Sőt ahogy nézem, még ennél is több. Persze nem azért, mert egy államfő, vagy miniszterelnök találkozik egy másikkal, mert a politikában ez természetes, meg így van rendjén, hanem azért, mert vannak Magyarországon olyan levitézlett politikusok és pártok, akik a múltjukat tekintve nemcsak az ország vezetéséből vizsgáztak egyesre, hanem tetézve azt, mostani nyilatkozataik és kapcsolatrendszerük miatt is.

Kormányfői találkozókról van szó és természetesen az ország energiaellátásának biztosításáról, amit egyesek csípőből támadnak.

„A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktort, hogy hagyjon fel az orosz érdekek képviseletével, addig legalábbis mindenképpen, amíg ő Magyarország miniszterelnöke. A DK szerint az oroszbarát Orbán-kormány már nem csak hazánk függetlenségére, hanem az egész régió stabilitására jelent veszélyt.” (Demokratikus Koalíció 2015.01.07.)

„Putyin anélkül adta fel az egyébként teljesen felesleges gázvezeték építését hogy magyar cinkosát értesítette volna.” (Bokros Lajos 2014.12.05.)

Baloldali politikusok nyilatkozatait még kínosabbá teszi az, hogy hazánkban még hivatalosan, de ideiglenesen állomásozó amerikai ügyvivő André Goodfriend is eme remek csapat tagja lett.

De nézzük, miről van szó!

Gyurcsány Ferenc, - Goodfriend hirtelen lett nagy barátja - igen élesen kritizálja Orbán Viktort, hogy „barátkozik” az oroszokkal.

Ugyanakkor ő 2006-ban a választások előtt, nemcsak meghívta Putyint, hanem vendégül is látta saját lakásában. Ez mindenképp túlmutat két ország hivatalos tárgyalásain és arra enged következtetni, hogy mindezek mellett puszipajtások is.

"A tokaji bor és a Totó nevű puli kutya tetszett leginkább az orosz elnöknek, mikor szerdán a Gyurcsány családnál ebédelt. A Blikk úgy tudja, hogy Vlagyimir Putyin a tervezettnél több időt töltött a magyar kormányfő házában, és a külügy embereinek kellett szólniuk, hogy ideje lenne indulni Prágába. A lap azt írja, hogy Totó két puszit adott a vendégnek, aki nagyon élvezte, hogy anyanyelvén társaloghatott Dobrev Klárával." (Blikk)

 

gyurcs-putyin.jpg

Persze ezt a kutyás, papás, mamás, haverok, buli, fanta kapcsolatot valahogy nem értékelte Amerika.

 

gyp.png

(origo)

Gyurcsányt azonban nem hatották meg Amerika szavai. Fogta magát és három év után kiruccant Oroszországba megebédelni.

Putyin 2009 év végén magánlátogatásra hívta meg, ahol állítólag csak lazán beszélgettek.

gyp_p.jpg

 Gyurcsány baráti viszonyát nem is rejtette véka alá. 

gyp2.png

(nol)

Ennél jobb barátságot el sem képzelhet az ember. "...a magántalálkozónak nincs kormányzati jelentősége", de Gyurcsánynak, mint önös érdekembernek, más tekintetben bőven lehetett jelentősége.

Ugorjunk viszont vissza a mába, ahol a politikailag bukott Gyurcsány pártja, de maga Gyurcsány is igencsak kritizálja Orbán Viktor külpolitikáját.
Még egyszer a DK idézet:

„A Demokratikus Koalíció felszólítja Orbán Viktort, hogy hagyjon fel az orosz érdekek képviseletével, addig legalábbis mindenképpen, amíg ő Magyarország miniszterelnöke. A DK szerint az oroszbarát Orbán-kormány már nem csak hazánk függetlenségére, hanem az egész régió stabilitására jelent veszélyt.” (Demokratikus Koalíció 2015.01.07.)

Így visszatekintve a Gyurcsány-Putyin baráti kapcsolatra, kissé meglepő és mulatságos a párt kijelentése.

Ezzel azonban nincs vége a történetnek, mert az időközben betoppanó, még ideiglenesen hazánkban állomásozó André Goodfriend amerikai ügyvivő is valami oknál fogva hirtelen barátja lett Gyurcsány Ferencnek.

goodfriend_gyurcsany.jpg

 

Annak a Gyurcsánynak lett barátja Goodfriend, melyet korábban Amerika éles kritikával illetett.
A 2007-ben kiszivárgott amerikai kritikát a WikiLeaks röviden így kommentálta.

wikileaks.png

Nagyon kínos, felettébb kínos Amerikának, hogy olyan emberrel paktál, aki nemhogy kétszínű, mint az eddigi példák mutatták, hanem annyi színű, amennyit ő jónak lát.

nevtelen-2.jpg

Kínos, de nem nekünk.
Kínos, mert Amerika - Goodfrienden keresztül -  inkább foglalkozik egy tehetségtelen, bukott, ripacs politikussal, minthogy értelmes tárgyalásokat folytasson a kormánnyal.
Kínos, mert ezek szerint Amerika többre értékeli a seftelő, "Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai – amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni – segítette, hogy ezt túléljük." gyurcsányista politikát, mint a nemzeti érdekekre alapozottat.

Al Gy bizalmas 3
A 2006-os választások előtti Gyurcsány seft!

Kínos!
Ezután joggal lehet feltenni a kérdést. Miért épp ilyen politikussal barátkozik André Goodfriend, az ideiglenesen hazánkban állomásozó amerikai ügyvivő?

 

De. Nagyon kínos! Neki!

 

2015.02.16. Frissítés

Gyurcsány Ferenc így minősíti egykori barátját! 

gy.png

Ezekhez már nem lehet mit szólni.


Viszont az alábbi szavazásnál Ön is véleményt tud mondani!
Szavazzon!

Miként értékeli Gyurcsány Ferenc politizálását?

Ha a cikket érdekesnek találod, tedd fel Facebookodra, vagy küldd el barátaidnak!
Ha nem, akkor írd meg véleményed!

A bejegyzés trackback címe:

https://sonyo.blog.hu/api/trackback/id/tr647055765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gazsi bácsi lótetű 2015.01.10. 09:01:09

Egy dolog Putyint vendégül látni ebédre, és egy dolog aláírni egy titkos szerződést, amely révén komoly függőséget alakít ki valaki Oroszo. irányába, és eladósítja az országot 50 évre. Egy olyan beruházást, amelyről mindenki tudja, hogy még évekig nem indokolja semmi, és felesleges. Románia tudott ipari mennyiségben telepíteni napenergiát hasznosító erőműveket. Nálunk a hülye politikus szerint az nem jó, mert éjszaka nem süt a nap. Aztán jól megadóztatják... hazaáruló férgek. Lehet szidni Fletót, Ő sem volt Isten, de ekkora szemétségek nem történtek ebben az országban 2010-ig mint amit ezek a szarházi felcsútiak művelnek...

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2015.01.10. 18:33:46

@Gazsi bácsi lótetű:
Kedves Gazsi bácsi! A modorán javítson, mert moderálom a bejegyzését!
Ha valaki - mármint Ön - nem ért a politikához, ne bonyolódjon bele mert abból csak baj lesz!

Lajos László Fekete 2015.01.10. 19:20:38

A régi mese a róka és a szőlő történet nem érte el a ravaszdi a szőlőfürtöt.Igy,azzal köszörülte a tehetetlenségén esett csorbát hogy "Nembaj úgy is savanyú. " Gyurcsányék is nyithattak volna az ország érdekében kelet felé ...de ők a szabad rablással voltak inkább elfoglalva megtömvén a saját zsebeket ! Most meg mindent meg akadályozni ami a jelenlegi vezetés eredményességét bizonyítaná .

toyoda 2015.01.11. 15:28:36

Nem Gazsi bácsi! Maga nem ért hozzá és belepofázik! Nem a politikus mondatja ezt hanem a fizika. Nézze meg Kálmán Olga és Aszódi Attila vitáját/műsorát amiben Aszódi (aki egyben egyetemi tanár, professzor és ő vezeti a Nukleáris Technikai Intézetet a BME-n). Idióta Kálmán Olga azt sem bírta felfogni h. mi a különbség a napelem meg a napkollektor között (ezek az ön példaképei). Azt meg végképp nem bírta felfogni (ahogyan Ön sem) h. az elektromos áramot (ipari! mégegyszer hogy értse: IPARI) méretekben nem lehet tárolni. Ezért ezek az ingadozó erőművek (napelem v. szél) csak bizonyos feltételek mellett tud csak áramot előállítani. Azt hogy 2000 MV-ot (Paks) betároljon a fél Balatonnyi vizet 400 méter magara kell felszivattyúzni. Azt is megértük hogy a ruhatárszakon diplomázott Szél Berni szerint a szélerőműhöz nem kell semmit bányászni (biztos a sarki fűszeres árulja az acélt, meg a betont). De nincs mit tenni, nem a politikus a "hüj'e" hanem a birka nép aki nem tájékozódik hanem tényként kezel marhaságokat.

a keresztényeket bántani tilos 2015.01.11. 20:52:36

Hogy ti mennyire fostok Gyurcsánytól, hogy egyszer képes, és talpra áll, és földbe döngöli a felcsúti Ramszeszt...
Nagyon nevetek! :DDDDDDD

Kobaki 2015.01.11. 22:36:52

@Lajos László Fekete: "a szabad rablással voltak inkább elfoglalva megtömvén a saját zsebeket"

Gratula, narancsnyik NERtárs!

És ami most folyik (manyup lenyúlás, trafikmutyi, földmutyi, MKB, Széchenyi-Bank, ragacstóni magán és polgármesteri ingatlanügyei...), azt minek nevezi?

Kobaki 2015.01.11. 22:40:17

@toyoda:
Maga milyen szakon végzett, hogy keveri a MV-ot a MW-tal?
Mielőtt idiótázik, kedves NERtárs, javítson a helyesírásán!

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2015.01.12. 08:30:50

@a keresztényeket bántani tilos:
Már bocsánat! A tények közlése, hogy önt idézzem, nem "fosás"! Súlyos tévedés!
Egyszerűen tisztán látás.
Ugyan úgy, mint súlyos tévedés az is, hogy a liberalizmus jó. Hát a fenét jó.
A francia eset is mutatja, újabb pofont kapott a liberalizmus.
Az első megrendítő ütés a 2008-as válság volt.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.01.12. 09:30:59

@a keresztényeket bántani tilos:

Amíg Gyurcsány ellenzéki vezér, addig Orbánnak nincs miért aggódnia.

toyoda 2015.01.12. 09:56:31

@Kobaki: Látom, elkaptad a lényeget.

Károly Girasek 2015.01.12. 10:00:53

Sokféle mellébeszélés jelenik itt meg közöttük nem eléggé szalonképes stílusban.
A lényeg nem jön le a hozzászólásokban.
A leírtak szerint is Gyurcsány magyar vállalkozók magyar termékeit akarta elhelyezni az orosz piacokon. Ez a törekvés jó lehetett volna, ha létrejön. A jelenlegi orbáni politika nem ebben gondolkodik, hanem orosz terméket vesz nagy mennyiségben, átláthatatlan szerződéssel. Nem növeli a magyar termékek piacát, hanem szűkíti. Az egy további kérdés, hogy a szűk körben maradó beszállítói kapacitás pályázatok nélkül kiket fog helyzetbe hozni.
Ehhez képest mellékesnek tűnik - pedig nem az - hogy valóban megújuló energiaforrások kiaknázása jelenti a jövőt, amiben már napjainkban is vannak lényegi változások. Elég azokra az akkumulátor termékekre gondolni, ami már túl van a kísérleti szakaszon, amely 5-6 perc alatt tölthető kapacitása 70 %-ára. Pl autók hajtásához. Pár év alatt itt ma még el sem képzelt lényegi változások jöhetnek az energia tárolhatósága tekintetében.
Az egy további dolog, hogy a napközben termelt és a rendszerbe visszatárolt energia esetében a foszilis erőművek csökkentik kapacitásukat. Az atomerőmű nem szabályozható ilyen rugalmasan. Ezért valóban nehezen összeegyeztethető a megújuló energiaforrások használata és a termelt energia visszatáplálása az országos hálózatba, illetve az atomerőmű működése.

Miklós Torma 2015.01.12. 10:05:33

mind a kettö ugyan abbol az alombol nöttek fel, a kommunista rendszer neveleset egyik sem tagadta meg ,hanem sajat igenyei szerint alakitja,, mindegyik a hasznot akarja bezsebelni.

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2015.01.12. 10:46:12

@Károly Girasek:
Kedves Károly!
Túlzott bizalommal tekint Gyurcsány múltbéli dolgaira, sőt meglehetősen szépíti is azt.
Valójában Gyurcsány segítséget kért az államcsőd elhárításához!
Hogy kapott-e vagy sem, mit üzleteltek még, vagy inkább sefteltek az nem lehet tudni. Valami egyezkedés folyt a színfalak mögött.

Kobaki 2015.01.16. 00:19:58

@toyoda
Nem, a lényeget az a szagértő kapta el, aki úgy kezdi a hozzászólását, hogy "Maga nem ért hozzá és belepofázik!", majd ezt követően ír hülyeségeket.
A helyesírás az már csak a bónusz volt az idiótázásért.

Kobaki 2015.01.16. 00:24:18

@Sonyó: Gratulálok! A párizsi mészárlásból azt a következtetést levonni, hogy erről is a liberalizmus tehet, nem semmi gondolat!

kasztor 2015.01.16. 06:28:44

A normális gazdasági kapcsolatokra való törekvés senki szemét nem csípi. Az viszont igen, ha az egyik hazaáruló emiatt a másik meg a keleti nyitás hőse.
Ezeket a mondatokat nem az un. ballib adta tanácsul:
www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2015.01.17. 19:04:44

@Kobaki:
Köszönöm dicsérő szavakat!

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2015.01.17. 22:29:11

@toyoda: Hát itt azért van egy-két pontatlanság, ha finoman fejezem ki magam. A V (volt) a feszültség mértékegysége, a M (mega) előtag (SI prefix) milliószorosat jelent. 2000MV (két milliárd volt) egy villámot megelőzően se nagyon van ég, s föld között. Feltételezem, MW-ra (megawatt) gondoltál, úgy már nagyjából jó is a számérték a 4 paksi blokk össz villamos teljesítményére. Viszont akkor sem oké, amit írsz, mert nem teljesítményt, hanem energiát tárolunk (vagyis hát nem tudunk tárolni ipari méretben - ezt helyesen írtad), tehát 2000MWh (megawattóra) lett volna helyesen. Így egy kicsit visszás másokat fizikára hivatkozva oltani, szerintem.

Továbbá az okságot is felcserélted: nem azért termelnek hektikus teljesítménnyel az általad említett erőművek (szél, nap), mert mi nem tudunk elektromos energiát tárolni, hanem azért kellene tárolni, mert a fenti erőművek nem termelnek stabilan.

Na mármost. Azzal mindenki (hozzáértő) egyetért, hogy a szolgáltatásbiztonság megköveteli az ún. alaperőművek létét (mint amilyen Paks is), ugyanakkor pl. egy interkontinentális elektromos hálózattal, és sok-sok elosztott nap- és szélerőművel elképzelhető, hogy drasztikusan csökkenthető lenne a szükséges alaperőművi kapacitás. Ettől viszont még baromi messze vagyunk.

A politikai kérdés Pakssal kapcsolatban az, hogy a jó Viktor vajon miért csinálta az általa (amúgy teljes alappal) kritizált Gyurcsányhoz (és társaihoz) hasonlóan a fű alatt, a választói háta mögött a boltot, és hogy nekünk, itt élő, dolgozó, és adót fizető embereknek optimális-e, amit csinált.

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2015.01.18. 10:29:27

@GutBesserWasser:
"A politikai kérdés Pakssal kapcsolatban az, hogy a jó Viktor vajon miért csinálta az általa (amúgy teljes alappal) kritizált Gyurcsányhoz (és társaihoz) hasonlóan a fű alatt, a választói háta mögött a boltot, és hogy nekünk, itt élő, dolgozó, és adót fizető embereknek optimális-e, amit csinált."

A fű alatt kifejezés valamit kifejez, de szerintem nincs igazad.
Ugyanis a mostani események (goodfriendi akciókra gondolok) bizonyították be, van olyan helyzet amikor az ország érdeke ezt kívánja meg. Sose lehet tudni, ha más retorikával kezelték volna Paksot, akkor az USA önös érdekei miatt, még keményebben nekirontott volna!

GutBesserWasser · http://blog.gutbesserwasser.com 2015.01.18. 14:00:11

@Sonyó: Az én fejemben nem az USA az ellenség, nem barát az, aki (látszólag) az USA ellensége. Én válogatás nélkül fújok mindenkire, aki bele óhajt szólni Magyarország életébe - akár egy itt állomásozó jóbaráttal, akár olyan gazdasági kiszolgáltatottsággal, amit egy atomerőmű építése és aztán a kiégett fűtőelemek kezelése (ami az üzemeltetés szempontjából esszenciális folyamat) jelent.

És persze, sok mindent nem lehet tudni, de azt igen, hogy az a kormányzat, aki - hallgatólagosan ugyan, de - átláthatóságot ígért, a hátunk mögött szerződött le egy stratégiai fontosságú kérdésben.

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2015.01.18. 16:06:32

@GutBesserWasser:
Azért erre a bizniszre Gyurcsányék már hoztak egy törvényt!

ancsika3114 2015.01.20. 13:16:39

Kínos, tényleg nagyon kínos!
Elsősorban magamnak, hogy egy ilyen egyoldalúan ítélkező, elfogult, szemellenzős szösszenetet, és a kommenteket is képes voltam elolvasni.
A hülye Fletó mindent rosszul csinált, a jó Vityesz meg mindent jól csinál.
Sommásan erről szól a blog.
Ezt, kedves Sonyó Leírhattad volna két mondatban, oszt jónapot!
Mert tudod, sok beszédnek sok az alja!

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2015.01.20. 18:04:00

@ancsika3114:
Kedves Ancsika!
Nagyon köszönöm a kritikát!

patyuka 2015.01.23. 22:34:23

Bizony "nagyon kínos", amikor némelyek nem átallanak közszemlére tenni az afféle politikai éleslátásukat, amelyik rendre csak abban az egyegyetlen racionalitásban nyilvánul meg, hogy 'gyúcsánahibás'...

Nem lehet, hogy szolgalelkű és korlátolt együgyűségükből csupán ennyire futja?

Béla Hoffmann 2015.01.24. 08:28:32

Meg vagyok győződve, hogy a Paks2 hirtelen aláírását más tette Orbán részére szükségessé. Ez csak egy hihető feltételezés.
Lehetőségünk van olcsó gázt behozatni, de nem ezt teszi az állami tulajdonban lévő MOL, hanem egy offshore cégen keresztül vásárolja meg jóval drágábban. Ebben a cégben Oroszország 20 %-ot tulajdonol. A nyereség hová megy?? Ez az üzlet nem jöhetett volna létre ha nem a legfelső politikai döntéshozók engedélyezik. KI kap belőle?? A fantáziátokra bízom.
Nos az orosz titkosszolgálat mindig jó volt, tehát erről a cégről mindent tudnak. Ezt felhasználva odatettek néhány bizonyító erejű papírt szeretett vezetőnk orra alá, s ő ijedtében minden, orosz nyelven!! előkészített szerződést aláírt.
Nos a véleményem szerint ilyen egyszerű.

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2015.01.24. 09:51:18

@Béla Hoffmann:
Ha ennyire egyszerű lenne és világos, akkor a másik oldal titkosszolgálata rég kiterítette volna a kártyákat.
De mivel ilyen nincs, nincs mit kiteríteni.

Béla Hoffmann 2015.01.24. 11:11:18

@Sonyó: Csak nem képzeled, hogy ilyen adukat kiterítenek!!!!! Gondolkozz. Azt hiszed a Svájci utazások eredményeit nem tudják???

Délvidéki Örs 2015.01.24. 17:25:59

@Gazsi bácsi lótetű: Gazsi batya Ön lótetű módjára védelmezi azt a böszmét, akinek még a nevét is bűn leírni, kimondani!

Sonyó · http://sonyo.blog.hu 2015.01.24. 18:06:15

@Béla Hoffmann:
Várom azt a pillanatot amikor ez be fog következni. Az a sanda gyanúm, nem lesz ilyen!
süti beállítások módosítása