Értetlenül állok a baloldal egyre széteső, de összefogást hirdető társaságpolitikai élete előtt. Olyan, mint egy dobozba zárt rakás káposzta, amit azután magára hagynak, had rohadjon. Egyedül Gyurcsány mozog valamit, mint egy magányos démon, akinek már minden mindegy. A többiek mintha nem is léteznének.

Van valami egyezség a társaságban? Van valami, amit már kint sokan pedzegetnek, csak ők még erőteljesen titkolnak?

De nézzük az összefogás lista első öt emberét nem sorrendben, akikre elviekben a választások után nagyobb politikai szerep hárulna. Ők lennének a baloldali összefogás értelmének megtestesítői?

Gyurcsány Ferenc DK (3) – KISZ-ből meggazdagodott fenegyerek, habár ezt ő már elfelejtette - nyomul. Ő az, aki egyszer táncol, utána hazudik, seftel az EU-val, máskor cicerói beszédet mond, mint stand-up  comedys belép a humor világába, majd durván fenyeget és válogatás nélkül mindenkit támad. Ő az, aki bukottan egy súlycsoportba képzelve magát a mostani miniszterelnökkel, kihívja őt mindenféle vitákra. Most is DK program helyett, - mert ugye az nincs, vagy ha létezik is valamicske, az harmat gyenge - újabb támadással rukkolt elő. Az EU seftes, - mármint Gyurcsány - vagyonnyilatkozati eljárást sürget a miniszterelnökkel szemben. Kijelentette, hogy e téren ő tiszta, mert először volt üzletember onnan a vagyona, s utána politikus. Gyurcsánynál elgurult a Cavinton. Nem is egy darab, hanem egy egész doboznyi. Elég súlyos emlékezetkiesésben szenved, ugyanis ha nem tévedek, akkor az Altus cége, megalakulását követő első évben csodával határos módon 45 millió árbevételt ért el, a másodikban már 184 milliós mérlegfőösszeggel zárt. Az anyját! Sok vállalkozó összetehetné a két kezét, ha az első évtől így futna a szekér. Ja, ott voltak akkor a KISZ és az MSZMP politikai kapcsolatok? Hát persze.
Ami még megdöbbentőbb, hogy Altus cége kapcsán rejtelmes dolgokat beszélnek. Állítólag a kezdeti időkre tehető semmi se számít, csak dőljön a lé szemléletű  üzletek során,  igen különleges és borzalmas betegségek támadták meg a több cégen keresztül megköttetett, alvállalkozóknál dolgozó, Ukrajnából fuvarozó sofőröket, akik abba bele is haltak. Ha ez igaz, de miért ne lenne, mert akkoriban kicsit torzítva az újságok cikkeztek is róla, a betegeket kezelő kórház erről többet tudna mondani. No komment. De érdemes lenne utána nézni.
Leszögezhetjük, Gyurcsánynál az igazság nem létező fogalom.
De akkor miért ő? 

Mesterházy Attila MSZP (1) minden tekintetben élő „halott”.  Valahogy nem megy neki a kampányozás, meg szerintem más se. Itt a kampány, de mint egy gyerek várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Valamit nyöszörög, de nincs se eleje, se vége. Gyurcsány „befogadásával” egyre súlytalanabbá vált. Persze most erőteljesen bejátszik a Simon ügy is. Ez a harc lesz számára a végső.  Eltűnt, mint szürke szamár a ködben. A maga és az MSZP sírjának első kapavágását akkor tette meg, amikor elkezdett összeborulni a baloldali gengszterekkel. De miért? Ki, vagy kik hálózták be, "kényszerítették" a házasságra? Egy megújulás felé lépő párt, miért lépett vissza a múltba? Miért hajtotta fejét a giotin alá? 

Bajnai Gordon Együtt 2014 (2) szintén eltűnt a napokban. Szerintem fogja a szétrobbanni akaró fejét, mert látja az óriási káoszt, a káposzták rothadását. Látszatra szolid politikus. A légynek se tudna ártani. Ugyanakkor már 2010-ben, amikor már egyértelmű és megállíthatatlan volt a baloldal nagy bukása, több százmilliárdos csontvázakat épített be a költségvetésbe, hogy később az EU-val, pontosabban Olli Rehn pénzügyi biztossal karöltve csőd közeli állapotot prognosztizálva támadja a jobboldali kormányt. Célja volt az IMF-el történő megállapodás – újabb pénzügyi függőség - kikényszerítése. De miért?
Szerintem most is sumák módon külföldre megy segítséget hívni.

Fodor Gábor MLP (4) az echte liberális, a semmiből újra előbukkanva próbálja a velejéig romlássá züllesztett, teljesen kifordított eszmét újraéleszteni. Azt a liberalizmust, amely az elmúlt években fokozatosan lett erkölcsi, de gazdasági szempontból is bordélyházi örömlány. A kuncsaftok – a pénzvilág moguljai – meg falták a megtévelyedett eszmét, s elégedetten nyugtázták, hogy az üzlet során milyen csodás örömökhöz jutottak. Éltek is vele évtizedeken keresztül, de a 2008-as gazdasági világválság végleg ráébresztette őket, hogy az örömök mellett bónuszként, más is megfertőzte őket. Mint látjuk, igen nehéz a gyógyulás, sőt egyesek bele is rokkantak.Vannak azonban még olyanok, akik betegen, nem tanulva a múltból, újabb örömökért, újra a liberalizmus örömlányait keresik.
Fodor, mint egy őskövület még mindig itt tart. De miért? Mi vezérli ezt az embert? Tán volt párttársa elleni fékezhetetlen gyűlölet? A mindegy mit, csak ne azt, alapon történő politizálás?
Csak megjegyzem, ez az örömlányként lefekvő gazdasági liberalizmus eszméje nem egyenlő az Európai Unióval, nem egyenlő annak értékrendjével, főleg 2008-tól. Fodor és az ő liberalizmusa nem egyenlő az Európai Unióval. Fodor, csak egy "cafka" fodor az EU és Magyarország szoknyáján. Vasalással rendbe tehető.

Szabó Tímea PM (5) nem ide való. Mégis „komolyabb” baloldali politikusokat megelőzve(?) ötödikként landolt a listán. A kakukktojás! Külföldi újságíróként afganisztáni kérdésekkel foglalkozott, Jobbik felé mozgó férjétől elvált. A politikába történő becsöppenésekor szerintem rossz vonatra szállt. Mostani kijelentésével, javaslatával - újszülött gyermeküket megölő anyák büntetési tételének radikális csökkentése – kiverte mindenütt a biztosítékot, főleg a Jobbiknál. Szerinte ez most a legfontosabb ügy. Kétlem. Gyenge, erőtlen, tapasztalatlan, súlytalan. „Politikai” mozgását figyelve, habár ezt még erősen titkolja, össze lehetne kötni Fodor Gábor pártjával. Zöldként kezdte az LMP-ben, de nem volt neki elég laza. A több szabadságért, „repülni” vágyásért átlépett a PM-be. Nem lennék elcsodálkozva, ha az LMP és PM után az MLP tagja lenne. Komolytalan.

Lehetne még a lista 13. helyezettjéről is pár szót váltani, pontosabban arról, akinek ugyan megelőlegezték ezt a befutó helyet, - érdemes ezen egy csöppet elgondolkodni - de a mostani helyzetet tekintve már nem az övé. A milliárdos Simon Gábor helye volt ez. De miért? Milyen megfontolásból?

Szóval így áll fel az összefogás nagy csapata a 2014-es választásokra. A nevek és a mögöttük húzódó pártok összefogása. Azoké a pártoké, személyeké, akik múltbéli ökörségüket örökségüket képtelenek levetkőzni. Egységes program viszont nincs, de van az „Együtt leváltjuk az Orbán-rezsimet!” kifulladásig hajtott, embrionálisan egyszerű, tartalom nélküli szlogen. Fogalmuk sincs merre tovább! A baloldal múltja és jelene kavarodik a dobozba zárt és magára hagyott káposztában. Odaát csak ezek léteznek?

Ezek, mert legyünk hűek a cikk címéhez, akik csak odaát léteznek, a rendszerváltástól kezdve, bonyolult gazdasági hierarchiákat kiépítve, az ország gazdasági fejlődéséhez szükséges külföldi tőkét  (ide értve az IMF hitelt is) felélték. Vagy, - ami a legborzasztóbb - olyan "hazai" beruházások finanszírozására használták fel, mely külföldi szürkeállományokat, külföldi - hozzáadott értékkel rendelkező - termékeket, szolgáltatásokat részesítettek előnybe. Hiába nőtt ekkor esetleg a GDP, az csak számszakilag növelte a bruttó hazai termék növekedését. Ennek irányítása, de főleg az ebből adódó profit lefölözése, felhasználása nem a magyar gazdaság kezében volt.
Ezek, akik csak odaát léteznek, a fent említett hierarchiákat úgy építették ki, hogy saját maguk gazdasági megerősödését, fenntartását is finanszírozzák. A szocializmusból hozták átmenekítve a politikai, kapcsolati, a liberális kapitalizmus segítségével, pedig kéz kezet mos alapján kapták a hatalmi és megvalósítási  eszköztárat.
Ezek, - mert legyünk tárgyilagosak - a magyar baloldali összefogás egyvelege, a magyar gazdaságot a múltban is csak eszközként használták fel, önös és külföldi partnereik pénzügyi éhségének finanszírozására.
2008-ban a gazdasági világválság kirobbanásakor ez a szemlélet bukott meg.
A változás törvényszerű. A gazdasági világválság rákényszeríti a társadalmakat, hogy a változás felé lépjenek. Lassan és nehezen, még a lomha mozgású EU is remélhetőleg megérti, nincs más lehetősége.

De ők? Éljen a posztkommunista múlt, az MSZP és a baloldali pártok megbonthatatlan botorsága barátsága!

Előre.png

Odaát csak ezek léteznek?

Ha tetszett, oszd meg másokkal is. Lájkold, tedd fel facebookodra, vagy saját weboldaladra, mert a cikk szabad felhasználású. 

Ha nem, kritikádat kommentben jelezd.

Kibővült a tánckar – az őrültek tánca – melyre álmukban sem gondoltak még a baloldali szavazók se.

Az új és friss, korszakváltó baloldal helyett – amit heves, indulatoktól sem mentes módon próbáltak beleverni a köztudatba, melyet a pártszimpatizánsok, mint egy falat kenyeret vártak is – régi, többször is megbukott politikai csontvázakat ástak ki a mélyből, keltettek életre és fognak rövidesen feltuningolni Mesterházyék a 2014-es választásokra.

Csak a mihez tartás végett az országos közös pártlistán következő lett a sorrend:

1. Mesterházy Attila (MSZP), 2. Bajnai Gordon (Együtt 2014), 3. Gyurcsány Ferenc, (DK) 4. Fodor Gábor (Magyar Liberális Párt: MLP), 5. Szabó Tímea (Párbeszéd Magyarországért Párt: PMP), 6. Botka László (MSZP)

Állítólag Kuncze Gábor volt bukott SZDSZ-es Szigetszentmiklóson indul egyéniben, de nem az általa összehozott SZPE színeiben ahol elnök, hanem Gyurcsány Ferenc Szancsó Panzájaként, hűséges fegyverhordozó szolgaként.

Ezt már követni se lehet. Annyira összekuszált, vegyes felvágott lett ez az egész baloldali összefogás, hogy ember legyen a talpán, aki ezt érti.

Fodor és Kuncze SZDSZ-es nagy haverok, régen együtt nyomták a liberális politikát, most pedig, a semmiből bukkantak fel, hogy megváltsák a világot. Kuncze néha-néha mondott valami „okosat”, mondjuk 2009-ben az ATV-ben ciántabletták kiosztását javasolta az elégedetlenkedőknek.

Fodor Gábor meg néhány napja a Kossuth rádióban privatizációs vágyálmait feszegette. Eladni mindent, ami csak mozdítható, mint régen, hogy újra a nagytőkések irányítsák az országot.

Szép kis társaság.

Szöv.jpg

Arról nem is beszélve, hogy a „haverok, buli, fanta”, jelszóval újra összeállt az a banda, aki a Gyurcsány-kormány idején is együtt züllesztették le az országot. Akkor Bajnai volt a nemzetfejlesztési és gazdasági miniszter. Ekkor indult el gőzerővel a devizahitelezés, ami mint már tudjuk családok százezreit vitte áldatlan állapotba.

Fodor Gábor is mint liberális, miniszterként ott lebzselt a tűz körül.

Elkönyvelhetjük, hogy ez a társaság képes lesz majd Szilvásy Györgyöt, Lampert Mónikát, Kóka Jánost, Draskovics Tibort, Veres Jánost is feléleszteni. De jöhetnek a Zuschlag Jánosok, Hagyó Miklósok, Bokros Lajosok is. A trend ez lesz, mert láthatjuk, most is ez. Őrület!

Ezen baloldali társaság seftelni fog újra. Jönni fognak a külföldiek, és rá fognak telepedni az országra. Eladják a nehezen visszaszerzett vagyont, majd felélik. Lesz újra félelem, 2006. október 23-i véres megtorlás. Gyurcsány KISZ-es múltja, stílusa, viselkedése, és eddigi ténykedése a régi „Rákosi rendszer” modernizált változatát hozhatja. Köze nincs a demokráciához.

Őrültek tánca! De hol a program, amivel „megmentenék” az országot? Az szerintem nincs! Meg nem is lesz!

Ezek, akik évekig együtt sefteltek az ország nyolc éves irányításakor, majd összeugrottak, alpári módon szidták és megpuccsolták egymást, most az utolsó percekben Gyurcsány irányításával pedig érdekházasságot kötöttek, soha a büdös életbe nem fognak tudni együtt dolgozni. Ez nem az a terület, mármint az ország irányítására gondolok, ahol egy ilyen csoportosulás képes lenne bármire is.

Kapcsolt írás: Őrültek tánca

Ha az írást érdekesnek találod, szólj másoknak is, vagy tedd fel megosztással a Facebookodra, hogy többen is láthassák. Ha nem, akkor kommentben írd meg véleményed!

süti beállítások módosítása