Hét végén tartja titkos találkozóját Dániában a Bilderberg-csoport. A befolyásos politikusokból, tudósokból, cégvezetőkből álló zárt társaság most meghívta Bajnai Gordont is.

Bajnai.png

Kicsit elgondolkoztam ezen, ugyanis ebben az esetben mit jelenthet a befolyásos szó? Kinek, vagy kiknek az érdekeit szolgálják e csoport tanácskozása?

Az viszont elhintett információkból kiderült, hogy tavaly Magyarország is téma volt, pontosabban a mostani választások kerültek szóba. Viviae Redinggel beszélgettek erről. Ezen információk alapján érdekes mód ez a befolyásos társaság, nem pozitív értelemben beszélt Magyarországról, sőt tanácsaival és támogatásaival „megdönteni kívánta” az akkori kormányt. A most meghívott Bajnai Gordon, mint tudjuk, a magyarországi parlamenti választásokra ennek szellemisége szerint kampányolt. Bukott is jó nagyot.

Köszönjük Bilderberg-csoport!

Az azonban szöget üt a fejembe, mi alapján, mi jogon avatkoznak be más ország belügyeibe? Kik ők, hogy mint a világ nagyurai döntsenek országok sorsai felett? Miért érdekük a demokratikus választás megkérdőjelezése, zavargások szítása? Ez lenne az EU-ban is hőn állított demokrácia?

De miért kapott meghívást Bajnai Gordon?

Kíváncsiak a Hajdú-Bét Rt. csődjére? Hogyan tudott ezzel emberek tömegeit padlóra küldeni?

Vagy arra, miként tudott Gyurcsánnyal, meg a többiekkel két választást is elbukni, de úgy, hogy az egyenlő volt a padlófogással?

Miért érdekli a Bilderberg-csoportot a túl sok pozitívummal nem rendelkező Bajnai Gordon, az örök vesztes?

Nem befolyásos politikus, nem tudós! Cégvezetőnek cégvezető, de ott se brillírozik, gyengécske. Akkor meg minek?

Vagy előttünk van még az önkormányzati választás, melyre a csoport újabb korszakalkotó ötletekkel fog kirukkolni? Vagy obstrukciós tanácsok 4 évre?
Ezt közlik Bajnaival?

Valami bűzlik Dániában!

 

Ajánld az írást, szólj másoknak is, vagy tedd fel megosztással a Facebookodra. Ha nem, akkor kommentben írd meg véleményed! Köszönöm!

süti beállítások módosítása