Jövő tavasszal kerülhet a parlament elé a közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvényjavaslat, amelyet akár még a választás előtt elfogadhatnak a képviselők – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is, hogy hat-hét komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról folyamatosan tárgyal a kabinet.

A kormányfő szerint a készülő közmű-szolgáltatási törvény – amelyen öt éve dolgoznak – a rezsicsökkentésnél is nagyobb vitákat fog kiváltani nemzetközi szinten, holott vannak nyugat-európai példák. Ezek között említette a dán távfűtés működését, amelyben a magáncégeknek vissza kell fordítaniuk a hasznot a rendszerbe. A miniszterelnök úgy látja, külön kell választani a működést és a fejlesztést fedező bevételt, valamint a profitot, meggyőződése szerint ugyanis Magyarországon jelentős haszonnal működnek a szolgáltatók.

"Az engem nem hat meg, hogy ők azt állítják, a lakossági üzletágon nincsen profitjuk, miközben a magyar energiapiacon jelentős profitot tesznek zsebre. Akkor méltóztassanak alkalmazkodni a saját működésükben úgy, hogy a lakosságnak olcsóbb legyen az energia" – fogalmazott, feltéve a kérdést – a magas magyar rezsiárakra utalva –, hogy "miért csak a magyarok járnak megint pórul"?

A közmű-szolgáltatási jogszabályról szólva megjegyezte, "az európai jogon kifent jogászi logikája szerint" nem egészséges, ha árszabályozási kérdéseket kétharmados törvény szabályoz, de a Fidesz-frakcióban senki sem bízik a szocialistákban, hiszen egyszer már privatizálták az energiaszolgáltatókat, utána engedték, hogy az árak az egekbe szökjenek, majd sorozatosan árat emeltek. Ezért alakult ki egy olyan reflex a képviselőcsoportban, hogy a szocialistákkal szemben kétharmados törvénnyel lehet megvédeni az embereket – mondta.

Orbán Viktor a rádióinterjúban közölte azt is, hogy a kormány folyamatosan tárgyal hat-hét nagyon komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról, állami kézbe vételéről. Konkrét vállalatneveket nem említett, de úgy fogalmazott: "a vízműveknél is ez a helyzet és a szemétszolgáltatásnál is".

A kormányfő szavai szerint, ha megmarad a társadalmi támogatottság, egy-két év múlva közösségi tulajdonban lévő közszolgáltatási rendszer működhet Magyarországon. Felidézte egyúttal, hogy már korábban visszavásárolták a pécsi és a budapesti vízművet, és tárgyalnak Főgáz-ügyben is.

Felvetette továbbá azt is, hogy az energetikai hivatal alá kellene szervezni a villamosenergia- és a gázelosztás alapvető adatait – amelyekkel ma a magáncégek rendelkeznek –, hogy az államnak naprakész információi legyenek. Mint fogalmazott, "most szerszámozzuk fel a rezsihivatalt". Ismét megerősítette a fogyasztóvédelem megerősítésének szükségességét is.

A közműcégeknek a nonprofittá alakítással kapcsolatos várható reakcióját firtató felvetésre Orbán Viktor úgy válaszolt: "ilyenkor kell megfelelő nagyságú bicepsszel rendelkeznie az állami rezsihivatal vezetőjének". Az általa használt rezsiharc kifejezés alátámasztására megjegyezte, hogy ő is folytatott "barátságosnak tűnő, de brutális" tárgyalásokat nagy nemzetközi cégek "morózus hangulatban, felfegyverkezve" megjelenő vezetőivel.

Elmondta továbbá, hogy az idén télen is biztosítanak majd – a zömében állami erdőkből kitermelt – szociális tűzifát a piaci ár alatt, az önkormányzatokon keresztül. Az ezt szolgáló költségvetési keretet idén megkétszerezték, így mintegy kétmilliárd forint értékű szociális tűzifát fognak szétosztani – ismertette a miniszterelnök.

Hozzátette, a szén esetében is hasonló rendszerben gondolkodnak. Ráadásul – bár a kormányon belül is vita van róla – a szénbányászatot a jövő szempontjából fontos területnek tartja, és szeretné, ha legalább a szociálisszén-ellátást biztosító újabb, kisebb bányák nyílnának meg. "Erről tárgyalások zajlanak, készülődünk itt is egy váratlan tettre" – fogalmazott.

Orbán Viktor.jpg

Orbán Viktor szólt arról is, hogy nem tartja elkerülhetőnek azt a csatát sem, amely a gazdasági szereplők rezsijének csökkentésével kapcsolatos. "A választások után a következő magyar kormánynak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy milyen eszközökkel tudjuk levinni az Amerikai Egyesült Államok energiaárszintjére a mi magyar energiaárszintünket". Hozzáfűzte, az Egyesült Államokban 30 százalékkal olcsóbb a gazdaság által használt energia ára, mint Európában.

A lakossági rezsicsökkentésről elmondta, az újabb, novemberi árcsökkentést követően, jövő év január 1-jétől ismét megvizsgálják, milyen adatokat produkálnak a rezsiszektorban működő vállalkozások, és "utána dönthetünk arról, hogyan tovább".

Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott pénteki interjújában felidézte a múlt vasárnapi kötcsei polgári pikniken tartott beszédét, amelyben – mint kifejtette – arról szólt, hogy a magyar embereknek van egy politikai kultúrája, amelyet adottságként kell kezelni. Ez azt jelenti – folytatta –, hogy "egy magyar embernek nagyon nehezen jön ki a száján az a mondat, hogy jól mennek a dolgok, még akkor is, ha egyébként valami ilyesmit gondol".

"Ezért ha kormánypártként mi azzal állunk ki, hogy emberek, itt vannak az adatok, tessék megnézni, a dolgok jó irányba vagy jól mennek, akkor a kommunista múlt miatt ezt sikerpropagandának fogják tekinteni" – fogalmazott, közölve, hogy ezért arra kérte a kötcsei résztvevőket is, ne ezzel próbálkozzanak, mert így ellenállásba fognak ütközni. Ehelyett használják azt az "értelmezést", hogy "Magyarország jobban teljesít", és legalább annyit beszéljenek a még megoldandó dolgokról, mint az eredményekről – idézte múlt heti beszédének tartalmát a miniszterelnök.

Szavai szerint ezt a gondolatot értetlenséggel szokták fogadni, mert sokan úgy gondolják, a jó kormányzás önmagáért beszél, és ez alapján az emberek a kabinet munkájának meghosszabbítására szavaznak. Horn Gyula néhai miniszterelnök is ezt gondolta 1998-ban, "voltak is érvek egyébként a kezében meg tények is" – tette hozzá.

A magyar emberek azonban másképpen, egy bonyolultabb mechanizmus eredményeként szoktak dönteni a választáson: "a remény fontosabb a magyar választópolgár számára, mint a tény; ez egy döntő eleme a magyar népléleknek" – jelentette ki Orbán Viktor.

Ezért szerinte csak olyan választási programmal érdemes előállni, amely nem arról szól, mit tett a politika, hanem hogy mi az a lehetőség, amelyet fel tud kínálni az embereknek, akik ezt ki tudják használni, ha ügyesek. Összegzése szerint ezért "sokkal inkább a reményről, a jövőről és az emberekről kell szólnia ennek a választásnak".

(kormany.hu és az MTI nyomán)

Szerintem jó irányba halad az ország. A miniszterelnök pont azokat a harcokat nyeri meg, melyeket az előző kormány nem mert, vagy nem is akart felvállalni, pedig 8 éve volt rá!. Ez a jövőt tekintve döntő tényező. 

süti beállítások módosítása