Az október 23-i megemlékezések, pontosabban egyes pártcsoportok esetében kormányellenes tüntetés tökéletesen kirajzolta milyen erővonalak mozognak a felszínen, de inkább a mélyben. Azért a mélyben, mert olyan, mint egy jéghegy, aminek a látható része jóval kisebb, mint a felszín alatti.

A felszín feletti látható baloldali politikai mozgások nemcsak úgy vannak, spontán jönnek, hanem a mélyben található, a választók szeme elől elzárt, irtózatosan kemény politikai és gazdasági érdekek úthengerének vonala mentén mozog. Ugyan úgy, mint a jéghegy látható csúcsa se önállóan mozog, hanem az alatta lévő óriási tömeg mozgatja.

Így van ez a baloldali politikai erővonalaknál is, ahol az MSZP-s, DK-s, Együtt2014-PM-es szavazók és a futottak még kategória pártjainak szimpatizánsai vígan lobogtatták zászlóikat az októberi közös megmozduláson, de fogalmuk sincs arról, hogy pártjaik "olvadó jéghegyeinek" felszín alatt lévő politikai bugyrában milyen erők mozognak.

De nézzük röviden az elmúlt időszak csatározásait. A sorok között olvasva, kicsi logikával lebukhatunk a mélybe is és szemünk elé tárulhat a Bajnai, Gyurcsány és Mesterházy könyörtelen taktikájának igazi arca, ami nem más, mint az egymás elleni ádáz harc a százalékokért.

Azt tudni kell, hogy a triumvirátusból Mesterházy lóg ki.

Gyurcsány és Bajnai haverok. Már a KISZ utódszervezeteiben egymást támogatva vállaltak szerepet. Amikor még Gyurcsány üzletileg „porba fingó” volt Bajnai fizette sörözésüket, segítette az üzleti életben. Mély barátság köti őket össze. A Gyurcsány-Bajnai kormányzás során barátságuk, a magyar politikai életben is megnyilvánult. Egyéni érdekeik mentén segítették egymást. Most sem lesz ez másképp, hisz túl sokat tudnak egymásról!

Mesterházy hatalom tekintetében ekkor még sehol sem volt. 2010-ben került MSZP élére, majd a párton belüli rendrakás és megújulás során kóstolta meg a politikai hatalom igazi ízét. Rájött, hogy ő rendelkezik minden hatalommal és eszközzel, ami az MSZP-nél megmaradt. Később arra is rájött, hogy ez nagyságrendekkel több, mint a baloldal szétesése után éledező bukott politikai vezetők új pártjainak szárnypróbálgatásai, de ezek közül is leginkább a két nagy, Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója és Bajnai Gordon Együtt2014-PM-je. Ez óriási erőt és magabiztosságot adott és jelentett neki. Erőből való politizálását növeli, hogy a közvélemény kutatások alapján jelenleg 23-25%-on áll.

Mesterházi és az MSZP mellett a két bukott, Gyurcsány és Bajnai pedig abban reménykedett, új pártjaik majd úgy megerősödnek, hogy a baloldal politikai erőtérében meghatározóvá fognak válni. Ez valamilyen oknál fogva nem következett be.

Bajnai Gordon társadalmi szervezetekkel kötött szövetséggel, a Millával és a Szolidaritással, mint Együtt2014 lépett politikai porondra, majd vélhetően az általa tönkre tett LP-ből kivált politikai erők pártjával – a Párbeszéd Magyarországért Párttal – erősítette meg alakuló hatalmát. De minden hiába, mert csak 4-5 %-on, de egyes baloldali közvélemény kutatók szerint 7%-on áll.

Gyurcsány, mint politikailag totálisan leamortizált név, a durva politikai bukás miatt nehezen tudott csak talpra állni. Pártot alapított. A DK kereste a helyét, de még most is keresi. Egy idő után radikális vonalra lépett, melynek egyik legfontosabb eleme a szenvedélyesség. A baloldal ezen elemeit meg is tudta fogni, mely a két rivális (Bajnai és Mesterházy) szavazóbázisából nyert. Most 3-5 %-on áll.

Választás 2014.jpg

De mi folyik a mélyben! Mi az, amit a jéghegy csúcsa nem mutat meg a szavazóknak.

Gyurcsány és Bajnai-  karakterükből fakadóan - politikai vezéregyéniség akar lenni. Ez tény!
A baloldal győzelme egyre irreálisabb, ugyanis ebben a politikai környezetben a bizonytalanok aránya még 3-6 %-os mozgást tekintve is iszonyatosan stabil. Az említett 3-6 % pedig  vagy szavaz, vagy nem. Ha szavaz, akkor a többség korántsem a zavarosban halászó bukottakra fog szavazni. Ezt lassan Ők is bevallják, de csak az igen szűk környezetüknek. A választóiknak erről nem szólnak. Ez is tény lehet!

De akkor miért folyik az ádáz harc a baloldalon. Hát a szavazatokért. A százalékokért.
Azokért a százalékokért, amelyek győzelmet nem, de közös baloldali hatalmat, személyes pozíciókat viszont jelenthet kint is és a parlamentben is. Egyiküket se érdekli Mesterházy, nekik vélhetően csak konc a nyakukon.
Bajnai oda tudott furakodni a nagy %-kal bíró MSZP-hez, Gyurcsány nem.
De mi a feladata Gyurcsánynak? Kívülről támadni az MSZP-t? Nem Bajnait, hanem az MSZP-t! Gyengíteni Mesterházy pozícióját.
Ennek kitűnően megfelel, az MSZP gyanús pénzmozgását felvillantó Gyurcsány beszéd.
A bajai videóban segédkező DK-s figura, mely videó később az MSZP székházánál köt ki.
A közös ünneplésen nyílt támadás az MSZP, de leginkább Mesterházy ellen.
De a békéscsabai PM-es pancserség is a baloldal, de leginkább az MSZP bukását idézte elő.

Érdekes Gyurcsány, Bajnait nem támadja, vagy inkább csak támadgatja. Bajnai is az MSZP-vel kötött szövetségre való tekintettel csak látszat támadásokat intéz Gyurcsány ellen. De miért ez a nagy finomság, lelkiség és minden, ami csak látszatra kell? Ugyanis nincs érdekében totális háborút folytatni Gyurcsány és pártja ellen, mert nagyon jól tudja Gyurcsány az ő embere és nem Mesterházy.

Gyurcsány-Bajnai-szövetség.jpg

A vígan „ünneplő” baloldal ebből egy hangyafingnyit se vesz észre. Pedig Gyurcsány az idő rövidsége miatt október 23-án ettől is messzebbre ment. Kijelentette, hogy nincs idő taktikázni. Össze kell fogni. Aki ezt akadályozza, annak mennie kell. Persze Mesterházyra gondolt. A tömeg meg önkívületben ünnepelt!

Az MSZP totálisan kiakadt, a Bajnai féle társaság pedig, hogy az egyezség megmaradjon látszat támadásba ment át!

Bajnainak tehát egy feladata van, átvenni a hatalmat Mesterházytól. Utána már tágra nyílt kapuk várják Gyurcsányt, hogy újra közös hatalmukat szövögessék. Ördögi!

u.i.: az "olvadó jéghegy" tán találóbb mint csak a "jéghegy"!

Ha a cikket érdekesnek találod, szólj másoknak is, vagy tedd fel a Facebookodra. Ha nem, akkor írj!

süti beállítások módosítása