujkál, menekül a nyilvánosság elől. Az MSZP testülete, annak ellenére, hogy szóvivőjük hangosan harsogta, érdekük az ügy mihamarabbi rendezése, az utolsó parlamenti napon - gyakorlatilag nemmel szavazva - nem nyomott gombot arra a határozati javaslatra, amely felkérte az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottságát, hogy vizsgálja ki Simon Gábor volt szocialista képviselő eltitkolt vagyonának hátterét. Az MSZP tehát továbbra is gyanúsan sumákol a Simon ügyben. De miért?
Mondja már meg valaki, miért hallgat az MSZP? Miért fél bármit is mondani?
Tán még nem tüntették el a nyomokat? Nem szedtek össze minden gyanús iratot, ami a Simon-MSZP üggyel kapcsolatos? Vagy valami más áll a háttérben?

- ∗ -

Az eredeti cikk - 2014.02.12.

Simon bukása az MSZP halála


Eltelt több mint egy hét Simon Gábor 240 milliójának közéletbe történő bebuggyanásától, de nemhogy tisztázódott volna ez idő alatt kisebb, vagy nagyobb mértékben az ügy, hanem az érintettek, ahova Simon Gábor mellett bőven bele lehet érteni az MSZP-t is, még inkább belesüllyedtek az ügy szövevényes hazugságának mocsarába.

Ez azért meglepő, mert egy kormányt váltani akaró párt sokadjára követ el olyan banális, de taktikai szempontból saját magára nézve súlyos hibákat, hogy egyre többen érzik azt, - még a baloldalon is - képtelen lenne ez a társaság felelősen kormányozni.

A mostani Simon ügy pedig minderre rá is tett egy lapáttal. Önmagában az ügy is és természetesen az MSZP ezzel kapcsolatos dilettáns kommunikációja is.

De nézzük az ügyet, Simon Gábor felől.

Durván 240 milliót parkoltat 2008, illetve 2009 óta osztrák bankszámlán, amit ez idáig – habár többször lett volna rá lehetősége – vagyonnyilatkozatában, de vélhetően vagyonbevallásában egyszer sem vallott be.

Hogy került oda ez a halom pénz?

Elvitte egy nejlon szatyorban, vagy NOKIÁS dobozokban, majd kézpénzes befizetéssel tette a számlára? Ez a manőver feltűnt volna mindenkinek. Ha nem így történt, hanem átutalással került oda a pénz, akkor pillanatok alatt felgöngyölíthető a történet.

De miért külföldi bankszámlára tette? Miért nem volt jó a magyar?

Lehetne azt is mondani, hogy „csak”, de ez kevésbé hihető.

Sumákol? Valaki, vagy valakik elöl menekítette ki ezt a negyedmilliárdot? Miért?

Vagy tán nem is az övé? Akkor kié?

Simon, mivel képviselőként dolgozott, sőt vállalkozása is volt, - magyarul nem egy kilencven éves bácsikáról van szó, akinek fogalma sincs mi az a NAV, meg az adóbevallás - tökéletesen tisztában kellett lennie, hogy ez a manőver egyszer ki fog derülni. Ha pedig kiderül, annak súlyos következménye lesz. Ennek ellenére több évig szót sem szólt róla. Sőt, most sem tette volna meg, ha nem derül ki. De kiderült, sőt!
Ebből azért egy hangyányi következtetést le is lehet vonni, mégpedig azt, hogy következetesen és tudatosan hamis adatokkal adta be évenként az adónyilatkozatát, és tán az adóbevallását is.

De miért? Mi volt az a kényszer, ok, mely - habár tudta, hogy törvénytelen a tette - mégis, mint az MSZP második emberét, e döntés felé vitte.

E mellett az is érdekes, hogy ennyi vagyonnal – amiről csak és kizárólag ő tudja, hogy honnan származik, no meg persze az, akitől van – a mai napig felelős beosztásban volt az MSZP-nél. Reflektorfényben volt politikailag, vagyis biztonságban érezte magát.

Az a kérdés, hogy mit jelent ez a biztonság, vagy egyáltalán biztonság volt-e, vagy valami teljesen más, mondjuk kényszer.

Ha tiszta a pénz, akkor az ügy kirobbanása után a legelső adandó alkalom során azonnal tisztázni kellett volna eredetét, így saját magát is tisztázta volna, de nem így történt. Pedig volt rá lehetősége nem egyszer.
Ezek szerint a tiszta ügytől igen messze áll a történet. 

Ha pedig nem tiszta a pénz, de az övé, akkor miért nem lépett ki a politikából 2008-2009 körül, szépen, csendben, fokozatosan, elszürkülve. 240 millió éves kamata szerény 5%-al, havi 1 milliót tesz ki.  Azt hiszem, sokan vernék a popsijukat a földhöz, ha minden hónapban durván 1 millió csak úgy rápottyanna bankszámlájukra.

Csak megjegyzem, amikor Simon talicskában, vagy máshogy tolta ki a pénzt 2009 körül Ausztriába, itthon tombolt a pénzügyi-gazdasági válság. Válságtanácskozások során kétségbeesett pénzügyi vezetők és gazdasági szereplők dugták össze a fejüket, mit is kellene tenni. Bajnai az IMF-hez fordult egy kis apanázsért, hogy ne bukjon be az ország.

Simon meg lazán betesz negyedmilliárdot az osztrák bankba.

De folytassuk, ha övé a pénz, de nem tiszta, akkor a saját maga oldaláról nézve óriási ökörséget tett, mert a mostani kormány által felajánlott 2010-es, két évig tartó adóamnesztia során 10% adóbefizetéssel Magyarországra hozva, gyakorlatilag „tisztára moshatta” volna pénzét. Valamilyen okból ezt sem tette meg. De miért? Ennyire buta lett volna? Vagy valami más van a történetben?

A butát felejtsük el, mert ennyire oktondi nem lehet, meg az végleg KO lenne, de az MSZP-nek is, ugyanis förtelmes káderpolitikára utalna. Így a választások előtt meg végképp.

Ráadásul 2014-től létezik egy stabilitási megtakarítási számla is, melyre ha Simon átutalja az összeget és 5 évig nem nyúl hozzá, adómentesen felveheti.

Ebbe kizárólag az rondíthat bele, ha a nyomozóhatóság már eljárást indított ellene. Vagyis ha gyorsan reagál a történtekre az MSZP második embere, akkor él, mint hal a vízben. Mivel azonban semmit sem tudunk róla, gyakorlatilag eltűnt, ez csak egy lehetséges megoldás marad. Maradt, sőt szerintem már ez is a múlt, mert ezt sem tette meg!
Miért?

Viszont vagyonnyilatkozatának tudatos meghamisítása és a százmilliók maradtak, sőt botránya egyre nagyobbra duzzadt, hisz a napokban újra beadott egy nyilatkozatot, ami érdekes mód sok részben változott az egy hónappal ezelőttihez képest, de ebben sem szerepel a negyedmilliárd.

Most arra hivatkozott, hogy nincs olyan rubrika, ahova be tudta volna írni. Néhány nappal ezelőtt pedig arra hivatkozott, hogy jóhiszeműen hibázott, amikor vagyonnyilatkozatát nem kellő odafigyeléssel töltötte ki.
Fölöttébb érdekes!
Ráadásul a napokban további, mesébe illő vagyongyarapodására is fény derült. Hipp-hopp, neki és mostani feleségének 2012 tájékán egyenként tulajdonukba került egy durván 60-80 milliós ingatlan.
Ez is fölöttébb érdekes!

Ha ezek után eddig még nem nyílt ki, erre biztosan sok embernek kinyílt a bicska a zsebében. Nem is csodálkozom rajta, mert ennyire hülyének nézni az embereket, sokaknak már fájhat. Kivéve az MSZP-t mert ők fel se kapták fejüket.

De folytassuk, hogy akkor mi az a más, mi lehet a háttérben? Mi az a mindig más, ami az eddig felsorolt lehetőségeket nem engedte meg, félretolta, vagy esetleg teljes mértékben kizárta?

Mégis a politika? Az a politika, melyet az ügy kirobbanásától kezdve igyekezett az MSZP távol tartani.

Nézzük most az MSZP oldaláról az ügyet.

A párt néhány napig meg se tudott szólalni. Jó ürügy volt Mesterházy külföldi tartózkodása, mert így időt nyertek. De mihez? Ahhoz, hogy a buktát a legkisebb veszteséggel tudják átvészelni? Az MSZP soraiból senki se háborodott fel, - pedig ülésezett az MSZP - senki se kérdezte meg Simont, mi a fenét tettél, hanem mindenki kussolt és várta Mesterházyt. Ez önmagában különös, sőt gyanús. Kétlem, hogy Mesterházy külföldön ne értesült volna a botrányról, hisz ő az MSZP első embere. Kétlem, hogy ne adott volna tanácsot a hazaiaknak, mit kell addig tenni, ameddig nincs itthon. Azt is kétlem, hogy nem állt össze neki az a kép, hogy korábban Gyurcsány kétes pénzekre utalt egyik kijelentésében, és hogy 2013-ban már indult nyomozás Simon ellen hűtlen kezelés miatt.

Mesterházy hazajövet Simonnal történt beszélgetés után kijelentette, hogy párttársának politikus előtti életének forrásfelhalmozásáról lehet szó.

Mesterházy ezzel az orbitális kommunikációs bakival lebuktatta saját magát és az MSZP-t is. Miért is? Kétlem, hogy Mesterházy ne kérdezte volna meg, honnan van a pénz, hisz ekkor még javában az MSZP második emberéről volt szó. Vagy pontosan tudta, hogy honnan? Ugyanis kijelentése nem a megoldás felé terelte az ügyet, hanem az időhúzás felé.
Ezt hallva rögtön rájött a híréhes publikum, hogy nemcsak Simonnak van takargatni valója, hanem az MSZP-nek is.

Ugyanis ha Mesterházy azt mondta volna, hogy kötelezte Simon Gábort az ügy azonnali tisztázására, ráadásul az MSZP előtt is tisztázza magát. Vagy közösen tartanak egy sajtótájékoztatót melyen mindent tisztáznak. De nem így történt.  Az MSZP ráadásul kilökte magából a párt második emberét. Nincs kérdés, nincs semmi felelősségre vonás. Vagyis úgy tűnik, de csak úgy tűnik, hogy gyorsan elhatárolódtak Simon Gábortól. A kampány miatt ez mondjuk érthető, de a rendkívül gyors likvidálás a gyanú további erősödését is jelentheti.

Pancserség és a dilettantizmus az is, hogy nem csak Simon, de az MSZP képviselői se jelentek meg az Országgyűlés mentelmi bizottságának kétszer (hétfőn és szerdán) is megtartott vagyonvizsgálati ülésén. Ha már nem tagja Simon az MSZP-nek, akkor miért nem jelentek meg az MSZP-s tagok? Ez újabb gyanú arra, hogy az MSZP-nek takargatni valója van, hisz sehol sem jelennek meg, ahol hivatalosan kellene nyilatkozni. Nincs mondanivalójuk, vagy nem mernek? Hallgatnak, vagy válaszuk szűkszavúan rövid, majd Simon választ ad.

Simon pedig eltűnt, csak írogat, nem jelenik meg sehol. Pedig azt hajtogatta, hogy mindenre választ fog adni. Szerdáig pedig lemond képviselőségéről is. Február 4-től máig, 8 nap telt el, de a nagy rössel kijelentett válaszadása és lemondása nem történt meg. Csak a nagy homály.

Az MSZP pedig folyamatosan az ügy tisztázása, vagy tisztázásának segítése elől is menekül. Pedig Budai Bernadett az MSZP szóvivője kijelentette, pártjának érdeke az ügy mihamarabbi rendezése. Ez is gyanús. Meg az is, hogy nem érdekli a pártot, de még a párttagokat sem, hogy Simonnak az MSZP-ben végzett munkája során történt mérhetetlen vagyongyarapodása, mihez köthető. Legalábbis kifelé ez a látszat.

De mi van belül? Ezt csak Mesterházy tudja. De ő hallgat.

Az biztos, hogy az MSZP ugyan úgy sumákol, titkolózik, menekül, a nyilvánosság elöl, mint Simon. Ha tökös lenne a párt, akkor nem ködösítene, menekülne, sumákolna, hanem kivágva a rezet, tisztázná az ügyet. De 8 nap alatt érdemben semmi nem történt.

Mire vár az MSZP? Mire vár Mesterházy? Tapsra?

De mire vár Simon Gábor bukott MSZP-s alelnök? Szintén tapsra?
Ráadásul Simon Gábor bár ígérte, hogy a mai napon lemond képviselői mandátumáról, ezt a cikk megírásáig nem tette meg. Így továbbra is mentelmi jogot élvez.  

Ez a sok titkolózás, hallgatás, tudatos és szándékos félreinformálás leginkább azt veti fel, hogy valószínű kivárnak, időt akarnak nyerni valamire. Ez a valami pedig ezek szerint nem lehet más, mint az, hogy Simon Gábor számláján lévő negyedmilliárd forinthoz nagy valószínűséggel köze van az MSZP-nek és törik a fejüket, miként lehetne ebből kimászni. Ugyanis nem mindegy, miként tálalják a választópolgároknak. Vélhetően erre keresnek forgatókönyvet.
Valószínűsíthető, hogy az MSZP és Simon Gábor kényszerből, érdekházasságban él egymással. Ha ez az érdekházasság felbomlik, akkor az, az MSZP részére lesz kegyetlen halál, mert Simon, már politikailag halott. Arra is bazírozhatnak, hogy az ügyészségi vizsgálat eredménye a választások utánra tolódjon ki. Így az MSZP halála a parlamenti választások veresége mellett elhanyagolható lesz.

Lehet teljesen más is? De mi?

Megjelent: Odaát csak ezek léteznek?

Minden MSZP-s politikus lapít!
Nem nyilatkozik senki!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is. Lájkold, tedd fel facebookodra, vagy saját weboldaladra, mert a cikk szabad felhasználású. 
Ha nem, kritikádat kommentben jelezd..

Még emlékezünk arra, ugyanis e tekintetben túl sok idő nem telt el, hogy Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök jelöltje túlzott magabiztossággal próbálta lehűteni a Simon ügy kirobbanásakor felforrósodott légkört azzal a kijelentésével, „forrásfelhalmozás” Simon Gábor külföldön parkoltatott, be nem vallott 240 milliós vagyona. Mesterházy Attila azt is hajtogatta, hogy mindenki, mindenben segíteni fogja azt, hogy az ügy minél hamarabb rendeződjön.
Mindezt, Simonnal folytatott négyszemközti beszélgetés után jelentette ki a médiának.


Mesterházy Attila Simonról

A sajtó viszont tovább érdeklődött, mert ezt a dumát senki se hitte el. Az MSZP viszont ennél többet nem volt hajlandó elárulni, sőt szemmel láthatóan Simonnal együtt, menekült a sajtó elől. A drága Budai Bernadett sajtószóvivő is, ha erről kérdezték csak a szigorúan – gondolom előre megbeszélt – betanult szöveget hajtogatta.
Ezen felül a párt, az Országgyűlés Mentelmi Bizottság munkáját is bojkottálták. A bizottság MSZP-s tagjai, bár munkájuk lenne, de az érintettek – Simon és Mesterházy, mint a „forrásfelhalmozás” kijelentője – sem jelentek meg, ami tovább növelte az ügy körüli gyanút.

Ezután - néhány napja - kiderült, hogy a mi ártatlan Simonunk Magyarországon is rendelkezett bankszámlával, melyet valami soha nem hallott nevű országban kiállított - hamis, vagy nem hamis, fene tudja mi az igaz – saját fényképével ellátott útlevelével nyitott kérésére, egyik barátja. Ide újabb koszos 70 milliót rakott be!
Új hír: Simon Gábor Gabriel Derdák névre kiállított bissau-guineai útlevelébe lakcímként az ottani elnöki palota került – írja a Blikk.

Tudják követni?

Az MSZP pedig továbbra is azt hajtogatta, pontosan nem tudják, honnan van Simon pénze, de mint Mesterházy kijelentette „forrásfelhalmozás” az eredete.

Az igazságszolgáltatásnak meg kezdett egyre inkább elege lenni az egész színjátékból. Simont a napokban gyanúsítottként kihallgatták, majd kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Kiderült, hogy szó nincs „forrásfelhalmozásról”! Simon, az MSZP volt elnökhelyettese csupán „vagyonkezelésre” vette át és tette be saját számlájára a közel negyedmilliárdot! Ezt tartalmazza a kihallgatási jegyzőkönyv!
Vagyonkezelésre! Ezt is tudják követni?


Simon Gábort letartóztatták

Miért sumákolt és bujkált eddig Simon? Miért menekült a sajtó elől az összes MSZP-s politikus, élükön Mesterházy? Miért nem voltak hajlandóak a feltett kérdésekre válaszolni?

Most akkor mi is van?

Ajánlott: Simon bukása az MSZP halála

Utóirat:
Nagy a gyanú, hogy többszereplős a történet. Az MSZP meg valamit tudhat, mert látványosan tolja el magától az ügyet, húzza az időt, hogy a választások után derüljenek ki a dolgok. De az is lehet, hogy ők is sárosak? Ha gáz van, gyorsan lemondanak ezekről a pénzekről, teljesen új történeteket húznak eredetükre, mintha semmi közük nem lenne hozzá? 
Tudják követni?

Ha a cikket érdekesnek találod, szólj másoknak is, vagy tedd fel megosztással a Facebookodra. Ha nem, akkor kommentben írd meg véleményed!

Ez a mostani totális baloldali káosz utáni lehetséges céldátum? Nagyon úgy fest.
Ugyanis választóik belefáradtak pártjaik örökös acsarkodásába, elegük lett a Simon Gáborokból, a sunyiságból adódó hallgatásból, a külföldi mutyikból, a seftelésekkel irányított országból, és Gyurcsány Ferencből, aki most még hátukon egy levehetetlen púp. Mindezt nem mondják ki, de nagyon elegük van mindenből.
Nem látnak semmi alternatívát, lehetséges politikai értelmiséget, akik az igazi, mondom az igazi baloldali értékrendet képviselnék.
Mert rájöttek arra, hogy a mostanában sokat hangoztatott posztkommunista eszmék újraélesztése, csak a szolgaság újraéledését jelentené. Túlléptek ugyanis azon, hogy van Full HDTV, okostelefon és táblagép,  ami munka után lerogyva ad némi álomvilágszerű állapotot, de reggelre szétfoszlik, mert kezdődik elölről a robot, aminek apanázsából valahogy ki kellene jönni. Ez már kevés. Sőt nagyon kevés, mert rájöttek, hogy a szolgaság magasabb rendű formája, ahol a kizsákmányoló, a világ gazdasági fejlődéséhez igazítja helyi elnyomórendszerét.
Az emberek az elmúlt négy év változásaiból jöttek rá erre, mert érzik, lehet máshogy is élni. Mert lehet kevesebb rezsit fizetni, egyre inkább lehet családban gondolkodni, megéri művelni a földet, érdemes gazdálkodni, a fiataloknak tanulni, és ami a legfontosabb, van az embereknek önbecsülése, mely alapján tudatában vannak saját emberi méltóságuknak, szellemi és erkölcsi értéküknek. Ez utóbbi ad emberi tartást, lelki erőt a munkához, az élethez.
Az emberek ebből arra is rájöttek, hogy a pártok közötti politikai elveken nyugvó különbség ellenére is kötelességük lenne egy célért, a nemzet felemelkedéséért, önbecsülésének megerősödéséért, országunk gazdasági fejlődéséért küzdeni. De ez csak egyoldalúan létezik, mégpedig a nemzeti oldalon. Az egyoldalúság a kommunista rendszer gyökereiből, a posztkommunista rendszer újraéledéséből fakad, vagyis a mostani magyar baloldal, nem baloldal, nem az a szociáldemokrata oldal, mely Nyugat-Európában a parlamentáris demokrácia alkotmányos keretei között működik. A történelmi múltja miatt, a múltból itt ragadt politikai elit garnitúrája miatt.
Az arrogancia, az a viselkedés kultúra, politikai retorika amit most folytatnak, csak ezt erősíti meg. Ebből az emberek pedig már nem kérnek. Volt ugyan egy kísérlet a megújulásra, de mivel a régi káderek lobbija és politikai hatalmuknak újraerősödése miatt ez megbukott, nem tudni hova vezetett volna. Van helyette egy posztkommunista baloldali visszarendeződés.
Mivel azonban, e szemléleten nevelkedett a baloldal politikai elitjének fiatal nemzedéke, a megújulás érdekében, kínkeserves áldozatokat hozva is igen nehéz lesz levetkőzni a múltat. 
Ez most a képtelenség kategóriájába tartozik. Képtelenség, mert a gyökerek nagyon mélyen húzódnak, szerteágazóak. Rengeteg konfliktus, érdekharc lesz még ezek gyökerestül történő kiirtása során. Ennek a harcnak látjuk egy részét most is. Belharc ez a javából, ami teljesen felülírja, de leginkább átírja mostani kampányukat. Nem Magyarországról szól, hanem önmaguk problémáiról, hatalmi harcairól.
Nem az embereknek, választópolgároknak kell megváltozni, hanem a baloldali politikai elitnek kell gyökeres átalakuláson végigmenni.
Leszögezhetjük, hogy a látottak és tapasztalak alapján ez az átalakulás igen hosszú, göröngyös út előtt áll. Az igazi baloldali demokráciának kialakulása többek szerint 2018-ra, vagy 2022-re tehető. Szerintem az utóbbira is nehezen.

A választópolgáraik is tudják, mert most igencsak elegük van mindebből. Mivel elegük van, ekképp is fognak a szavazófülkékben dönteni, ugyanis 2022 még jóval arrébb van!

Ha tetszett, oszd meg másokkal is. Lájkold, tedd fel facebookodra, vagy saját weboldaladra, mert a cikk szabad felhasználású. Ha nem, kritikádat kommentben jelezd.

Sonyó 2014.02.07. 20:11

Baloldali bukta

MSZP bukta.jpg

Ez bizony baloldali bukta, de olyan, hogy bármeddig is eszi a választópolgár nincs benne lekvár.
Ugyan reménykedik hátha lesz, de nincs.

Ezek után az MSZP kampányversikéje szimpatizánsai felé:
Én vagyok én, te vagy te. Ki a hülye: én, vagy te?

Szólj hozzá!

Címkék: MSZP

Eklatáns példákkal szemlélteti, mutatja be az MSZP, miként értelmezi a baloldali politikát, azt a baloldali értékrendet, mellyel 2014-ben szeretné megnyerni az országgyűlési választásokat.

sg kep.jpg

Simon Gábor ausztriai százmillióira gondolok, melyet pont a Gyurcsány-kormány idején helyezett ki abba az osztrák bankba, mely véletlenszerűen ugyan az a bank, mely 2009-ben Budapest XVIII. kerület kötvénykibocsátását finanszírozta.

Az MSZP második embere fantasztikus pénzszerzési képességekkel rendelkezik, melyet megpróbálok megfejteni. Hogyan juthatott 2008-2009-ben uszkve negyedmilliárd forinthoz ripsz-ropsz az MSZP nagyágyúja.

- Műanyag kupakok gyűjtésével jutott Simon Gábor a negyedmilliárdhoz.
- "Hogyan kell kampánystratégiát felépíteni" címmel, korrepetálta MSZP-s párttársait, s ebből kuporgatta össze a negyedmilliárdot.
- Makulátlan egészségének köszönhetően a ki nem fizetett - 2007-ben életbe lépő - vizitdíjból és kórházi napidíjból spórolta össze.
- Álruhában, munkanélkülinek öltözött és az így kapott segélyét tette félre

Miért épp az osztrák bankba tette?

- Ron Werber tanácsolta neki.
- Ecc pecc kimehetsz, holnapután bejöhetsz, gyermek versikével esett erre a bankra a választás.

Miért nem vallotta be a vagyonbevallásába?

- Karitatív célokra szerette volna felhasználni.
- Megfáradt párttársainak biciklitúráit, vagy újabb éhségmeneteket finanszírozott volna ebből az összegből.

Simon Gábor bemutatta miként kell értelmezni a baloldali értékrendet.
Csak önzetlenül. Csak a népért!

A baloldal tényleg feladta magát!

u.i.:
Ma, azaz február 6-án Simon megszólalt és a következőket mondta:
"Jóhiszeműen hibáztam, amikor a vagyonnyilatkozatomat nem kellő alapossággal töltöttem ki."

Tisztelt Simon Úr! Tisztelt MSZP!  Hülye azért nem vagyok!

A bajai videó kapcsán újabb fordulat az MSZP kommunikációjában.

Az ügy kirobbanásától kezdve Török Zsolt MSZP-s szóvivő végig tagadta, hogy az MSZP adta oda a HVG-nek a botrányos videó felvételt. Olyannyira érdekes ez, hogy Déri Balázs MSZP-s sajtófőnökkel sülve-főve együtt dolgozva sem beszéltek erről egymásnak. Még akkor sem, amikor az ország világ előtt többször is nyilatkoztak az ügyben.

Feltenném a kérdést mindenkinek: józan paraszti ésszel elhihető-e az, hogy az MSZP szóvivője (Török Zsolt) és a párt sajtófőnöke (Déri Balázs) a kampányidőszakban erről az esetről egy kumma szót se ejtenek egymással? A szóvivő és a sajtófőnök! Mert, ha a szóvivő mellett a takarítónő kerülne célkeresztbe, mint információbirtokló, - mert pont ott sepregette az MSZP szemetét, benne a ”szatyorral", amiben a videó a pártházba került, és ahol a videóról folyt az eszmecsere, de ő nem látott és nem hallott semmit - akkor még érthető lenne.
De így?  Ezt még, a politikát rühellő ember se hiszi el.
Az MSZP meg ezt akarja erőszakkal lenyomni az emberek torkán. Pazar!

A napokban újabb hír durrant. Valami oknál fogva, miután kiderült, hogy az MSZP szóvivőjének tagadása, tökéletes hazugsággá nőtte ki magát, - mert „köpött” a HVG – Török Zsolt felajánlotta lemondását.
Ez így önmagában természetes is lenne, mert aki nem egyszer, hanem sokszor következetesen hazudik, az azonnal hiteltelen lesz. Török is így gondolta, vagy tán taktikából közösen megbeszélve Mesterházyval döntöttek így, nem tudni.

Azonban újabb durranás következett be. Az MSZP vezérkara – a párt megvezetésére hivatkozva – nem fogadta el Török úr lemondását.

HMP.jpg

Már megint hülyének nézik a magyart! Mi köze a párt megvezetésének ahhoz, hogy Török végig hazudott? Szerintem semmi!

Ugyanis ha megvezették az MSZP-t – mert annyira balek volt – ha nem, a videó akkor is az MSZP pártházában landolt először és onnan került a HVG-hez. Ezt pedig Török végig tagadta.

Persze az MSZP pancser stratégiájából rögtön kiderül az is, hogy álláspontjukat az épp aktuális helyzethez igazítják.
Kis kitérővel nézzük meg:
A videó napvilágra kerülésekor Mesterházi még azt mondta, meg kell semmisíteni a bajai választás eredményét. „Ezek után van pofája kiállni a Fideszes szóvivőnek, aki maga érintettje az egész ügynek” – mondta akkor sajtótájékoztatóján nagy rössel Mesterházy. Szó nem volt arról, hogy megvezették a pártot. Arra viszont volt idejük, hogy piszkos módon kiszivárogtassák az tartalmat a HVG-nek, ugyanis nehezen hihető el, hogy valahogy az égiektől kapott infóra, toporgott ott a HVG az MSZP székházánál, adják már oda nekik a videót! Még az is elképzelhető, a HVG-online főszerkesztője (Gavra Gábor) a videó mellé kapott egy ukázt is, hogy a kapott anyag milyen írásos tartalommal jelenjen meg. Írtam már erről, de kezdem nem hinni, hogy egy tapasztalt, dörzsölt, ízig-vérig újságíró, saját kútfejéből pattintotta ki a FIDESZ-t lejárató írás. Habár?

De később, amikor fény derült arra, hogy Gavra (HVG) lemondott, mert egyre inkább kezdett tisztulni az ügy, hogy a videó hamis, ő meg még egy jókora blődséget is alátolt a cikkben igazolásként, az MSZP még akkor sem sipítozott, hogy megvezették őket. Mesterházy állta a sarat az MSZP hazugságpiramisának csúcsán.

Azután, az is kiderült, hogy az MSZP-ből ki adta át a HVG-nek. A tettes Déri Balázs az MSZP sajtófőnöke, azonnal lemondott. Még ekkor sem üvöltött az MSZP, hogy megvezették.

Végül és most tartunk a jelennél, ország-világ döbbent meg azon, hogy Török Zsolt az MSZP szóvivője a videó kálváriájával kapcsolatosan végig hazudott. Lemondott.
A csattanók csattanója viszont most következik, mert az MSZP vezérkara a lemondást megvezetésre hivatkozva visszautasította. No komment! De inkább röhej!

Viszont annyi tanulsága van az ügynek, hogy az MSZP-nél egyre inkább erény a hazudozás, hisz a látottak és hallottak ellenére, a pártnál felelős állásban lehet maradni.

u.i.: "A bajai ügy világított rá, halogénizzóval, sőt kékes Audi-xenonnal, hogy az embereknek ez a halmaza, amit itt sokan valami megújult-pártelitfélének hittek, országvezetésre szerveződött csoportosulásnak kvázi, egyelőre nem biztos, hogy mentálisan felkészült egy búgócsiga kezelésére." (Népszabadság - Uj Péter: Ittapiros-bajnokság a Jókai utcában)

Ha a cikket érdekesnek találod, szólj másoknak is, vagy tedd fel a Facebookodra. Ha nem, akkor is! 

Korhad, esik szét az a mítosz, amely a 25%-os támogatottságú MSZP-t eddig összetartotta. Korhad az MSZP igazsága, korhad a biztonsága, a szabadságából, meg a jólétéből pedig a 2010-ig folytatott kormányzásukat átélve megjöttünk. Most már egyre inkább bebizonyosodik, hogy Mesterházy és társai, saját magukat és pártszimpatizánsait verték át azzal, hogy folyamatos hazudozásra alapozva nemhogy kikecmeregtek volna a bajai videó bugyraiból, hanem egyre mélyebbre süllyedtek benne.

Leszögezhetjük, hogy az MSZP képtelen lerúgni magáról azt a szemléletet, amely végig az emberek megtévesztésére, átverésére irányul.

Gyurcsány őszödi beszédének kirobbanása (lásd az őszödi beszéd előéletét, és az EU cinkosságát, mellyel bebiztosította Gyurcsány a 2006-os győzelmét) ébresztette fel, tudatosította az emberekben azt, hogy a baloldal milyen aljas taktikák bevetésére képes. 

Gyurcsány bizalmas 2.jpg

Mindenkit megdöbbentett, jobb és baloldalon állókat egyaránt. A Gyurcsány beszéd az EU-val kötött alku terméke, ami a hazugság alapon történt választási győzelem után, totális bukást eredményezett. Teljesen leamortizálta, esélytelenné tette a politikai életben. 

De mi történt most az MSZP-ben?
Pontosan ugyan az, mint Gyurcsánnyal Őszöd, illetve a 2006-os választások előtt. Hazugságra épített hatalmi rendszer kiépítése, ami most hamarabb fog összeomlani.
Ez leginkább a saját választóik körében okozott és fog okozni egyre nagyobb megdöbbenést, mivel ők Gyurcsány kisöprésével elhitték, hogy a nagy átverő, hazudozó távozott a pártból. Most a bajai videó kapcsán bebizonyosodott, hogy Gyurcsány távozott, de szellemisége, a baloldal hazugságokra épülő kampányélete, tovább uralkodik.

Nézzük most a bajai videó történéseit, ahol az MSZP teljes gőzzel a FIDESZ-re tereli a gyanút!

Mesterházy Attila és Jávor Benedek sajtótájékoztatója a Bajai választásról
2013. október 18-án.

Mit mondott Mesterházy sajtótájékoztatóján, akkor, amikor már az MSZP pártházban rég ott lapult a videó? Ezernyi információ került hozzájuk, de arról nem szólt, ahogy a videó elkészült és eljutott hozzájuk. Figyeljék, mert Mesterházy arról sem szólt egy kumma szót se, hogy a HVG-hez került videó tőlük származik ráadásul úgy, hogy az újság főszerkesztője személyesen jelent meg az MSZP székházban a videóért! Arról sem szólt, hogy már október 17-én egy nappal hamarabb náluk landolt az állítólag általuk megrendelt videó. (lásd a későbbi ATV-s Kőrös riportot)

Íme, Mesterházy rettentő komolyan előadott sajtótájékoztatója, 2013. október 18-án!

Az ATV így kommentálta 2013. október 18-án az eseményeket!

Mesterházy, mint MSZP-s pártelnök, szó szerint lebukott a nyilatkozatával. Sajtótájékoztatója alapján úgy vezeti az MSZP-t, hogy semmit sem tud a párton belüli, nekik igen fontos választással kapcsolatos taktikákról.

Na, de kedves Attila! Ez igaz?

Attila, magát nem akarják szó szerint, kintről kiebrudalni az MSZP-ből? Tudja, ez azt jelenti, viszlát!
„Bye bye Szása”, egészen pontosan Bye bye Attila!
Csak megsúgom, nem kell átmenni a jobboldalra, megkeresni ellenségeit!
Kemény harc lesz Attila! Fel kell kötnie az a bizonyost, mert a Bajnai-Gyurcsány tandem a nyakán lóg!

De nézzük tovább az eseményeket!

Miután "ezernyi  információ" (Mesterházytól szabadon) került a felszínre, illetve a rendőrség is bekapcsolódott a gyűjtögetésbe, vallott a videókészítésben szerepet játszó DK-s emberke is. Ez még jobban adott az MSZP adrenalin szintjének, magasba durrantva azt. Gondolom a pártszimpatizánsok meg állnak, mint az a bizonyos a lakodalomban, és csak néznek, mint borjú az új kapura.

2013. október 28. ATV felvétel (Kőrös Gusztáv - Egyenes beszéd)

A Kőrös Gusztáv nyilatkozat, olaj volt a tűzre! Persze a hallottak után, mindent csakis alapos átgondolással lehetett elhinni. Ezért az MSZP kommunikációs igazgatója Déri Balázs saját ténykedését annyira alaposan átgondolta, megrágta, hogy október 31-én lemondott, ugyanis még október 17-én ő adta át a hvg munkatársainak a bajai videót! Óriási!
Lehet, hogy ő volt a ludas, de az is lehet, hogy csak egy előretolt "bábu", akit könyörtelenül beáldoz az MSZP!

Egymásba gabalyodott szavak, mindig más és más mondatok az MSZP-től! Mesterházy hablatyol! Komoly párt!

A kesze-kusza ügynek viszont nem ez volt az egyetlen lemondással járó esete, ugyanis Gavra Gábor a hvg.hu főszerkesztője október 23-án adta be lemondását. Ő volt az a médiaszakember, aki az ismeretlen videót nemcsak közölte internetes portáljukon, hanem valótlan címmel, tudósítással, tartalommal látta el.

HVG 3.jpg

A hvg.hu főszerkesztőjét nem tudom milyen elvek vezérelték, milyen gondolatok cikáztak a fejében akkor, amikor megírta hazug szösszenetét a feltett videóval kapcsolatban.
Egy: "Megfogtam az Isten lábát egy ütős sztorival?" Kettő: "Végre odacsapunk nekik?" Három: "Ez már buli a javából?" Tényleg buli volt, de csak neki és akkora, hogy lapátra is került!

Külön pikantériája van az ügynek, ugyanis a Gavra cikk még mindig sértetlenül fenn van a világhálón! (Korrekt?)

A DK-s Kőrös is távozott a pártból. Gyurcsány leszólt, viszlát! (Ez is korrekt!)

Józsi bácsi mondaná a sarki csehóban két korsó sör között, "hullanak mint ősszel a legyek".

Most ott tart az ügy, hogy az érintett pártok az MSZP és a DK ködösít. Ha valami felszínre kerül, rögtön feljelentéssel riogatnak. Megjegyzem, az ügy rendőrségi nyomozás alatt van.

Mi lesz a vége csak sejteni lehet, de az biztos, hogy a baloldalon iszonyú harc folyik a hatalomért. Mindenki utál mindenkit. Mindenki csapdát állít a másiknak.
Gyurcsány a főkolompos, aki még az EU-t is bepalizta. Mesterházy célpont lett, de küzd a korhadó MSZP élén, Bajnai meg a néhány százalékával piócaként lóg rajtuk.

Mi lesz ebből?

Ha a cikket érdekesnek találod, szólj másoknak is, vagy tedd fel a Facebookodra. Ha nem, akkor írj!

Az október 23-i megemlékezések, pontosabban egyes pártcsoportok esetében kormányellenes tüntetés tökéletesen kirajzolta milyen erővonalak mozognak a felszínen, de inkább a mélyben. Azért a mélyben, mert olyan, mint egy jéghegy, aminek a látható része jóval kisebb, mint a felszín alatti.

A felszín feletti látható baloldali politikai mozgások nemcsak úgy vannak, spontán jönnek, hanem a mélyben található, a választók szeme elől elzárt, irtózatosan kemény politikai és gazdasági érdekek úthengerének vonala mentén mozog. Ugyan úgy, mint a jéghegy látható csúcsa se önállóan mozog, hanem az alatta lévő óriási tömeg mozgatja.

Így van ez a baloldali politikai erővonalaknál is, ahol az MSZP-s, DK-s, Együtt2014-PM-es szavazók és a futottak még kategória pártjainak szimpatizánsai vígan lobogtatták zászlóikat az októberi közös megmozduláson, de fogalmuk sincs arról, hogy pártjaik "olvadó jéghegyeinek" felszín alatt lévő politikai bugyrában milyen erők mozognak.

De nézzük röviden az elmúlt időszak csatározásait. A sorok között olvasva, kicsi logikával lebukhatunk a mélybe is és szemünk elé tárulhat a Bajnai, Gyurcsány és Mesterházy könyörtelen taktikájának igazi arca, ami nem más, mint az egymás elleni ádáz harc a százalékokért.

Azt tudni kell, hogy a triumvirátusból Mesterházy lóg ki.

Gyurcsány és Bajnai haverok. Már a KISZ utódszervezeteiben egymást támogatva vállaltak szerepet. Amikor még Gyurcsány üzletileg „porba fingó” volt Bajnai fizette sörözésüket, segítette az üzleti életben. Mély barátság köti őket össze. A Gyurcsány-Bajnai kormányzás során barátságuk, a magyar politikai életben is megnyilvánult. Egyéni érdekeik mentén segítették egymást. Most sem lesz ez másképp, hisz túl sokat tudnak egymásról!

Mesterházy hatalom tekintetében ekkor még sehol sem volt. 2010-ben került MSZP élére, majd a párton belüli rendrakás és megújulás során kóstolta meg a politikai hatalom igazi ízét. Rájött, hogy ő rendelkezik minden hatalommal és eszközzel, ami az MSZP-nél megmaradt. Később arra is rájött, hogy ez nagyságrendekkel több, mint a baloldal szétesése után éledező bukott politikai vezetők új pártjainak szárnypróbálgatásai, de ezek közül is leginkább a két nagy, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója és Bajnai Gordon Együtt2014-PM-je. Ez óriási erőt és magabiztosságot adott és jelentett neki. Erőből való politizálását növeli, hogy a közvélemény kutatások alapján jelenleg 23-25%-on áll.

Mesterházi és az MSZP mellett a két bukott, Gyurcsány és Bajnai pedig abban reménykedett, új pártjaik majd úgy megerősödnek, hogy a baloldal politikai erőtérében meghatározóvá fognak válni. Ez valamilyen oknál fogva nem következett be.

Bajnai Gordon társadalmi szervezetekkel kötött szövetséggel, a Millával és a Szolidaritással, mint Együtt2014 lépett politikai porondra, majd vélhetően az általa tönkre tett LP-ből kivált politikai erők pártjával – a Párbeszéd Magyarországért Párttal – erősítette meg alakuló hatalmát. De minden hiába, mert csak 4-5 %-on, de egyes baloldali közvélemény kutatók szerint 7%-on áll.

Gyurcsány, mint politikailag totálisan leamortizált név, a durva politikai bukás miatt nehezen tudott csak talpra állni. Pártot alapított. A DK kereste a helyét, de még most is keresi. Egy idő után radikális vonalra lépett, melynek egyik legfontosabb eleme a szenvedélyesség. A baloldal ezen elemeit meg is tudta fogni, mely a két rivális (Bajnai és Mesterházy) szavazóbázisából nyert. Most 3-5 %-on áll.

Választás 2014.jpg

De mi folyik a mélyben! Mi az, amit a jéghegy csúcsa nem mutat meg a szavazóknak.

Gyurcsány és Bajnai-  karakterükből fakadóan - politikai vezéregyéniség akar lenni. Ez tény!
A baloldal győzelme egyre irreálisabb, ugyanis ebben a politikai környezetben a bizonytalanok aránya még 3-6 %-os mozgást tekintve is iszonyatosan stabil. Az említett 3-6 % pedig  vagy szavaz, vagy nem. Ha szavaz, akkor a többség korántsem a zavarosban halászó bukottakra fog szavazni. Ezt lassan Ők is bevallják, de csak az igen szűk környezetüknek. A választóiknak erről nem szólnak. Ez is tény lehet!

De akkor miért folyik az ádáz harc a baloldalon. Hát a szavazatokért. A százalékokért.
Azokért a százalékokért, amelyek győzelmet nem, de közös baloldali hatalmat, személyes pozíciókat viszont jelenthet kint is és a parlamentben is. Egyiküket se érdekli Mesterházy, nekik vélhetően csak konc a nyakukon.
Bajnai oda tudott furakodni a nagy %-kal bíró MSZP-hez, Gyurcsány nem.
De mi a feladata Gyurcsánynak? Kívülről támadni az MSZP-t? Nem Bajnait, hanem az MSZP-t! Gyengíteni Mesterházy pozícióját.
Ennek kitűnően megfelel, az MSZP gyanús pénzmozgását felvillantó Gyurcsány beszéd.
A bajai videóban segédkező DK-s figura, mely videó később az MSZP székházánál köt ki.
A közös ünneplésen nyílt támadás az MSZP, de leginkább Mesterházy ellen.
De a békéscsabai PM-es pancserség is a baloldal, de leginkább az MSZP bukását idézte elő.

Érdekes Gyurcsány, Bajnait nem támadja, vagy inkább csak támadgatja. Bajnai is az MSZP-vel kötött szövetségre való tekintettel csak látszat támadásokat intéz Gyurcsány ellen. De miért ez a nagy finomság, lelkiség és minden, ami csak látszatra kell? Ugyanis nincs érdekében totális háborút folytatni Gyurcsány és pártja ellen, mert nagyon jól tudja Gyurcsány az ő embere és nem Mesterházy.

Gyurcsány-Bajnai-szövetség.jpg

A vígan „ünneplő” baloldal ebből egy hangyafingnyit se vesz észre. Pedig Gyurcsány az idő rövidsége miatt október 23-án ettől is messzebbre ment. Kijelentette, hogy nincs idő taktikázni. Össze kell fogni. Aki ezt akadályozza, annak mennie kell. Persze Mesterházyra gondolt. A tömeg meg önkívületben ünnepelt!

Az MSZP totálisan kiakadt, a Bajnai féle társaság pedig, hogy az egyezség megmaradjon látszat támadásba ment át!

Bajnainak tehát egy feladata van, átvenni a hatalmat Mesterházytól. Utána már tágra nyílt kapuk várják Gyurcsányt, hogy újra közös hatalmukat szövögessék. Ördögi!

u.i.: az "olvadó jéghegy" tán találóbb mint csak a "jéghegy"!

Ha a cikket érdekesnek találod, szólj másoknak is, vagy tedd fel a Facebookodra. Ha nem, akkor írj!

süti beállítások módosítása