Megdöbbentő, de ha karakánul tárgyilagosak szeretnénk lenni, fenyegető kijelentést tett Magyarország felé a román államfő hétfőn.

„Románia nagyon gyorsan lépni fog, más országokkal együtt, mert Magyarország az instabilitás tűzfészkévé vált a kisebbségi kérdésben (...) Románia vezető szerepet fog vállalni Budapest rendreutasításában".
Hol van az államfői méltóság, nyilatkozat protokoll, amelynek öveznie kéne egy ilyen megbízatás betöltését? Persze Románia mindig is a maga kemény feje után ment, fittyet hányva az általános normákra.

A sorokat olvasva Basescunak marékszámra kéne Cavinton szednie, mert erőteljesen felejt. Ha felejt, butaságokat beszél. Ha pedig egy államfő nem képes kontrollálni saját magát, nem képes összefüggésében nézni a dolgokat, akkor veszélyes lehet a környezetében lévő országok külpolitikájára, de a sajátjára is.
Rögtön megjegyezném, nem kellett volna túl sokat gondolkodnia ezen a témán, ugyanis néhány hete Orbán miniszterelnökúr jelezte, hogy e téren alakulófélben vannak a tárgyalások. Ez a pár hét igazán kevés agyi tevékenységet kívánt volna az államfőtől, de úgy látszik Cavinton nélkül ez is sok.
Ezek után meg egyenesen lehetetlen, hogy Basescu emlékezzen a román kormány közigazgatási átalakításra, mely darabokra szabdalná a székely magyarságot.
De ha a román-magyar viszonyt történelmi léptékben is néznénk, akkor Cavinton nélkül egyenesen fényévekre van Basescu elnök neuronjaitól Ceausescu, magyar faluk ledózerolása, aki érdekes mód eme agyréme mellett nem merte Székelyföldet beolvasztani a környező megyékbe. Ebből a korszakból firkantott egy könyvet a securitate tábornoka Pacepa, a „Vörös horizontok” címmel, melyben a román titkosszolgálat undorító  - többek között az ideológiai alapon nyugvó történelemhamisítás - szennyesét teregette ki. Csak megjegyzem disszidálása után Carlost küldték a nyakára, de hiába. Nyilván Basescu ezzel a cseppet sem hízelgő román múlttal sincs tisztában.
Ha ettől is korábbra ugrunk vissza a történelem hintajával, akkor az Antant hatalmak jegyzéke szerint (Vix jegyzék-1919.) az ügyeskedő román hatalom, a Tisza vonalánál magyar földön taposhatta volna le bocskorával országhatárának köveit.
Mindezek után Basescunak a Cavinton mellé ajánlom Marosvásárhelyen, nem messze a Kultúrpalotától azt a monumentális ortodox templomot, melynek falán magyarok ellen uszító freskó díszeleg.
Sőt a megbékélés mezejének cseppet sem mondható borzalom, hogy a tudós, nyelvújító irodalmár Kazinczy Ferenc szülőháza helyén Érsemjénben, gondolom merő véletlenül egy ortodox parókia áll.
Tehát a magyar-román történelem viharából eme néhány „gyöngyszemet” kiemelve józan paraszti ésszel és tán Cavinton nélkül is napnál világosabb, hogy kegyetlen ideológiai háború zajlik, melyet a securitate emlőin nevelkedett román politika, nem engedve bornírt hatalomvágyából hol nyíltan, hol fű alatt közvetve vág szemtelenül mások arcába. Olyan politika ez, mely táptalajt ad a nagy politikai moguloknak, vagy mondjuk Amerikának történő behódolásaként mindenkivel lefekszik két tál lencséért.
Basescu is ezzel a kijelentésével a ceausescui ámokfutás igen sikamlós mezsgyéjére merészkedett. Elfelejtette, hogy már merőben más idők járnak. Mostanság nem a román politika rángatja madzagon az EU szekerét, hanem az IMF karikás ostorának cserdítésre kell időre táncolniuk. 

De, hogy jobban menjen a tánc, lazulásként javasolnék néhány korsó csíki sört.

A bejegyzés trackback címe:

https://sonyo.blog.hu/api/trackback/id/tr645458530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2013.08.13. 13:49:50

A magyar külügy kiváló érzékkel elengedte füle mellett Basescu kirohanását, és hűvös eleganciával válaszolt.

Fidesznyik Magyar Polgár 2013.08.13. 19:24:17

Reszket a balliba Băsescu, hogy magyar elvtársai elvesztik a 2014-es választásokat és nemzetközi bíróság elé lesz állítva. Éljen Magyarország!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 19:31:07

"a tudós, nyelvújító irodalmár Kazinczy Ferenc szülőháza helyén Érsemjénben, gondolom merő véletlenül egy ortodox parókia áll"

Ez pozitívum. Mi gond lehet egy keresztény szent hellyel Kazinczy házánál?

fidesz=mszp 2013.08.13. 19:32:07

Nemcsak a félázsiainak szólt be a szőröstalpú vlach? S nem Magyarországnak.

♔batyu♔ 2013.08.13. 20:01:08

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Az, hogy nem a házánál van, hanem a helyén.

lyia (törölt) 2013.08.13. 20:12:08

Basescunál elgurult a Cavinton.

Jövőre már Romániában is csak a miniszterelnök barátai árulhatnak dohányt.

Románia beavatkozik Moldávia belügyeibe - jelentette ki Németh Zsolt.

lyia (törölt) 2013.08.13. 20:13:57

@fidesz=mszp:

Ázsiába küldené a román politikus a magyarokat.

Jelentjük, Szijjártó már ott van.

ob.szerver 2013.08.13. 20:17:02

Basescu megelégelte a tusnádfürdői fideszwirtschaftot.

Ezzel így van a kinti magyarság 90%-át képviselő RMDSZ is. Nekik azért higgyük el.

lyia (törölt) 2013.08.13. 20:18:47

A 2036-os világkonferencia - ellenszavazat nélkül - Rui Tavares elnök kezébe adta a döntést a magyar határok kijelöléséről.

Orbán Viktor üdvözölte a Világkonferencia határozatát, és azzal nyugtatta meg honfitársait, hogy ezután minden magyar külhoni lesz, és ugyanúgy szavazhat rá, mint eddig.

Muzsikok közt 2013.08.13. 20:19:14

@ob.szerver: ....:)

Ja alig várták a szájából segget csináló Szarházy-t, nagy siker volt a bocsánatkérése.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 20:28:45

@Zuckerbrot:

Természetesen komolyan. Isten szent helye megszenteli Kazinczyt is.

ob.szerver 2013.08.13. 20:29:05

@lyia:

"Orbán Viktor üdvözölte a Világkonferencia határozatát"

Nem csoda. Hiszen ezáltal Kubatov Gábor gyűjtheti össze és postázhatja az összes ht magyar választási borítékját.

Muzsikok közt 2013.08.13. 20:30:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Isten igen.

De az orodox pópákat romániában politikai okokból teszik be minden faluba.

Irtandók, vallásostól.

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2013.08.13. 20:39:53

@lyia: Sört javaslok, de sokat. Fantazmagóriád marsi magasságokig szökell. A Világegyetem még elbírja ezt, de a földi valóság más.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 20:42:11

@Zuckerbrot:

Az ortodoxia terjeszkedik, nagyon helyesen. Ez a gyógyír az elateistásodott-elmarxistásodott nyugati kereszténységre.

Muzsikok közt 2013.08.13. 20:53:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Nem szeretem az efféle zsidó beszédet, Birca. Figyellek, nem vagy te hülyegyerek, csak politikailag megbízhatatlan.

lyia (törölt) 2013.08.13. 20:55:58

Orbán Viktor pincészete új termékkel lépett a világpiacra:

Bortodoxia

lyia (törölt) 2013.08.13. 20:59:50

Basescu úr valaha szerette a Viktort, ma meg gyűlöli, de hát nem vagyunk-e így ezzel sokan mi, magyarok is?!

Kelly és a szexi dög 2013.08.13. 21:04:34

ahogy a költő írta:

"Utálják a magyarokat
Fenik rájuk fogaikat
Ugatnak de nem harapnak"

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.13. 21:06:28

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Az, hogy a terjeszkedést nem az elvek ereje (hümm, még a feltételezés is mosolyt csal :) ), hanem hataloméhség és korrupció mozgatja, apróság. Persze igaz, sosem volt másképp.

borzimorzi 2013.08.13. 21:07:48

@♔batyu♔: Na és? Ettől még nekik van hadseregük, nekünk meg nincsen. :-(
És Orbán a nagy pöffeszkedés közben észre sem veszi, hogy addig amortizálja Magyarország reputációját lefelé Európában, hogy ha a szőröstalpúak megindulnak, akkor senki sem fog minket megvédeni.
Üdv:
b

lyia (törölt) 2013.08.13. 21:09:13

Így "védte meg" Orbánt a liberális román (Crin Antonescu):

"A sokak által egyre hangosabban bírált Orbán Viktor mégiscsak egy olyan vezető, aki Európában ma is határozott hangon beszél. Basescu viszont kilenc év alatt Romániából is egy Magyarországhoz hasonló módon sarokba állított országot csinált, pedig itt sosem kérdőjelezték meg a jogállamiság alapelveit."

Köszönjük (?)

01234567 2013.08.13. 21:10:05

Egy olyan állam elnökeként, amely az I. világháborút a tengelyhatalmak szövetségeseként kezdte, majd semlegesnek hazudta magát, többek között meg nem támadási egyezséget ígérve a Monarchiának, majd hátba támadva azt, civil lakosokat fogolytáborba hurcolva annak elfoglalt területeiről. A II. világháborúban ugyan csak a tengely szövetségeseként rohanta le a Szovjetuniót, Jugoszláv területekre is behatolt, felelős az odesszai vérengzésekért és pogromért, csak időben kiugrott és a háborút a szövetségesek oldalán fejezte be, na egy ilyen ország elnökeként kussolnék. Különböző területrablásaikat, 1854-től, 1913-ig a török kisebbség, 1919-től napjainkig a magyar kisebbség sérelmére elkövetett bűneiket, a második világháborúban a saját, és a Fekete tenger melléki Szovjet területen lévő zsidóság, az ottani helyi lakosság ellen elkövetett bűneiket nem is említve. Na egy ilyen ország jobb ha kussol.

Erő e-meló 2013.08.13. 21:11:02

Kettős beszéd, hideget és meleget is fújni kell egyszerre, ezt jól megtanulta az oláh a török időben. Bár ha belegondolunk Brüsszel is sokban a fényes portára hasonlít

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.08.13. 21:13:40

@milyen szép a Vértes, ó:

Ez mindegy, a terjeszkedés mindenképpen pozitív, akkor is ha nem tiszta érdekek vannak mögötte.

Balt 2013.08.13. 21:19:25

A poén, hogy az USL-es (liberális) Crin Antonescu kvázi védi Orbánt Băsescutól:
index.hu/kulfold/2013/08/13/antonescu_megvedte_orban_viktort

Szép ez a román belpol. :)

Abendsen 2013.08.13. 21:20:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ettől függetlenül Krisztus valószínűleg nem azért jött a Földre, hogy a román állam érdekeit szolgálja.

Balt 2013.08.13. 21:21:06

@lyia: Te kis revizionista! :)))

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2013.08.13. 21:23:36

@borzimorzi: Szerényen vitatkoznék veled, ugyanis Magyarország elismertsége közel nem azon múlik mennyire tud az előző kormányok munkálkodása folyamán lefeküdni a nagyhatalmaknak, - mert 2010-ig ez zajlott- hanem azon, miként tud önállóan talpra állni. Az EU nagyhatalmai (Pl:. Franciaország, Németország) se úgy jöttek létre, hogy gazdaságilag és politikailag lefeküdtek másoknak. Gondolom Te se úgy éled életed, hogy mások mondják meg mit tegyél, mit rakj vásárláskor a kosaradba.

lyia (törölt) 2013.08.13. 21:31:07

Egy román politikus úgy döntött, követi Lázár János példáját, és a jövőben nem borotválkozik.

Ez lett belőle:

index.hu/galeria/index/belfold/2013/08/13/szurke_kezu_eji_majom_jaszberenyben/4

lyia (törölt) 2013.08.13. 21:33:40

@Sonyó:

"Az EU nagyhatalmai (Pl:. Franciaország, Németország) se úgy jöttek létre, hogy gazdaságilag és politikailag lefeküdtek másoknak."

Az EU viszont úgy jött létre, hogy ezek (pl:. Franciaország, Németország)"összefeküdtek".

Hominidae 2013.08.13. 21:39:51

Szerintem tök rendben van a Román kormányfő stílusa. Pont hozza azt a stílust, ahogy viszonyulni kell a jelenlegi "helyzethez". :D

Kovkazm 2013.08.13. 21:50:56

@Hominidae: Ceausescu lent tapsol örömében.

zobod 2013.08.13. 21:55:15

Nem is tudom, most az asztal alá kellene bújni? Mi az, hogy megrendszabályoznak... esetleg az lesz a vége, hogy segget csinálnak a szájukból, ha sokat óberkodnak.

Hominidae 2013.08.13. 22:00:16

@Kovkazm: :)

Nem tudom komolyan venni ami ma a világban megy. Komolyan olyan, mintha zárt osztályon lennék. :) Már csak azt nem tudom eldönteni, hogy látogatóba jöttem, vagy ápolt vagyok. :)))))

ob.szerver 2013.08.13. 22:20:04

"hanem az IMF karikás ostorának cserdítésre kell időre táncolniuk."

Az idei évre akár 2,4%-os növekedés lehet Romániában és az elemzők szerint a jövő évtől tartósan 4% körüli növekedést érhetnek el.

Ezzel szemben Magyarország:
2011-2014: 0%
2015-2018: 0% (ha a választói akarat engedélyezi a további unortodox ámokfutást)

És akkor a grafikonra rajzolt két egyenessel meghatározhatjuk, hogy a Románia-IMF duó mikor hagyja maga mögött a szabaccságharcos Magyarországot. Hamarabb, mint gondolnád.

harmincas 2013.08.13. 22:20:47

Na jó, akkor kicsit ébredjünk fel. Mit is szólnánk mi, ha mondjuk Szlovákia autokrata, minden második szavával a nemzetet emlegető miniszterelnöke rendszeresen nálunk szónokolna? Akinek mondjuk a helyettese lovon vonulna be egy magyarországi szlovák faluba, ahogy Semjén tette korábban? És ha ugyanezen a rendezvényen etnikai alapú konfliktusra szólítana fel egy erős, népszerű szlovák szélsőjobb párt vezetője, aki parlamenti képviselő is?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.08.13. 22:22:32

Tipikus balkáni pojáca ez a Baszeszku is.
Ma ezt mondja, holnap azt, holnapután megint mást.
Ezt kínálgatták a székelyek - többek között Szász Jenő, a nagy nemzetstratéga - sóval, kenyérrel és pálinkával?
Az ilyen még sz.rt sem érdemel.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.08.13. 22:24:17

@harmincas:
Hagyjuk a tudálékoskodást.
Nem áll jól.

Kovkazm 2013.08.13. 22:30:34

@harmincas: Nem szólnánk/nék semmit, mert Szlovákia mint ország fiatalabb mint én vagyok. Kevésbé valószínű, hogy a történelem viharából adódóan Magyarországhoz csatolták volna egyes területeit. Ébresztő!

csedo 2013.08.13. 22:37:23

Hát, t. Sonyó, ebbe a hányadékba legközelebb majd akkor ugrom fejest, ha előtte nem egy pohár, de legalább egy kád hűs bort vettem magamhoz.
Tisztára, mintha a JATE-klub történész szakestjén lennék. Mondjuk, köszi a nosztalgiát és további jó egészséget a munkásságodhoz.

_most_ 2013.08.13. 22:38:58

na Romániában is valami Orbán típusú vezető lehet, elég hasonló a taktikája.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.08.13. 22:48:54

ugyanolyan büdös kommunista disznó mint milosevics volt...
dögöljön meg

harmincas 2013.08.13. 22:52:54

@Kovkazm: Persze, Szlovákia rossz példa, mert egészen más a történelme. De én a kormányunk és holdudvara tenyérbemászó, hatalmaskodó attitűjéről beszéltem. Ami mind külföldön, mind belföldön nyilvánvaló.

Kovkazm 2013.08.13. 23:09:49

@harmincas: Ez már más megközelítés, de ezzel is vitatkoznék, mert lehet, hogy az attitűd kissé bosszantó, de a Magyarországot érő külső támadásra történő reagálás, politikai erődemonstráció velejárója. Ez akkor lenne gáz, ha még mindig az IMF parancsára ugrálnánk.

harmincas 2013.08.14. 06:52:02

@Kovkazm:
1. Nem. Orbán nem külső támadásra álszent, agresszív és gátlástalan populista, hanem magától. Nincs külső támadás, csak üldözési mánia van.
2. Mi köze a román-magyar politikai csörtének az IMF-hez? Kicsit monomániás vagy, nem? Egyébként szerintem jobban járnánk, ha megfogadnánk az IMF ésszerű javaslatait, mint az unortodoxia eszementségével.

Kovkazm 2013.08.14. 07:31:06

@harmincas: Úgy látszik ebben a témában nem értünk egyet. Meggyőzni nem én foglak, hanem az élet.

felcsutisuttyo 2013.08.14. 07:32:52

NEM GURULT EL (...IGAZUK VAN A FELHÁBORODOTT ROMÁNOKNAK...A TÖKÖS Népnek...aki elkapta és leölte a Diktátorát)
HANEM beTELT A POHÁR
Elegük van...A ROMÁNIAI Fidesz és Náci HAKNIKBÓL A SZAVAZAT KUNYERÁLÁSI AKCIÓKBÓL...!!!

Kovkazm 2013.08.14. 07:45:36

@felcsutisuttyo: Elgurult? Vagy kevésbé tudtad kipihenni magad? A téma nem ismerete nem mentesít attól, hogy butaságokat beszélj. Kissé idegesen keltél.
Basescu és a román politika ugyan ezt teszi. A román hatóságok román útleveleket osztogatnak Moldovában, Ukrajnában és Szerbiában. Basescu elismeri, hogy Moldova lakosságának többsége nem kíván egyesülni Romániával, de felszólítja a románbarát kisebbséget, hogy követelje az egyesítést és ígéri ennek megvalósítását.
Kedvesem! Jobb lenne ha tájékozódnál egy kicsit.

hot-spot (törölt) 2013.08.14. 08:12:47

Ez is csak egy folyton részeg vén tróger.
Senkit nem érdekel,mit ugat a szemétdombján.

Rogerius 2013.08.14. 08:28:21

Üdvözlök mindenkit...Romániábol, horribile dictu (lásd google), "eredeti" románként írok:

1.Románia egy atipikus ország amely, minden bugyrában és megnyilvánulásában, ötvözi a középkort a vadkapitalizmussal.
2. A román politikusok, különösképpen Basescu,tevékenségük összességében ugyanezt a furcsa keveréket jelenítik meg amelynek egyik meghatározó aspektusa a valamikor élt török és görög (fanarióta)birodalmi talpnyalók alamuszi viselkedése füszerezve egy kis helyi "ízzel".

3. Ezért amit a román politikusok mondanak az valojában nem számít mert addig sem igaz ameddig kimondják...ugyanakkor megvan bennük a ragadozók agressziv ösztöne és e két tülajdonság révén tökéletesen csinálják azt amit csinálnak: csalnak és rabolnak.

4, Tehát Baseskuval nem érdemes foglalkozni.

5.Amivel érdemes lenne foglalkozni az az hogy ez a román politikusok népbutító-népnyúzó rendszerének félreismerhetetlen megnyilvánulásai megjelentek Magyarországon is...

6. A politikusok egykutyák...gondolom én hogy a jelenlegi magyar vezető politikusok megirigyelték román "bűntársaik" kitűnően működő néphülyítő-népnyúzó stratégiáját és kissebb változtatásokkal bevezetik azt Magyarországon.

De nyílván ez csak égy magán vélemény, ráadásul ahogy mondani szokás, egy "szőrőstalpú" magánvéleménye...tehát nem lehet igaz.

U.I. tudja valaki hogy valójában miért "szőröstalpú" a szőröstalpú?...én tudom (naná)

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2013.08.14. 10:24:32

@Rogerius:
"U.I. tudja valaki hogy valójában miért "szőröstalpú" a szőröstalpú?...én tudom (naná)"

Némi utalás található a cikkben.

borzimorzi 2013.08.27. 15:02:15

@Sonyó: Hozzászólásod nagyon jól rávilágított, hogy mi is az alapvető baj a Fidesz hozzáállásával. Ezért köszönettel tartozom. Az, hogy csakis lefekvésként tudják értékelni, ha valaki a környezetével harmóniára törekszik, ha nem köt bele az élő fába is, hanem a nála nagyobbakkal és erősebbekkel is alkukat, kompromisszumokat köt, amelyen mindkét fél nyer, és persze veszít is, de kevesebbet, mint amennyit nyert.

Tudod, nem véletlen, hogy az államot hajóhoz, annak vezetését pedig a hajóskapitányhoz szokták hasonlítani az ókor óta. Épeszű ember tudja, hogy a tengert legyőzni nem lehet. Viszont lehet úgy navigálni, hogy az ember ne vesszen oda, és előbb-utóbb céljához érjen.

Aki azonban a tenger legyőzését ambicionálja, az elbukik, akármekkora esélye is tűnt lenni kezdetben. Ha nem hiszed, nézd meg jól a II. VH történetét. A németek előtt sokáig nem állt meg senki sem egész Európában. Aztán jött az orosz áradat.

Orbán mindenkinek nekimegy, semmivel és senkivel sem akar összhangban lenni. Az ilyen elbukik. Érte nem is kár, a személye lényegtelen. A baj csak az, hogy rántja magával az országot is!

És Basescu erre nagyon jól ráérzett. A hiéna is megérzi, melyik a leggyengébb antilop a csordában. És soha nem szabad elfelejteni, hogyan viszonyul a román nemzeti öntudat a mások földjéhez! Nekik Eminescujuk volt meg Zeletinjük, akik szerint a Tiszától a Dnyeszterig őket illeti a terület, az mind Nagy-Románia. Nekünk meg Petőfink volt, aki szerint "Mit nekem te zordon Kárpátoknak...". Ehhez képest elég kabaré, hogy ők vádolnak mindenkit területszerzési törekvésekkel, miközben ők maguk növelték meg területüket mindkét VH-ban, és jelenleg is igényt tartanak a tőlük keletre levő Moldova nagy részére, de akár még Transzisztriára is, pedig az már a Dnyesztertől is keletre van...

Üdv:
b

Üdv:
b

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2013.08.27. 20:38:55

@borzimorzi: Összekeversz dolgokat. Az írásod érdekes, de nincs benne logika. A példák nem ide valók.

borzimorzi 2013.08.30. 09:50:30

@Sonyó: Íme, a boldogság receptje. Az a logika, amelyet te nem ismersz fel, az nincs is. Azok az összefüggések, amelyeket te nem látsz, nincsenek is.

Kemény lesz a kijózanodás a fidesznyikeknek, ahogy elnézem. Legrosszabb, hogy nem is fogják érteni, miért hullik az áldás.

No, pá.
b

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2013.08.30. 15:17:27

@borzimorzi: Mondom, hogy összekeversz mindent. Logikák és összefüggések vannak, léteznek, akár ismerem őket, akár nem. De mindez ide nem illik. Nyugodj meg, rég elmúltak azok az idők melyek a struccpolitikát alkalmazták.
Persze vissza is fordíthatnám tollad nyílvesszejét. Az a logika amit Te nem ismersz az nem létezik. Az idő meg fogja oldani problémád!
süti beállítások módosítása