Kevésbé lehet pozitív hírként fogadni, hogy az Európai Bizottság az ALTUS Zrt.-re bízza az uniós fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzését.

gyf.jpg

 (fotó: mandiner.hu)

Azt is mondhatnánk, a múltat tekintve meg még inkább, hogy az EU, kecskére bízta a káposztát.
Igen éhes kecskére.
Gyurcsány ugyanis politikai pancsersége ellenére is nagyon éhezik a politikára, főleg a miniszterelnöki székre.

Ha megfigyeltük, akkor láthattuk, hogy a választási évben (2014) mindig úgy kavarta a lapokat, ahogy az ő érdeke szolgálta. A baloldal meg szőröstül-bőröstül mind a három választáskor benyelte ezt.

De azt se feledjük, hogy Gyurcsány Ferenc, mint akkori miniszterelnök, 2006-ban Almunia EU biztossal a következő személyes beszélgetésen esett, bukott át.

Gondűző: Al Gy bizalmas 3 - indafoto.hu

Az EU mostani lépése így meglehetősen megdöbbentő.
Vagy úgy néz ki, hogy az EU újabb fondorlatos lépéssel kívánja a kormányt megdönteni?
Mert ebbe a megbízásba minden belefér. Vagy mégsem?

"AZ ALTUS MAGA AZ “ELKÚRT” RENDSZERVÁLTÁS"
"Az Altus Zrt. a nómenklatúra privatizációs visszaéléseinek és korrupciógyanús ügyeinek állatorvosi lova. A Gyurcsány Ferenchez és anyósához, Apró Piroskához kötődő vállalkozás az elmúlt két évtized számos közéleti botrányának a főszereplője volt. Még a Norvég Támogatási Alap és Soros György alapítványa jóvoltából létező korrupciós lexikon, a K-monitor is 98 cikket gyűjtött össze az Altus Zrt. gyanús ügyeiről. A listában a közel százmillió forintos, valós munka nélküli paksi megbízásoktól, az alumíniumipar pár tízmillió forintos privatizációján át olajügyeken és veszélyeshulladékos machinációkon keresztül a gyakorlatilag ingyen megszerzett balatonőszödi kormányvilláig számos ügy bukkan fel az átmenet két zavaros évtizedéből." (pestisrácok.hu)

Ön hogyan gondolja? Szavazzon.
Egyszerre többre is szavazhat!

Azért van még néhány megválaszolatlan kérdés.

Miért nem adta át a konzorcium másik tagjának Gyurcsány a magyarországi vizsgálatot?
Külön kérték, hogy Magyarországot Gyurcsány "cége" vizsgálja? Miért?
Ha igaz, akkor az Altus emberei, megbízási határkörüket túllépve kérnek adatokat. Miért?
Hihető az, hogy az EU nem is tudta, ki áll az Altus mögött? Lehetséges ez?
Etikus az, hogy egy ország ellenzéki politikusának "cégét" kérje fel az EU a vizsgálatra, olyat, aki aktívan és fanatikusan harcol a miniszterelnöki posztért, azt, aki ha ezt a feladatot megkapja, akkor tálcán kapja a kormány megbuktatásának lehetőségét? Ki akar egy ilyen folyamatot elindítani?

Egyáltalán érti az EU, hogy mit tett? Vagy direkt tette?

Ezerrel dübörög az obstrukciós hadjárat a kormány ellen. De kinek az érdeke miatt?
Goodfriend akciója elhalt, ez lenne a következő?

Frissítés - április 23.

Heil Péter és az uniós pártszéf

"Róla azt kell tudni, hogy már a Horn-kabinetben is dolgozott. Aztán úgy hozta az élet, hogy amikor Bajnai Gordon még fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos volt, ő építhette ki az EU-s támogatási rendszert, mint az NFÜ elnökhelyettese."

"Most ugyanis az Altus-szal ő fogja monitorozni a saját maga által gründölt rendszert. Mindezt 5 millió euróért, vagyis 1 500 000 000 forintért. Már el is kezdte a melót Gyurcsány családi cégénél és két kézzel tapsikol a forrásmegvonásnak. Szóval azért a pofátlanságnak is van határa. Kiépít egy gané rendszert, majd 5 évig pofázza, hogy az miért nem működik jól. És ezek után ő fogja ellenőrizni a források felhasználását. Vagyis az EU-s pénzek ellenőrzése visszakerül oda, ahol eredetileg volt, Gyurcsány kezei közé. Biztos ott van jó helyen."

Heil Péter és az uniós pártszéf (spiler.blog.hu)

Ettől még aggasztóbb, hogy ha az EU ilyen döntéseket hoz, akkor milyen állapotok uralkodhatnak ott?
Milyen döntés irányítási rendszer működik? Kik mozgatják ott a politikai szálakat?
Milyen érdekek mentén működik az EU?

A bejegyzés trackback címe:

https://sonyo.blog.hu/api/trackback/id/tr77382558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hobbi-fotos 2015.04.20. 16:20:04

Még egy szakdolgozatot sem tudott megírni, nem hogy egy jelentést az EU-nak!
(Balaton-felvidék borászata és szőlészete) :-)
süti beállítások módosítása