Sonyó 2013.08.14. 19:35

Szőrzetháború

Félretéve a politikát, mert ebben a témában ezt most nem érdemes boncolgatni, meg számomra most nem is ez lenne a legfontosabb kérdés, hanem inkább az, hogy kinél milyen agyi működés (zavara) váltotta ki pár napja kirobbanó, de még most is tartó szőrzetmizériát. Véleményem szerint mindenki ott növessze, ahol akarja. Persze azért a közszereplők, hozzá teszem nemcsak politikusok esetében eme toalett kiegészítés a rendezett külső egyik eleme kell, legyen. Ha ilyesfajta megközelítésben nézzük a dolgokat, mert ugye mondjuk ebben a kérdésben a hegeli esztétika általános szép-kategóriájának kályhájától kiindulva bonyolult rendszerek alakultak ki mára, csak létezik ezzel kapcsolatosan egy „egyetemesen szép” fogalom, ami a mai kor társadalmának megfelel. Most nem kívánok belebonyolódni egyes korok szőrzetvillongásaiba, mert hosszú lenne, illetve ami elődeinknek szép volt az nem biztos, hogy nekünk az. Inkább az előbb említett bevezető után rátérnék a napokban kirobbant egyoldalú háborúra.

Az hogy valaki a nyári szabadidejének eltöltése után miként jelenik meg a plénum előtt, borostásan, vagy másként, ő dolga. Nyilván nem azért alakult így a helyzet, mert eltűnt a borotva. Persze az is igaz, mint minden közszereplőnek, neki is tisztában kell lennie azzal, hogy eme váltásra, mint témára, rá fognak csapni a kommunikáció hiénái, mint gyöngytyúk a ...ra.  Rá is csaptak. Mint mindenben, itt is meg lehet jegyezni, bírálni, meg egy csomó mindent mást is lehet tenni, de túllőni a célon nem szerencsés. Mivel viszont vélemény és sajtószabadság van hazánkban, - bár egyesek ennek pont az ellenkezőjét hirdetik – beindult a gépezet és össztüzes gúnyolódássá fajult a hiénák szabad véleményformálása.

Ettől függetlenül nem gondolom, hogy túlzottan érdekelné a kiszemeltet az ellene folytatott hadjárat, mert elég karakteres személyiség, akiről ez simán lepereg.

Azonban a szőrzetháború kirobbantóinak jó lenne megtanulni, hogy finoman szólva illetlenség, karakteresen fogalmazva pedig bunkó viselkedés ebbe belekapaszkodni. De ha már egyesek ily módon kipellengérezték áldozatukat, érdemes lenne bekukkantani, vagy inkább hasonló módon ízekre bontva elemezni a sértegetők toalettjét is. Na, de tapintatból ne ugorjunk annyira a bugyrok mélyére, mert egyeseknek fölöttébb kínos lenne. Az azonban megjegyezhető, hogy a világhálón keringő valós fotókat nézve (nem internetes mémekre gondolok), egyes kritizálóknak órákat kellene a Hajas Szalonban és protokoll órákon eltölteni, hogy embert faragjanak belőlük.

süti beállítások módosítása