Ez maga Gyurcsány!

Addig, amíg ezt a fekélyt nem tudja kilökni magából ez az oldal, addig örök háború lesz! A Gyurcsány brand negatív! Hiába, a kinek mi a jó elve alapján a méze-mázos, olykor agresszíven bunkó beszéd, Gyurcsány, Gyurcsány marad. Örökre!

Az agonizálás ebből adódik.

Az MSZP-nek vége.  Gyurcsány megkereste a vének kihagyásával azt a potenciális személyt, aki valamit már letett az asztalra. Botkát Szegedről, aki ráadásul fiatal. Sötét oldalát újból bevetve pedig, selyemzsinórt küldött Mesterházynak.

Ezt így kell csinálni. Okosan és kegyetlenül. Ha valaki hagyja, akkor miért ne? Ebben a helyzetben nincs okos félreállás, mert Gyurcsányt maga az MSZP nevelte ki!

Ez ugyan olyan, mint egy anya felneveli gyermekét, majd az megerősödve ellene fordul!

De mi van most?

Semmi!

A Gyurcsány-Botka paktum az MSZP bekebelezését tűzte ki célul. A liberális sötét oldal bekebelezi a kommunista utódpártot.

gyurcsany_botka.jpg

Tóbiás, mint az MSZP megmentője meg azt hiszi, ő a Jani. Bele is csapott a lecsóba, pedig csak egy előretolt báb, akit ha Gyurcsány úgy gondol, azonnal Mesterházy sorsára juttat.

Magyarul Tóbiás ugyan az, mint Mesterházy, csak máshogy hívják.

Gyurcsány, a paktum mögött, a sötét oldalával az MSZP ellen dolgozik. Ha több százalékkal megelőzi az MSZP-t, de legyen ez csak egy százalék, akkor jön a kegyelemdöfés. Vagy ő mindenütt, vagy senki sehol! Az amúgy is teljesen megzavarodott baloldali szimpatizánsoknak meg lehet választani. Ez a baloldali gyurcsányi demokrácia!

A hosszú hónapok óta tartó baloldali viszálykodásnak és sorozatos puccsoknak úgy néz ki, még évekig nem lesz vége. A baloldal sötét oldala ezt garantálni fogja.

A bejegyzés trackback címe:

https://sonyo.blog.hu/api/trackback/id/tr616288474

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mogyorósi István 2014.09.29. 17:11:46

A baloldalnak ugyanaz a sötét oldala mint a jobboldalnak. Az eredetük és a politikai karrierjük kezdetének tagadhatatlan kötődése. Illetve, ama kötődésnek a máig ható következményei.

Ezért aki személyre menően akarja ezt boncolgatni, és nem teszi hozzá az egész parlamentet járt brancsot, az szándékos hazudozással kíván különbséget tenni egyazon minőségű, eredetű, szándékú masszából. Mondhatnám bájosnak, de az ország népére tragikus következményekkel járt és jár, míg hatalmon maradhatnak ezek az úrhatnám szolgáink.
süti beállítások módosítása