Röhej és nevetség tárgya. Szomorú és egyben megdöbbentő.

Önkényesen, örökre kitiltanak – máig nem tisztázott korrupciós vádakkal – magyar állampolgárokat, közben az ügy kirobbanása előtt az amerikai elnöknek, bokros teendői mellett volt arra ideje, hogy fogadja a hűtlen kezelés, költségvetési csalás, magánokirat-hamisítás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének gyanújával beárnyékolt Ökotárs Alapítvány vezetőjét, Móra Veronikát.
Ökotárs.png

obama j.jpg

Ökotárs2.png

mora_veronika.jpg

Ökotárs3.png

Arra viszont egy perce sincs, hogy az általuk önkényesen és egyoldalúan hozott döntést - habár ezt a magyar kormány hivatalosan is kérte - hasonló helyzetben vitassák meg.

Az USA kitiltási játékának okai?  Van benne valami.

Frissítés - 2014.10.24

Tényleg megdöbbentő, hogy az Amerikai Egyesült Államok, még egy szabad és demokratikus országban élők szabadságjogainak a földbetiprására is képes azért, hogy saját érdekeit érvényesítse.
Az meg különösen aggasztó, hogy ezt egy másik ország belügyeibe való beavatkozással teszi.

 

Ezek után a demokrácia védelmében az USA ki ne nyissa a száját!
Nem beszélve arról, hogy az amerikai politika európai besúgói és liberalista lobbistái, akik kétségbe vonták a magyar demokratikus jogállam létét, fennen hangoztatták az általuk igaznak vélt demokráciát, nemhogy egyesre, hanem nullára vizsgáztak belőle. 

A hazai csatlósaik komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek!

Az ügy továbbra is tökéletesen alkalmas arra, hogy a halott liberális erők újraéledjenek. Nemhiába ugrott ki a semmiből Bokros Lajos, és tette újra tiszteletét a politikában Budapest bukott polgármestere Demszky Gábor! 

Ezek után még a történelem se fogja lemosni, megszépíteni a jelenlegi magyar ballib politikáról a korrupciós hátszéllel működő obstrukciós politikájukat.
Politikai innováció helyett totális baloldali obstrukció

Frissítés: 2014.10.26

André Goodfriend amerikai ügyvivő, aki az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének első embere biztos friss levegőre vágyott, de Normafa helyett inkább az internetadó elleni tüntetésen slattyogott hátizsákkal a hátán.
Az az amerikai ügyvivő, akinek az USA-ból való magyar személyek kitiltásokkal kapcsolatos nyilatkozatait végighallgatva és összehasonlítva, egyszer sem tudtunk egységes álláspontra jutni.

Remélem az ügyvivő úr szembesülhetett azzal, a szabad véleménynyilvánítás nemcsak szavakban, hanem tettekben is létezik Magyarországon, és ezzel egyidejűleg azon téves gondolatait is elhessegette, hogy Magyarország nem demokratikus jogállam.

De nézzük meg, hogy az Ökotárs Alapítvány, mely a Norvég Alap pénzét hivatott Magyarországon elosztani, miként sáfárkodott a rábízott milliókkal.
Munkahelyteremtésre nem, szerelemparkra viszont jutott pénz a 12 millió eurós Norvég Alapból. A pályázatokat elbíráló Ökotárs Alapítvány igazgatója, szerint aki Obamánál is tárgyalt, igazságosan osztották el a pénzt.

 

Ha a cikket érdekesnek találod, tedd fel Facebookodra, vagy küldd el barátaidnak.
Ha nem, akkor írd meg véleményed!

A bejegyzés trackback címe:

https://sonyo.blog.hu/api/trackback/id/tr366827785

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.24. 08:30:25

Az ügynököt becsben tartják. Az, hogy korrupt, az lényegtelen.
süti beállítások módosítása