Érdekes ez a mai élet. Mindenki nyomul előre. Nem kell a púder, meg egyebek. A telefon, meg a szájtépés nagyúr. Ha megy az „eladni magam projekt” minden oké, ha pedig megvan a meló, cseszni rá. Ez megy. Kit érdekel, hogy barátok is vannak, a pénz hajhászása mindennél fontosabb. Ja, hogy a barát is segített, ez már a múlt. A kisstílű emberek, ha jól mozognak, romba tudnak dönteni felhőkarcolókat is, mert ők úgy gondolják. Ha meg látják a zűrt, odébb állnak. A kaki meg marad. A barát meg hoppon marad. Jó kis életforma ez. Mármint nekik. De persze egyszer lehet, hogy emberére akad, s ekkor ismét a barát lenne a fontos. Már ha maradt. Lassan nincs család, munkahely, kisstílű érdekszövetségek maradnak, melyek leginkább egyoldalú fogódzkodók, mentőöv remények a következő „nagyszerű” projekthez. Minden kezdődik, előröl.
Néha arra gondolok érdemes-e vívódni ezen. Mindenki a saját maga életének kovácsa. Ha sorozatban az ujjára csesz a kalapáccsal de nem veszi észre, lelke rajta.

Inkább kortyoljunk ebben a pokoli, 40 fokos hőségben, egy laza rozéfröccsöt. Hidegen és sok szódával!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.