Már az utcára is kikerült Herczog Edit nyilatkozata a TAVARES-JELENTÉSRŐL. Teljesen mindegy, hogy milyen pártállásúak a társalgók, mélységesen elítélik a felszínre került MSZP-s TAVARES akciót.

Ez még csak a kezdet a kétségbe esett tekinteteknek, mert az arc, amely eközben hallja Herczog mentegetőzésre szánt szózuhatagát, kékülő torzulásba ment át.

Megértem az emberek döbbenetét, ami a vén kommunisták oldaláról is komoly kritikával csapódott a hírek véleményezőihez, mert egyre jobban, és többen azt érzik, pártjuk az MSZP, tényleg ország ellenes propagandát folytatott az EU-ban.

Itt van Józsi bácsi, aki 75 évesen is minden nap beugrik néhány fröccsre a sarki presszóba. Régen még a bagó is a szertartás része volt, de ez ugye most már nem megy. Sajnálta is az öreg, de beletörődött, sőt az utóbbi időben helyeselte is, mert néha az unokája jött érte, az meg prüsszögött a füsttől.

Nos, Józsi bácsi kommunista lelkülete ellenére is egy öblös korty után szó szerint hülye picsának nevezte az EU-s képviselőnőt, hangoztatván a férfiaknál elmegy a hazudozás, de egy nőnél ez válóok. Ez a nő egy nulla, csapott az asztalra. A hallgatóságból valaki bólogatással reflektálni akart mondatára, de felemelve kezét elhessegette. Ez véresen komoly dolog, ebben nincs pardon mondta.

Kérges vékony ujjaival újra közrefogta a poharat és szájához emelte a gyöngyöző nedűt. Jó nagyot húzott belőle, mert pörkölt volt az ebéd, ami meg kívánja a folyadékot. Józsi bácsi belső berendezése is ezt kérte, így a félig telt pohár tartalma a legeslegjobb helyre került.

Nyelt egyet, majd az előző kijelentésével hasonló mondatkezdése után (hülye picsa) Kádár apánkat hozta példaként „a krumplileves legyen krumplileves”, Herczog elvtársnő.

Fején találta a szöget Józsi bácsi, megnézvén aggódó tekintetét véresen komolyan is gondolta, ha valami egyszer krumplileves, az később is krumplileves legyen.

Két-három mondatnál többet nem is fecsérelt az ügyre, mert többre értékelte az újabb pohár szódával lazított hűs borát.

 

Nos így járt Herczog Edit MSZP-s képviselő Józsi bácsinál.

 

süti beállítások módosítása