Ha Googdfriend nem hajlandó mondani semmit Vida Ildikó kitiltásának ügyéről, akkor Vida Ildikó megy utána az ügynek.
Vida Ildikó ugyanis ügyvédjével felkereste az amerikai nagykövetséget Budapesten.

Goodfriend úr épp egészségügyi sétára sietett, - vagy le akart lépni - amit kényszerűségből meg kellett szakítania, látván a hivatalos személyek ottlétét. Elmondása alapján először arra gondolt, hogy nem is őt keresik, hanem munkatársait!
Ez ilyen horderejű ügy kapcsán ez a kijelentés felettébb érdekes Goodfriend szájából.

Vida Ildikó elmondása alapján semmit se tudott meg. A másfél órás ottlétekor semmi érdemlegeset nem közöltek vele.

Az kiderült, hogy a zöld dossziés figura, Horváth úr szerepel az anyagban, de mivel abban az ügyben hónapok óta nyomozás folyik, az infó újat nem tudott mondani.
Az viszont meglepő, hogy közel egy hónapos csontrágás után Goodfriend ártatlan arccal jelezte, hogy ő nem tudott arról, hogy ebben az ügyben a NAV már lépett. A kis drága! Fedezéke, az iszonyú tájékozatlanság elhitetése, mert ugye senki nem hiszi azt el, hogy az amerikai titkosszolgálat csak bizonyos dolgokról tud információt szerezni, másról meg nem! 

Vida Ildikó ügyvédje Futó Barnabás nevetségesnek tartja azt a fordított eljárást, melyben ügyfelének kellene bizonyítani Amerika felé, hogy semmilyen korrupciós ügyben nem vett részt!

Látván ezt a katyvaszt, az a gyanú, hogy Goodfriend és az USA szórakozik országunkkal. Az a néhány ezres kisebbség pedig, akik legutóbb Vágó Gáborral az élükön újbóli ultimátumot jelentettek be, mehetnének cukorrépát szedni, mert azzal legalább a magyar mezőgazdaság hasznára lennének.

Magyarország őrült ellenségei II.

Hogy van az, hogy Goodfriend az okoskodó, minden lében két kanál Horváth úr ténykedéséről tud, de a felmerült korrupció elleni rendőrségi vizsgálatokról nem! 

Hogy van az, hogy Goodfriend úr hagyja, az általa keltett kormányellenes tüntetéseket elmérgesedni?

Goodfriend eddigi taktikájával nemcsak a baloldalt támogatja, hanem a radikális baloldalt is!
Elképesztő, hogy egy 7.000 kilométerről idejött figura, madzagon rángatja a magyar politikai erőteret, úgy mint egy marionett bábut.
Erre persze van fogadókészség is, mert mind a baloldal, mind pedig a radikális jobb, minden alapot nélkülözve, bűzlő korrupcióról beszél.

Országunk, a jó amerikai-magyar kapcsolatok további stabilitása érdekében kezdeményezhetné Goodfriend kitiltását hazánkból! Csakis a jó kapcsolatok fenntartása érdekében. 

 

Frissítés: 2014.11.11. 

Futó Barnabás, a NAV elnökének ügyvédje részletesen beszámolt André Goodfrienddel történő tárgyalásról, ahol nem futkostak a bizonyítékokat tartalmazó dokumentumokért, nem is voltak dokumentumok. A meglepett amerikai ügyvivő csak az eddig is megszokott panelszövegét hajtogatta.

Goodfriend a tárgyalás alatt tovább maszatolta az ügyet. Kijelentette, hogy egy vízumkérelemről van szó, melyet ha beadnak, akkor kiderülhet a kitiltás oka! Goodfriend adott a szarnak egy pofont, ugyanis a vízummegtagadást se kötelesek indokolni! Ennek alapján Goodfriend szájából az ilyen mondatok csak a további szarkeverést jelentik.

Ma reggeli hír, hogy a NAV elnöke beadta a vízumkérelmet.

Az a kérdés, hogy erre milyen gyorsan reagál az amerikai hatóság és hogyan.

Elképzelhető, hogy az esetleges vízummegtagadáskor sem fog semmi bizonyíték előkerülni, hanem valami újabb indok alapján, mondjuk ha a NAV elnöke úszva teszi meg az amerikai partokig az utat, ugyan nem léphet amerikai földre, de ott átadják neki a terhelő bizonyítékokat. Ha átadják!
Amerika meg Goodfriend jót röhög a markában.

A vízumkérelem nem lett beadva. Hát persze, hogy nem. Érthető is.

A bejegyzés trackback címe:

https://sonyo.blog.hu/api/trackback/id/tr436876519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vén betyár 2014.11.11. 11:42:17

A maga primitívségében is zseniális, aljas, ördögi és nagyon hatékony blöff.Vida Ildikónak a legkisebb esélye sincsen bizonyítani a vád megalapozatlanságát.Magánszemélyként.De szó sincs Vida Ildikóról!Hivatali beosztását tekintve a kormánynak kellene megvédeni.Mitől is???
Ez a lényeg, minél tovább lebegtetni, fenntartani a korrupt kormány, korupt politikai rendszer vádat, annál többen elhiszik, csatlakoznak hozzá, tüntetnek, stb, mindazok is, akiket egyébként nem nagyon érdekel a politika, CSAK visszasírják a Kádár rendszert, CSAK utálják a cigányokat /Orbán is cigány/, CSAK utálják a kommunistákat /Orbán apja is az volt/, CSAK egyszerű becsületes emberek, ők maguk sem lopnak.A baloldali politikusok, a választások vesztesei újra sütögethetik a pecsenyéjüket, uszíthatnak ezerrel, szíthatják a gyűlöletet, van rá vevő, csak a parazsat kellett begyújtani.Sikerült.Még a kormány is belebukhat , ebből nehezen lehet jól kijönni.Vida Ildikó biztos bukó.
Vkinek el kell vinni a balhét.Az ideiglenes ügyvivő meg sunyin mosolyogva dörzsöli a tenyerét.
Ha meg nem jön be, akkor ő is megy a levesbe...Ez is benne van a pakliban.

vén betyár 2014.11.13. 04:46:10

"Amerika meg Goodfriend jót röhög a markába."
Bizony!Könnyű utólag okosnak,DE...V.I. már ott hibázott, hogy az elején nem hozta nyilvánosságra a kapott levelet?. értesítést?, kitiltó határozatot?, tájékoztatást?.A saját válaszával együtt!
Valszeg sokáig bizonytalan volt, valszeg sokáig senkit sem tájékoztatott, kiálltak mellette, amikor mégis "bevallotta", akkor már rábízták, felnőtt ember, MAGÁNEMBER, álljon ki magáért...
Mégis mit gondolt?Feltételezte, hogy Goodfried tud magyarul?Feltételezte, hogy mond bármit is?Szerintem semmit sem gondolt, semmit sem feltételezett, megpróbálta naivan és igen rosszul eljátszani a rákényszerített szerepet, innentől már csak bábu a játékban.
Amerika meg Gootfried jót röhög a markába - meg még sokan mások.

vén betyár 2015.02.11. 19:08:48

@vén betyár: ..."Vkinek el kell vinni a balhét.Az ideiglenes ügyvivő meg sunyin mosolyogva dörzsöli a tenyerét.
Ha meg nem jön be, akkor ő is megy a levesbe...Ez is benne van a pakliban. ..."
süti beállítások módosítása