Régen volt az, amikor ebben a státuszban volt az ipar! Az akkori radikális politikai vezetés kijelentette, márpedig van. „A vas és aczél országa leszünk” szólt Rákosi idejében témát tekintve az ige! Több, mint negyven évig tartott e politikai agymenés, melynek szálait máig nem lehetett tökéletesen elvarrni. Mindig marad egy-egy elvarratlan „gyöngyszem”. Ezek a vasakarat mintapéldányai, akik képtelenek együtt gondolkodni a változásokkal, megbirkózni a tévút meglehetősen hosszú évei utáni irányváltással.
Ők a dinoszauruszok! Gondolkodásban!

A talpnyalásaik hosszú évtizedei után napjainkban az olvasószemüveg csere se javít a helyzeten, mert bármennyire is szeretné látni az ember a fejlődésüket, írásaik a Rákosi, de az elnyomó korszakot és őket nézve legyünk lojálisabbak, Kádár-korszakot idézi.
A belemagyarázás, a ferdítés, a tudósítások tényszerűségétől picikét eltérő, de ezzel már a témáról teljesen más képet adó egyik nagymester, Aczél elvtárs.

Aczél Endre mint publicista, újságíró, meg mit tudom én még micsoda, eme dinoszauruszi képességekkel van megáldva. A hosszú Kádár-korszak propagandagépezetében tanultak beégtek tudatába, melyet máig képtelen onnan kiirtani, vagy nem is akarja. Nincs ő egyedül ezzel, de most azokat mellőzzük, mert őnagyságánál más problémák is jelentkeztek. Aczél kifejezetten Orbán gyűlölő figura. A kórtünet nem most kezdődött nála, ugyanis kiragadva egy korábbi írását, mely "Aczél Endre: Mucsa, 2013.11.26. címmel jelent meg, tekintélyesen nekiment Orbánnak. De említhetném a „Visszhangtalan, haszontalan·2002. február 13.”, több mint tíz évvel ezelőtti írását is, melyre akkor írtam is egy vitatkozó szösszenetet.
A mostani „Orbán über alle(s)” irománya sem különb.
A kádári korszak begyepesedett vonulata mindegyik. A már említett propagandagépezet itt maradt őskövülete szavakba öntve. A letűnt korszak, letűnt embere megerőszakolva elemez, sajátos módon ad konklúziót, melynek végállomása az Orbán gyűlölet. Előítélettel terhelten, politikai hovatartozását mélyen beitatva próbálja a társadalmat a bizalmatlanság felé terelni. Nincs benne politikai empátia, megértés az iránt, amit a mostani kormánypolitika elért, pedig erre sokan felkapták a fejüket. Kritikája nem építő jellegű, hanem mélyen konfliktust gerjesztő. Sajátos - finom - eszközrendszerével szinte vágyik, sőt törekedik arra, hogy megbontsa a jobboldal politikai egységét, éket vágjon abba.
A változások pici fuvallata se érintette gondolkodásmódját.

2002-ben megtettem, hogy elemeztem a rozsdásodó Aczél írását, (Megkövesedett, demagóg és rozsdás) most nem fogom, mert tök felesleges.

Ha valaki írásával csak levegőzteti pennájának száját, a kétszeri kétharmadot nem érti, de nem érti a jobboldal, baloldalt agyonverő EU-s győzelmét se, nagy a gyanúm, hogy az előttünk álló önkormányzati választások eredményét se fogja. Semmit.

Európában már értik, ő még nem.

Üdv, Aczél elvtárs a rendszerváltás és a változó Európa fedélzetén!

Az „Orbán über alle(s)” címre reagálva írhattam volna az "Üdv, Aczél!" címet németül is, de nem tettem! 

Aczél Endrének Orbán fóbiája van. De hogy ez az Orbán fóbia évekig tart Endre barátunknál, az már súlyos problémára utal. Most a kórt nem a korral vetem össze, habár azzal is lehetne, de nem vagyok galád, így ezt nem teszem. Inkább felidézek egy, a mostani „Aczél Endre: Mucsa - 2013.11.26.” írásához hasonló, jóval korábbi blődségét, ami már akkor komoly kórtünet volt, ugyanis különös elméjének munkássága abban az időkben is furcsa produktumot eredményezett.

2002-ben volt is mire reagálnom.

Ne feledjük, azóta eltelt 11 év.

Az „aczél”, mely csak ócskavasnak tekinthető.

Nem vitatom az illető politikai és szakmai háttértudását, már csak azért sem, mert meglehetősen jól helyezkedve az újságírói pályán, mindig leakasztott magának valami zsíros melót. Az utóbbi szavak költőien hasonlítanak a húsz évvel ezelőtti forgácsoló műhelyben dolgozó Józsibácsi szavaira, akit zavart, hogy Takács, fusiban többet keresett, mint a rendes munkahelyén. Igen, aki a tűz körül ül, annak jutnak a zsírosabb falatok, hallottuk sokszor a szocialista érában. Hát a mi Illetőnk is közel ült a tűzhöz. Meg is lett az eredménye, ugyan úgy, mint Takács úr esetében.

De nem is erről kell szólni, ez maradjon inkább egy bevezető.

Igaz az eset nem most történt, de megér egy misét. Már csak azért is, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni a média nagyfokú megosztottságát, mely többnyire, de másképp is fogalmazhatnánk, elsöprő többséggel a baloldal hazug szócsövévé vált. Az alábbi cikkelemzés is ezt látszik bizonyítani.

Nos, az Endre, mert így is szólíthatjuk őt, írt egy közel 600 szóból álló elemző cikket a Népszabadság hasábjain (Visszhangtalan, haszontalan·2002. február 13.) Orbán Viktor bostoni útjáról, ahol a Tufts Egyetemen díszdoktori oklevelet vett át.

A cikk, elejétől fogva az utolsó mondatig, egyetlen egy célt szolgált, lejáratni a miniszterelnököt. Nagy ívű mondatokkal, és persze benne hitelesnek tűnő adathalmazokkal.

De kezdjük az elején.

Szószerinti idézet következik:
„Annak a bizonyos bostoni Tufts Egyetemnek, ahol Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn díszdoktori oklevelet vett át, előadást, illetve sajtóértekezletet tartott, van egy Tufts Daily névre hallgató napilapja, amely azzal a mottóval jelenik meg nap, mint nap, hogy „a hírekről itt értesülsz először”.

"Nos, én nem lévén ama szerencsések között, akik a helyszínen követhették a kormányfő programját, kinyitottam a Tufts Daily internetes oldalait, és – nem találtam semmit. Még, amint a szakmánkban mondani szokás, egy mínuszos hírecskét sem, holott a nagy múltú Tufts esetében sem számíthat köznapi dolognak, hogy az egyetem elnöke, valamint a jogi kar dékánja egy valóságos, hús-vér miniszterelnököt fogad.”

Majd az Endre így folytatja tovább:
„A Tufts Daily szerkesztői nyilván úgy gondolták, hogy „ezek a dolgok” a diákokat – a lap olvasóit – nem érdeklik, ezért teletömték az oldalakat mindenféle más hírrel, riporttal, publicisztikával stb. A nap vezető híre például az volt, hogy a helyi diákszövetség valami 53 ezer dolláros költségvetési tévedést követett el. („Tiszta Amerika!”)
"E kissé leverő kaland után ugyancsak fellapoztam a Tuftsnál jóval nagyobb hírű Harvard Egyetem napilapját, a Crimsont, tudniillik Orbán a Harvardon is járt, sőt fogadta őt a Clinton-kormány egykori tagja, a ma egyetemi elnökként funkcionáló Lawrence Summers. Nos a Crimsonban sem bukkant fel Orbán neve, nyilván hasonló okok miatt, mint a Tufts Dailyben.”

Mit is olvashatunk ki a fenti sorokból. Endre barátunk istenítve, az egekbe magasztalva közli, az egyetemi újság, a Tufts Daily, fontosságát. Szerinte, ha valami történik az egyetem életében és az nem jelenik meg mindjárt az újságjában, akkor az visszhangtalan, haszontalan, mint azt a cikk címe is égbekiáltóan harsogja. Ezt még fokozza is a következő sorok kezdésénél, - „E kissé leverő kaland után…” - mellyel kihangsúlyozza az olvasó felé abbéli véleményét, hogy Orbán jelenléte, beszéde, az ok, amiért odarepült, annyira jellegtelen volt, hogy a híres Tufts Daily annyi fáradságot sem vett, hogy széljegyzetben közölt volna valamit az eseményről. Röviden fogalmazva, a híres újság átnézett Orbán Viktoron, melyre meg is volt az oka.

Az Endre aztán közli azt is az olvasóval, hogy edzett ember ám, gyorsan túl tudja tenni magát ezen a tragédián, mert az elmúlt időkben hasonlóban már többször volt része. Igen, de ez azért más, folytatja nagy ívű elemzését.

Ismét szószerinti idézet következik:
„Oroszország sem rendült meg már attól, hogy Horn Gyula Rosztovban díszdoktor lett. Önmagában a rang, a beosztás nem minősít, a vendég önképe a legkevésbé sem. A magánjellegű vizit, mint amilyen a magyar miniszterelnöké is volt, leminősít. Orbánnak alighanem kilépéssel kellett volna megfenyegetnie a NATO-t, hogy a Tufts Daily, aztán a Boston Globe végül a New York Times oldalaira felkerüljön.”

Leminősíti a miniszterelnököt. Ravasz, mert nem ő mondja ki, hanem a helyzetet teszi felelőssé. Ami persze nem igaz. Ki látott már olyan magánjellegű miniszterelnöki látogatást (ráadásul meghívottként, és díszdoktori oklevél átvétellel) ami leminősítéssel jár. Nevetséges. De Endre folytatja, és ismét rátesz egy lapáttal.

Szószerinti idézet következik:
„De hogy kerek legyen a történet, azért nyugtázni kell még valamit. Államférfiak nem azért utazgatnak ide meg oda, hogy saját, honi közvéleményüket megnyerjék, hanem azért, hogy a befogadó közegét. A bostoni vizit akkor lett volna hatásos, ha hatást tud gyakorolni az amerikai közvélemény egy szeletére. Akár egy picire is. Ez azonban nem történt meg. Orbán villámlátogatása a hallgatóság tapsától eltekintve tökéletesen visszhangtalan maradt. Illetve: a magyar sajtó kiválogatott része buzgón visszhangozta a mondanivalóját. De: visszhangosítás ennyi pénzért?”

Szerinte – mondataiból ez sejlik ki az olvasó felé – Orbán Viktor hosszú időn át könyörgött Amerikának, hadd látogasson már el Bostonba, hadd vehessen már át egy díszdoktori oklevelet úgy, hogy közben nagyhatású beszédet szeretne mondani az ott lévőknek.

Egyszerűbben fogalmazva Endre azt akarja belesulykolni az olvasóba, hogy Orbán Viktor nem meghívásra érkezett az amerikai városba, hanem vizitelt, vagyis magánemberként ellenőrzés gyanánt odalátogatott, mert abban az időben jobb dolga nem volt. De ha már ott tartózkodott, azt sem csinálta hatásosan.

Nahát, ha ezt a kedves olvasó beveszi, akkor az Endre jól átvágta Önöket. Átvágta bizony! Ugyanis a miniszterelnök egy tiszteletteljes meghívásnak tett eleget. Melynek akkor is eleget kellett tenni, amikor idehaza, mármint Magyarországon is volt munka bőven. Orbán Viktornak nem hatást kellett gyakorolni az ottani közvéleményre, hisz ha a meghívás témáját nézzük, ez már korábban megtörtént. Ugyanis nem osztogatnak ismeretlen embereknek csak úgy blindre díszdoktori oklevelet. Ebben azt hiszem, mindenki egyetérthet velem. Tehát nyugodtan kijelenthetjük, nem az volt a cél, Aczél.

Az Endrének más célja volt. Az olvasót hülyének nézni.

Ugye milyen rossz, amikor az érződik, az tudatosul az olvasóban, hogy átvágták? Átvágták, mint azt a bizonyost a palánkon? Rossz érzés bizony! De az Endre ezt sem veszi észre. Vagy nem is akarja. Pontosabban direkt az a célja, hogy bennünket – az olvasót – átvágjon, hogy segítségével torz vélemény alkossunk dolgokról.

Arra is van energiája, hogy a sajtó egy részét ocsúnak tüntesse fel olyannak, ami azért van elkülönítve a többitől, mert hibás, selejt, nem oda való. Ki rí a többi közül. Tudatja, vagy inkább bele veri az olvasóba, hogy a kiválogatott sajtó – melyet ő és társai válogattak ki – még akkor is képes buzgólkodni, amikor már ők régen kivonták a forgalomból.

Hát ez az Endre, milyen kedves? Annak ellenére, hogy azt hangoztatja a médiát és a társadalmat a jobboldal választotta ketté, durván és éllel, saját maga teszi ezt. A sajtó Endréje, megosztja a sajtót, méghozzá aczélosan. A cikk befejezése se kutya. Kérdése kissé bizonytalan, olyannyira, mint a cikk egész tartalmának igazsága. Felmerülhet az olvasóban az út pénzügyi költsége, de a kiválogatott sajtó mérhetetlenül magas apanázsa is. Vagyis közli a hozzá közelállók felé, túl sok a pénz odaát, tenni kéne valamit. Mint most már tapasztaljuk, ebben is megértő fülekre talált. De az Endre kifogásolhatja az út költségét is, melyről bőven tudósított akkoriban a balliberális média. Azt már nem tették hozzá, hogy ha jobban belegondolunk ez volt a leggyorsabb és a legolcsóbb megoldás. Számolni kéne, meg logikusan gondolkodni. De ezek szerint ez távol áll még az Endrétől is. A cikke sem mutat rá másra, mert nem győzöm eleget hangsúlyozni, tartalma igen messze áll a valóságtól. Mondani szokták, mint Makó, Jeruzsálemtől.

Ezzel azonban nincs vége Endre előadásának.

Néhány nappal később ugyancsak e témáról ír, de ennek az irománynak már mentegetőzés a szaga. Ugyanis ama amerikai városban mégis írtak cikket Orbán látogatásáról. Érdekes módon a mentegetőzésre jóval kevesebb ideje maradt, mert az eredeti (600 szavas) cikk után már csak 131 szóból álló firkantásra jutotta.

Ismét szószerinti idézet:
„Orbán Viktor magyar miniszterelnök a bostoni Tufts Egyetemen hétfőn, február 11-én késő délután mondott beszédet, illetve válaszolt hallgatói kérdésekre. Másnap, február 12-én az egyetem napilapja (The Tufts Daily) erről az eseményről nem adott hírt. Hallgatott, miként Boston politikai napilapjai vagy az Egyesült Államok országos napilapjai is. E cáfolhatatlan tények – voltaképp az érdektelenség – okát én a Népszabadság február 13-i számában megkíséreltem boncolgatni."

"Amikor a cikkem nyomdába került, nem volt tudható, hogy az említett egyetemi lap, ugyancsak február 13-án, tehát a látogatást követő második napon pótolja majd az előző napi mulasztást és tudósítást jelentet meg a díszdoktori oklevél átadásáról, illetve az előadásról. Végül is ennyi volt a látogatás „visszhangja” az USA írott sajtójában – már ha egy kicsiny példányszámú egyetemi lap tudósítása visszhangnak tekinthető. Szerintem nem. A Magyar Köztársaság miniszterelnökéhez képest ez méltatlanul kevés.”

Az Endre itt sem bonyolódik bele teljesen a mentegetőzésbe, hanem továbbra is támad. Vagyis a 131 szavas iromány első fele az előző cikk tartamának rövid összefoglalója, olyan megközelítésben, hogy bármi is következik ezután, az érdektelenség, mint cáfolhatatlan tény fennáll. Ezután következik a mentegetőzés mely, csak ha nagyon erősen nyomnánk a pennát, akkor is csak halványra, de inkább silányra sikeredett. Ugyanis az Endre hirtelen amnéziába esett. Képtelen volt az előző cikkében leírtakra pontosan emlékezni, melyben istenítette az egyetem napilapját a The Tufts Daily-t. Most hirtelen („már ha egy kicsiny példányszámú egyetemi lap tudósítása visszhangnak tekinthető. Szerintem nem”) ledegradálja lapot, melynek tudósítása szóra sem érdemes. Az Endre hazug állításaival ugyanis elintézte, elhitette olvasóival, hogy gyorsan változik az idő. Szerinte, naponta. A The Tufts Daily mintha mostantól nem is létezne.
Ki hiszi ezt el?
Lehet, hogy Aczél a múltját tekintve edzett, de szememben az utóbbi években kezd erőteljesen rozsdásodni.
(2002. 10.)

 A 11 évvel ezelőtti elemzésem után pedig piszkosul felesleges bármennyi időt is pocsékolni Aczél mostani írására, mert tartalmának szellemiségét tekintve dettó ugyan ez. Endre nem változott, csak elszalad feledte az idő. Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy emberünk vért izzadva, parasztosan vegyítette a japán-kínai politikai csetepatét, Orbán Viktor Távol-Keleti és bukaresti szereplésével, hogy kiizzadjon egy "magvas" gondolatot. Nem sikerült! 

Ha a cikket érdekesnek találod, szólj másoknak is, vagy tedd fel megosztással a saját és barátaid facebook, vagy twitter oldalára. Ha nem, akkor kommentben írd meg véleményed.