Azt leszögezhetjük, a politika extra műfaj, munkájuk végzését illetően művelőinek, külön képességekkel kell rendelkezni.
Nem kívánok belemelegedni a képességek megmagyarázásába, mert az elmúlt évek politikai eseményei és eredményei ezt jól tükrözik, kiemelik a jól döntőket és a mélybe taszítják a dilettánsokat. A választások évében, vagyis a mostaniban pedig különösen lehet érezni, hogy ki, vagy kik képesek egy ország irányítására és kik azok, akik képtelenek erre a feladatra. A mögöttünk hagyott néhány hónap élesen kirajzolta azt is, hogy léteznek a vakok, a másként gondolkodók, akik régi, megrögzött beidegződéssel függetlenül az ország jelenlegi derűlátást mutató helyzetétől, mindent elkövetnek a „saját” ósdi rendszerük fennmaradásáért. Régi arcok tűnnek fel újra, mások hátrébb lépve figyelik az eseményeket, egyeseket szó szerint kinyírnak, az újak azt hiszik övék a világ. A hangadók pedig, akik csak néhány éve vannak porondon, de már megjárták az áldicsőség, sőt a poklok útját is, cicerói szónoklatokkal, de semmivel a hátuk mögött vakon rohannak előre.

Ez az egész valami, és most már mondjuk is ki, a baloldal kíméletlen vergődésére gondolok, egy dolgot nem vett észre - ami tán a legfontosabb a Magyarországon lezajló politikai változásokban - mégpedig azt, hogy vérprofi jobboldali politikai erővel találta magát szemben.

A baloldal, kezdve a negyven évig tartó kommunista rezsim időszakával és egy darabig folytatva a rendszerváltás utáni évekkel, hozzá szokott ahhoz, hogy nem kell ellenféllel szembenéznie. Nyíltan, minden eszközzel a kezében, később, amit a kommunista múltból átmentve örökölt – hatalom, média, kapcsolatok és tapasztalatok – kényelmesen, néha-néha azért odacsapva az ellenzéknek, birtokolta a hatalmat. Ennek hátterét a privatizáció időszakában biztosította be magának. Szövetkezett a külföldi multinacionális cégekkel, a vagyonátmentés, értékesítés, illetve a piacátadás területén.

Ekkor az ellenzék (a jobboldal) gyakorlatilag semmivel se rendelkezett. Média, vagyon, kapcsolatok és tapasztalat hiányával küszködött.

Ez volt a baloldal által megvalósított demokrácia. Nekik mindent, másoknak semmit.

A liberalista, szocialista politika virágkoráról van szó, arról, mikor a baloldal mindent megtehetett. De a rendszer – mivel a modern kizsákmányolás és vagyonelherdálás céljából jött létre – felélve a javakat, egy idő után kezdett meginogni. Ugyan úgy, mint a kádári berendezkedés! Jöttek a belső zavargások. Hatalomra kerültek olyan elemek, melyek Magyarország külföldtől való gazdasági függőségének drasztikus növelését – hitelfelvétel - a saját politikai hatalmuk megőrzésére, a külföldi támogatóik – multi cégek - zsebeinek kitömésére, számtalan kül- és belföldi pénzügyi forrás, illetve hazai és nemzetközi áljogvédő társadalmi szervezeteken keresztüli politikai nyomásgyakorlás kiépítésére használták fel. Magyarán, szövevényes rendszert építettek ki a pénzügyi, vállalkozói, kereskedelmi szektorban, de maguk mögé sorakoztatták fel azon társadalmi szervezeteket is melyek tevékenységükkel, nyilatkozataikkal politika mentesség látszatát keltve, teljes mellszélességgel a liberalista baloldali politikai erők érdeke mentén emelték fel szavukat. 

Jöttek a politikai dilettánsok, akik a sefthez értettek, de az ország irányításához nem. Kritikus helyzet alakult ki, melyet szerettek volna a közben kialakult világgazdasági válság nyakába varrni. Nem sikerül, életképtelen rendszerük összeomlott.

Ezzel párhuzamosan a jobboldal pedig tanulva a múlt eseményeiből szisztematikusan építkezett. Minden területen.
A baloldal önmaga amortizálását folytatta. Veszekedtek a hatalomért, a megmaradt koncért.
A négy évvel ezelőtti megmérettetés napján, de tán már előtte is, ez az amortizált baloldal találta magát szembe egy fokozatosan építkező, profi jobboldallal.

Tán ez az időszak volt az, amikor a baloldal rádöbbent, vagy rádöbbenhetett arra, ha egyáltalán eljutott erre a szintre, hogy küzdeni kell. Küzdeni kellene, mert megszűnt azaz időszak, amikor az egypártrendszerhez hasonlóan, a vadkapitalizmus szövetségeseinek támogatásával egyeduralmi törekvéseit, komoly ellenállásba nem ütközve - az ellenzéknél pénz, paripa, fegyver hiánya miatt – lehetett megvalósítani.

Fájó felismerésként élhette meg a társaság.

Azt viszont már akkor lehetett látni, hogy a baloldalon azok kerültek politikailag előtérbe, akikről azt feltételezték, képesek ezt a helyzetet kezelni. 
Mivel erre még nem nagyon volt példa, mármint arra, hogy a baloldal egy tapasztalt és jól felépített jobboldallal küzdjön meg, - ami a nyugati demokráciákban mindennapos - nem is tudták hogyan kell hozzáfogni. Futottak az ismeretlenbe. Ez a vakon történő rohanás, frusztrálttá is tette a társaságot. Ez az állapot ma is tart.

Arra viszont rájöttek, hogy a megoldás megtalálásáig, a politika eszköztárából, az évszázadokon át jól bevált obstrukciós politikához kell nyúlni.

Az elmúlt években ez a politika jellemezte a baloldalt. A hátráltatás politikáját bevették az EU-parlamentben is, gondoljunk a szocialisták által kezdeményezett (súgott) és meg is valósított Tavares-jelentésre, mely nyílt Magyarország elleni támadás volt.

De gondoljunk a 2010-es választások során hirtelen eltűnt Bajnaira, aki a demokratikus választások során adottság és tán képesség hiányában képtelen volt bármit is elérni, sőt meg se mérettette magát, de arra képes volt, hogy az USA-ban, jelentős pénzügyi körökkel szövetkezve, forint elleni támadásokat készítsen elő. Obstrukciós politikáját meg is valósította. Emlékezzünk a kormány és az IMF akkori harcára, melyet Bajnai robbantott ki. Az EU-parlament pénzügyi biztosának, Olli Rehn-nek a segítségével pedig mélybe rántották a forintot. A hatalomért mindenre képesek voltak.

Arról ne is beszéljünk, hogy a nyugati médiumokkal karöltve, Orbán elleni támadásokat idéztek elő, melyek tényszerűsége minden valóságot nélkülözött.

Ha visszaemlékezünk erre az időszakra, akkor megfigyelhettük, hogy konkrét megoldások, ország érdekek mentén történő konstruktív javaslatok sosem hagyták el a baloldal száját. Csak is kizárólag, az obstrukciós politika mentén történő anarchia előidézésén fáradoztak. Kommunikációjukban a demokráciát féltették, azt az áldemokráciát, mely az előző egyeduralmuk során építettek ki. Azt, amikor csak nekik volt médiumtámogatásuk, gazdasági kapcsolatrendszerük, politikai erejük és befolyásuk.

Ezt féltve a politika azon kegyetlen eszközét használták, mely a szemtől szembeni tisztességes, demokratikus megmérettetés helyett, - mert abban képtelenek voltak eredményt elérni – anarchiát idézve elő, gyengítették volna meg az Orbán-kormányt. Nem sikerült!

De nem sikerült megoldást találnia a baloldalnak arra se, hogy a továbbiakban miként vegye fel tisztességesen a politikai harcot jobboldali ellenfelével.

Tanácstalanságuk az ez évi választásokra, de az előkészületeire se múlt el. Obstrukciós politikájukat folytatták. Újra előbújtak a holtak, megjelentek az eddig külföldön ténykedők, a bukott baloldali vezetők és szemrebbenés nélkül nyúltak a tisztességet nélkülöző, legalpáribb kampányfogásokhoz. Saját magukat se kímélték. A belső harcuk pedig, - mely kizárólag a baloldali politikai hatalom megszerzésére irányult - világosan mutatta a választópolgároknak, nincs abban a helyzetben ez a társaság, hogy bármilyen szinten vezető pozíciót kapjon. Senki. Se ők, sem pedig kívülről hirtelen hozzájuk csatlakozó nagyreményű megváltók.

Ez az állapot az önkormányzati választásokra se javult sőt, még jobban abba az irányba tolódott el, ahonnan már lassan nincs visszaút. Koncepciótlan, egységet nélkülöző, összefüggéstelenül beszélő, minden mindegy alapon politizáló baloldal, egy jövőkép nélküli halmaz lett.

Óriási kockázatot rejt magában.

Mindez miből ered?

A szellemiségéből, a politikai innovációt nélkülöző, régi, begyepesedett irányvonalhoz ragaszkodók társaságából és abból, hogy a középkorú generációjuk is jókora adagot kapott a régmúlt kommunista ideológiájából. A fiatal politikusaik? Nekik még sokat kellene tanulni, de teljesen más közegben.

Az önkormányzati választások finisébe érkezve pedig leszögezhetjük, belső politikai érdekeik és irreális céljaik megvalósítása érdekben mindenre képesek. Képesek embereket előre tolva, majd lemondva róluk a mélybe taszítva, haladni a semmi felé. Megalázó politikájuk során a szemétbe dobott személyek erkölcsi megsemmisülése mindenkiben a sajnálat kategóriát súrolja.

Kegyetlen rendszerideológia ez. Nem embernek való. Nem európai!

Azt se feledjük, Bajnai újra eltűnt!

Ha a cikket érdekesnek találod küldd el barátaidnak.
De szólhatsz másoknak is.
Felteheted a Facebookodra. 
Ha nem, akkor írd meg véleményed!

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.